KÖTET 5  
AZ  EMBER  KIENGESZTELÉSE  ISTENNEL

 TANULMÁNY 1

AZ   ENGESZTELÉS   TÉNYE   ÉS   BÖLCSELETE

A BIBLIA ÁLLÁSPONTJÁRÓL AZ ENGESZTELÉS A KERESZTYÉN TAN ALAPJÁBAN GYÖKEREZIK. — A KÉRDÉS HÁRMAS SZEMPONTJA. — AZ ,,ORTHODOX NÉZET.“ — A ,,HETERODOX NÉZET“  — A BIBLIAI NÉZET, AMELY A KETTŐT EGYESÍTI ÉS ÖSSZHANGBA HOZZA. — AZ EVOLUCIÓ ELMÉLETE ELLENKEZIK A KÉRDÉSRE VONATKOZÓ IGAZ ÁLLÁSPONTTAL. — AZ ISTENI IGAZSÁG KIBÉKITÉSE BETELJESITTETETT. — AZ EGYHÁZ KIBÉKÜLÉSE FOLYAMATBAN. — A VILÁG KIBÉKÜLÉSE A JÖVŐBEN LESZ. — A NAGY VÉGSŐ EREDMÉNY, HA MAJD A NAGY KÖZBENJÁRÓI TRÓN ÉS A KIRÁLYSÁG MEGSZÜNIK.

AZ ENGESZTELÉS tana a keresztyén vallás alapjában gyökerezik. Minthogy ily módon jelentős helye van a theológiában, a tárgy tiszta átértése igen lényeges s ezt általában az egész keresztyénség elismeri. Mindazonáltal, noha hisznek az engesztelésben, kevésbé tudják felfogni azt. Az idevonatkozó különböző eszmék és elméletek nem függenek össze és határozatlanok. Az alaptanra vonatkozó összenemtartozó és határozatlan nézetekre felépített hit is kell, hogy megfelelő arányban ingatag, gyenge és határozatlan legyen. Megforditva pedig, ha ez a jelentős kérdés az Isten igéjében neki tulajdonitott méretek teljes nagyságában tisztára úgy tekintetik, mint a Megváltó isteni tervének alapja, akkor nem csupán szilárdan megtámasztja s helyes elvekbe gyökerezteti hitünket, hanem útmutatóul fog szolgálni arra is, hogy helyesen megkülönböztessük a hit legaprólékosabb részletével kapcsolatos igazságot és tévedést. Ha az alap jól le van rakva és világosan körül határolva és a hitnek minden ráépitett mozzanata pontos szintezésben tartatik az alappal, akkor a hitnek egész felsőépülete tökéletes lesz. Amint később ki fogjuk mutatni, minden [16] tantételt és elméletet a próbakővel kell megérinteni, s arany- és salaktartalmának arányát ezáltal a leggyor­sabban meghatározni.

Két általános nézet van az Engesztelésről:—

(1) Az egyik az orthodoxnak ismert nézet, amely szerint az emberre, mint az isteni törvény megszegőjére itélet, ,,harag“ nehezedett; Isten azonban az igazságosságtól megakadályoztatván abban, hogy a bűnöst tehermentesitse, igazságos megváltásról gondoskodott részére és igy szerezte meg neki bűnei bocsánatát Krisztus áldozata által. Ez az elégtétel az igazság követelményeinek s a bűnösnek Isten előtt elfogadhatóvá tétele neveztetik az Engesztelés művének.

(2) A nem-orthodoxnak nevezett nézet (amelyet egykor főképen az unitáriusok és universalisták képviseltek, de ujabban gyorsan és általánosan elterjedt a keresztyénség minden zugába) egészen ellenkező oldalról közeliti meg a kérdést. És a nézet nem tételezi föl az isteni igazságosság részéről semmi áldozatnak szükségét a bűnös törvényszegéséért; nem ismeri Isten haragját úgy, ahogy azt a halálos itélet bármilyen formája feltüntetné; nem tud az „átok“-ról. Azt tartja, hogy Isten keresi és várja az ember közeledését és nem helyez semmi akadályt útjába, nem követel semmi engesztelést az ember vétkéért, egyedüli kivánsága csak az, hogy az ember hagyja el a bűnt, keresse a megigazultságot és ezáltal kerüljön hármoniába, legyen egyben (at-one) Istennel. Ez a nézet tehát általánosan az „egybenlétel“ (atéone-ment) szóval fejeztetik ki, jelentése pedig a megigazultsággal való harmónia, tekintet nélkül azokra a módokra, melyek segitségével az ember ebbe az állapotba jut. Ezzel szemben a bűnért való kiengesztelést (atonement) az expiatio szempontjából a bűnös maga és más is úgy fogja fel, mint Istennek föltétel nélkül való bocsánatát. A nem-orthodox álláspont szerint Urunk Jézusnak és követőinek mindnyájának részük van ebben az „egybenlétel“-ben oly értelemben, hogy tanitották és buzditották az emberi-nemet arra, hogy forduljanak a bűntől a megigazultsághoz, tehát semmi bűnáldozat- vagy váltságszerü értelemben.

(3) Az a nézet, amelyet mi, mint Szentirásszerüt elfogadunk és amely felett a theologusok igen általánosan eltekintettek, felöleli és egybefoglalja mind a két előző nézetet. A Biblia engesztelés-tana, amint a következőkben megkiséreljük kimutatni, világosan tanitja :

(a) Hogy az ember tökéletesnek teremtetett, Isten képére, de szándékos engedetlenség által ettől messzeesett, a harag itélete, „az átok" nehezedett reá és igy az egész emberi-nem a „harag fiai" -vá lett. — Eféz. 2:3.

(b) Noha Isten igazsággal hajtotta végre engedetlen teremtményével szemben törvényének itéletét, a halált és pedig több mint négy ezer éven át irgalmatlanul, mégis az igazsággal és az igazságosság elveivel való hűséggel összekeveredett a szeretet és a részvét szelleme, amely egy végső pótló intézkedést jelölt ki a megváltás tervén, amely által Isten igazságos lehessen és végrehajthassa az ő igaz törvényeit a bűnösökön, de egyben megigazitója lehessen mindenkinek, akik hisznek Jézusban. (Róm. 3:26) Ennek a tervnek a segitségével lehetségessé vált, hogy minden elitélt felmentessék az itélet alól az igazságnak minden sérelme nélkül s az isteni szeretetnek, bölcsességnek és hatalomnak akkora pazarságával, hogy az csak megtiszteli a Mindenhatót és áldást jelent emberi és angyali teremtményei részére, mert feltárja mindenkinek minden eddig látottnál teljesebben Istennek külömb-külömbféleképen való bölcsességét.—Eféz. 3:10.

(c) Ádám atyánk megszegte az isteni törvényt és az isteni törtvénynek járó engesztelés programmjának a végrehajtása kedvéért halt meg a mi drága Megváltónk „váltságul mindenkiért, hogy tanunak állittassék kellő időben."—1 Tim. 2:6.

(d) De a bűnökért való áldozat nem teszi teljessé az engesztelés művét, pusztán csak annyira, amennyire az igazság követelményének való elégtételadás jön figyelembe. Az igazságnak fizetett váltságdij erejével az ember számadásának átvitele történt meg: egész ügye, adóssága átiratott az Úr Jézus Krisztus szám-lajára, aki az igazságnak megfizette Ádámmal és faj- [18] tájával szemben való követeléseinek teljes elégtételét. Jézus a saját vérével való eme „vásár" által most már következményszerüen tnlajdonos, birtokos. „mindeneknek Ura."—Róm. 14:9.

(e) Az Ádám és fajtája érdekében tett emez intézkedésnek egyik célja volt halálos ítéletük megsemmisitése, amely addig, amig fennállott, elzárta a szeretetet minden arra irányuló törekvéstől, hogy ez elitélt megszabadittassék, noha ennek a jövő életre vonatkozó kiváltságai semmieisetre sem vonattak vissza és semmisittettek meg teljesen.

(f) A másik célja az volt, hogy a bukott emberinemet az isteni igazság kezeügyébe helyezze és Jézus különös felügyelete alá, aki, mint az Atya tervének képviselője, nem csak annyit szándékol, hogy az igazság követelményeinek eleget tegyen, hanem vállalja azt is, hogy tanitsa, javitsa és helyreállitsa a bukott emberi-nem sorában mindazokat, akik az igazsággal való hármoniára törekvő vágyukat megnyilvánitják. Az ilyen embert végezetül Jézus oda fogja állitani az isteni törvény igazsága elé, de akkorra már az illető annyira tökéletes lesz, hogy tudni fogja elviselni a törvény tökéletes követelményeit.

(g) Jóllehet eredetileg Isten és ember között nem volt más elválasztó befolyás, mint az isteni itélet, most, az Istentől való elidegenedésnek hatodik ezer esztendeje után a babona és Isten terve helytelen értelmezése folytán ugy találjuk, hogy az emberek a kegyelem és megbocsátás hirdetésére egyáltalán nem figyelnek. Noha Isten a váltságdij elfogadása óta készségesen kijelentette, hogy ő hajlandó a bűnösöket visszafogadni a vele való hármoniába és az örök életre a Krisztus áldozatának érdeme által, mégis az emberi-nem többsége lassan hiszi el a jó hirdetést és ennek megfelelően lassan fogadja el a föltételeket. Sokakat annyira kijátszanak a Sátán alokoskodásai, amelyekkel megcsalt minden nemzeteket, (Jel. 20:3) hogy még azt sem hiszik, hogy Isten van; mások úgy hisznek Istenben, mint egy nagy és hatalmas, szeretet és részvét nélküli ellenfélben, ki készségesen abban buzgolkodik, hogy örökké- [19] tartó kinokkal gyötörje őket; másokat végleg összezavar az isteni természetről hozzájuk jutó értesülések ellenmondásának Bábel-je és nem tudják, mit higyjenek; és amikor igyekeznek Isten közelébe jutni, félelmeik és tudatlanságuk visszatartja őket. Ennek következtében tény az, hogy akik felhasználták az Istenhez való közeljutásnak Krisztus által adatott alkalmát, azok aránylag kevesen vannak—,,kisded nyáj." 

(h) Mindazonáltal a bűnökért való áldozat nem volt a kevesek, hanem a „sok", „mindenki" részére. És egy része az isteni programnak, hogy az, aki megváltott mindenkit saját drága vérével, végezetül tudassa mindenkivel, „minden teremtménnyel" kiváltságaik jóhirét az isteni kegyelem alatt, mely által visszatérhetnek a Teremtőjűk által való egybenlételbe.

(i) Ilyen fokban csak az Egyház részesedett az Engesztelésben, csakhogy közvetve. De a Szentirás tanitása az, hogy az Egyház egy „királyi papság"-ot fog alkotni Krisztussal, és hogy a Milleniumi-korszak folyamán ez a királyi papság egészen és tökéletesen el fogja végezni az emberi-nem részére a vakság eltávolitásának munkáját, amely vakságot a Sátán, tévedés és a lealacsonyodás hozták az emberi-nemre és vissza fog vezetni az Istennel való teljes egybenlételre a föld minden nemzetsége közül mindenkit, aki akar.

(j) Ezzel összhangban az apostol állitása is az, hogy mi, hivők, az Egyház, elnyertük az engesztelést. Az engesztelés, ami Istent illeti, tizennyolc évszázaddal ezelőtt történt és pedig mindenki részére. De csak a hivők nyerték el olyan értelemben, hogy felhasználták az alkalmat, melyet ily módon Isten kegvelme szerzett nekik, mig az emberi-nem többi része vak maradt. „E világnak Istene megvakitotta az emberek elméjét ..."—2 Kor. 4:4.    

(k) Ezzel a gondolattal egyezik a Szentirás az az állitása is, hogy a Milleniumi országlással kapcsolatosan Krisztusnak első dolga az lesz, hogy megkötözze, vagyis megfékezze a Sátánt, hogy többé ne ámitsa el a nemzeteket, mig be nem telik az ezer esztendő. (Jel. 20:3) Egyezik továbbá a próféták számos állitása [20] is olyanszerüleg, hogy amikor Isten országa megalapittatik a földön, az Úr ismerete be fogja tölteni az egész földet, mint a vizek elboritják a nagy mélységet és senkinek sem kell majd úgy szólania felebarátjához: „Ismerd meg az Istent." (Zsid. 8:11) Hasonlóképen az Úr imádságának kérése is: „Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod a földön", szintén magában foglalja azt, amit az apostol kifejezetten kijelent, hogy az Úr azt kivánja, hogy minden ember megmentessék és eljusson az igazság ismeretére.— 1 Tim. 2:4.

(l) Az Engesztelés mindkét mozzanatában—az igazság elégtételében és mindazon teremtmények visszavitelében az Istennel való hármoniára, vagyis egybenlételre, akik teljes világosságban és tudásban élni akarnak az újszövetség királyságával és alkalmával — meg fog teljesedni a Milleniumí-korszak bezárásával, amikor mindenki, aki értelmes szándékkal elháritja a Krisztustól felajánlott isteni kegyelmet, ,,elpusztitta­tik az ő népe közül" „örökös eltaszitással az Úr jelenlététől és az ő hatalmának dicsőségétől."—Csel. 3:23; 2 Thess. 1:9.

(m) Akkor az Engesztelés nagy müve beteljesittetik és minden dolgok a mennyben és a földön hármoniában fognak találtalni Istennel, dicsérvén őt minden bőkezüségéért és kegyelméért Krisztus által; és nem lesz többé meghalás és nyögés és nem lesz többé fájdalom, mert az előző dolgok mind elmulnak, eredményeképen az Engesztelés munkájának, amely megindult az igazság megenyhitésével Megváltónk áldozata által és bezáratott a teljes megengesztelődéssel mindazok iránt, akik méltóknak találtatnak az örök életre.  

Bárhogy is tekintsük az Engesztelés szót, el kell ismernünk, hogy használata az Isten és ember közötti viszonyban nehézséget rejt. Az a különbség, ellentét fejeződik ki ebben, amely a Teremtő és teremtmény között van, mert különben mindketten egyben lennének és semmiféle szempontból nem lenne szükség Engesztelésre. És itt különösképen kiemeljük a Biblia és az Evolució modern tana között meglévő halálos [21] összeütközést, amely utóbbi főképen az elmult harminc esztendő folyamán áthatotta minden felekezet keresztyén népének a hitét s legjellegzetesebben a theologiai iskolákban és a keresztyénség vezető tanszékein jelentkezett.

Az evoluciós elmélet tagadja az ember bukását; tagadja, hogy valaha is Isten képében és hasonlatosságában volt; tagadja, hogy az ember valaha alkalmas állapotban lett volna arra, hogy kiálja a vizsgálatot a tökéletes Igazság itélőszéke előtt és tagadja, hogy ilyen vizsgálat szerint vétkesnek találtatott, s halálra itéltetett volna. Állitja, hogy a halál, távol attól, hogy büntetés legyen, éppen ujabb lépés a fejlődés menetében; azt tartja, hogy az ember ahelyett, hogy Isten képétől és hasonlatosságától a bűnbe és lealacsonyodásba sülyedt volna, ellenkezőleg majomi állapotából mindinkább Isten képére és hasonlatosságára emelkedett. Az elméletnek további logikus fejleményei lennének; tagadása annak, hogy igazság nyilvánulna meg Isten részéről az ember elitélésében azért, hogy egy alacsonyabb szinvonalról magasabbra emelkedett, továbbá tagadása annak, hogy az Igazság elfogadhat az emberért bűnáldozatot akkor, amikor az ember nem követett el semmi olyan bűnt, mely ilyen bűnáldozatot tenne kivánatossá. Ezzel a gondolattal összefüggően azt állitja, hogy Krisztus nem volt bűnáldozat—hacsak nem mondhatni ezt abban az értelemben, ahogy minden hazafi feláldozhatja magát hazájáért. Tudniillik Krisztus is feláldozta életét, hogy ennek segitségével fajtáját nagyobb szabadságokra és kiváltságokra emelje.

Azonban úgy találjuk, hogy Isten igéje a legtökéletesebben ellene mond ennek az egész elméletnek, anynyira, hogy semmi összhang sem lehetséges a Szentirás tanitás és az Evolució tanitása között, amely tudománynak neve is hamis. Bárki hisz az Evolució elméletében, ugyanily fokban nem hihet a Szentirás elméletében. És mégis azt látjuk, hogy a keresztyénség nagy száma küzd és törekszik hiábavalóan arra, hogy összhangba hozza ezeket a homlokegyenest ellenmondó tanitáso- [22] kat. Amily mértékben ragaszkodnak az Evolució elméletéhez, oly mértékben távolodnak el a hit egyedüli alapjától, készittetnek elő ujabb tévedésekre, amelyeket az Ellenfél egész bizonyosan az ők szándékaik szerint hoz napvilágra; tévedésekre, amelyeket a világi bölcsesség olyan kényszeritő erővel tár fel, hogy megtévesztenék a választottakat is, ha ez egyáltalán lehetséges volna. Csakhogy a választottak hite az „egykor a szenteknek adatott hit" lesz; a választottak ragaszkodnak az engesztelésnek a Szentirásban feltárt tanához; a választottak ily módon meg lesznek védve az Evolució elméletének minden részlete és mozzanata ellen, mert a választottakat Isten tanitja főképen az Engesztelés tanának tekintetében, amely tan a kinyilatkoztatott vallás és a keresztyén hit alapjában gyökerezik.

A Szentirás világosan tanitja, hogy Isten az embert értelmi és erkölcsi tekintetben a Maga képére és hasonlatosságára teremtette; hogy az ember, mint földi lény, Teremtőjének értelmi és erkölcsi hasonmása, tehát szellemi lény volt. A Szentirás kijelenti, hogy a Teremtő elismerte az embert, mint az ő alkotását és azt igen jónak mondotta. Kijelenti továbbá a Szentirás, hogy az élet és halál ajánlata helyeztetett a tökéletes Ádám elé és mikor törvényszegővé lett, ez egy öntudatos és szándékos cselekedet volt annyival is inkább, mert a kijelentés szerint Ádám nem ámittatott el. A Szentirás aztán előadja a halálbüntetés végrehajtásának kezdetét. Majd közli a halálbüntetés folyamatát századokon át az emberi-nemen. Kimutatja, hogy Isten miképen tárta fel a hűséges Ábrahámnak tervét és szándékát, nem akkor mindjárra, hanem későbbre, hogy áldást hozzon az emberi-nemre, amelyről Isten kijelentette, hogy megátkozta halálos itélettel.—1 Mózes 1:31; 2:17; 3:23; 1 Tim. 2:14; 1 Mózes 18:18; 3:17.

Mivel a bűn büntetése halál volt, a megigért áldásoknak a halottból támadó életet, áradóbb, bőségesebb életet kellett magokban foglalniok; az Ábrahámnak tett igéret kifejtetlen módon a Megváltó maga volt azzal a hivatással, hogy megáldja a világot, amelynek [23]  Ábrahám magvából  kellett támadnia. Több-kovesebb világossággal ugyanezek az igéretek ismételtettek még Izsáknak, Jákobnak és Izrael gyermekeinek. A próféták szintén kijelentették, hogy az eljövendő Messiás megölt bárány lesz bűnáldozat, aki „ki fogja önteni lelkét a halálba" bűneinkért és nem a saját bűneiért. És megfestették az ő bűnökért való áldozatának eredményét is az elkövetkező dicsőségben és áldásban; elmondván, hogy végezetül hogy fog győzedelmeskedni az ő országa, és mint az Igazság napja, az áldásnak, életnek és örömnek új nappalát fogja hozni e világra, amely szét fogja oszlatni a sirás éjszakájának sötétségét, ködét és szomoruságát, bárhogy is uralkodjék az most, mint az eredendő bűnnek az eredménye. —És. 53:10-12; 35; 60; 61.

Péter apostol a szent szellem által szólván, nem azt mondja, hogy az ember majomból fejlődött ki s ilykép jut el a tökéletességre, de ezzel ellentétben azt tanitja, hogy Krisztus meghalt bűneinkért és az ő áldozatával teljesitett megváltás eredményeképen, az emberiségre legvégül, Urunk második eljövetelekor az üdülésnek nagy idői következnek el,—minden dolgok helyreállitásának idői, „amely időkről — mondja Péter — szólott az Isten minden ő szent prófétáinak szájok által, mióta a világ megkezdődött." (Csel. 3:19-21) Bárki gondolná, hogy Péter apostol az evolució tanát prédikálta, amikor a helyreállitás evangéliumát hirdette, az ilyen nem látja a dolgokat helyes világitásban, mert ha az ember eredeti állapota majomi állapot lett volna, vagy bármi más a jelennél alacsonyabb állapot, a legmegveszettebb bolondnak kellene lennie az apostolnak, ha maga elé tűz és vár egy helyreállitási időszakot, mert a helyreállitás egy előbb létezett állapot visszahelyezését jelenti.

Éppen megforditva, az apostol szavai teljesen ellen­tétben állanak az evolució elméletével s teljes összhangban az Engesztelés, a megbékélés és helyreállitás tanával—a legtökéletesebb egyezésben azzal a szentirási tanitással, mely szerint az emberi-nem rabszolgája lett a bűnnek, elszenvedte a bűn lealacsonyodását Ádám apánk eredeti engedetlenségének és halálos [24] vétkének eredményekép. A helyreállitás, a Pétertől prédikált jóhirdetés magában rejti azt, hogy valami nagy, valami jó, valami értékes veszett el, és hogy az visszaváltatott Krisztus drága vére árán és helyre fog állittatni ezen megváltás gyümölcseképen Krisztus második eljövetelekor. Az apostol hivatkozása a prófétákra, amikor kijelenti, hogy a helyreállitásnak ezt az időszakát emlitették mindazok, akik szentek voltak, tisztára magában zárja azt is, hogy a helyreállitás reménye volt az egyetlen remény, mely isteni sugalmazással az emberi-nem világa elé tüzetett.—Lásd No. 41, Old. Theology Tracts.

Hasonlóképen a többi apostolok is mind visszamutattak az isteni kegyelemből való kiesésre és a Krisztus keresztjére, mint a kibékülés pontjára az isteni Igazságot illetően és előremutattak a milleniumi korszakra, mint az emberi-nem egész világa megáldásának idejére, kapcsolatosan a tudásnak és Istennel való kibékülésükben való segedelmüknek alkalmaival. Mindanynyian rámutatnak a jelen korszakra is, mint a választott Egyház egybegyüjtésének idejére, hogy társak legyenek a Messiással (az ő „királyi papsága" és „különös népe"), együttműködvén vele, mint az ő „menyasszonya", az ő „teste", abban a munkában, amely a világra árasztja a helyreállitás áldásait, melyeket biztositott a Kálvárián véghezvitt áldozata.

Jegyezzük meg Pál apostol szavait a következőkben: „Egy ember által jött e világra a bűn és a bűn által a halál és eképen minden emberekre a halál elhatott, mert (az öröklött bűn és a bűnös hajlandóság miatt) mindannyian vétkesek." (Róm. 5:12) Eszerint Pál apostol, — mint ezekből látható, — nem volt inkább evoluciónista, mint Péter apostol és a próféták. Jegyezzük meg a reménységet is, amelyre ő, mint az evangélium valódi lényegére mutat, mondván: „Isten az ő hozzánk való szerelmét ebben mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt érettünk; minekutána azért megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk most a harag ellen ő általa." (Róm. 5-8, 9) Ebben különleges kijelentés van arról, hogy az [25] emberi-nem az isteni harag súlya alatt állott; hogy a megszabaditó hatalom Krisztus vére volt, az áldozat, amelyet ő érettünk adott; és hogy ez az áldozat az ő isteni szeretetének és kegyelmének a kifejezője volt. Az apostol tovább halad az Engesztelés és az azt eredménykép követő helyreállitás művének kimutatásában, mondván: „Amiképen egy ember (Ádám bűne) által jött a halálitélet minden emberre, kárhozatul; azonképpen az egy megigazulás által a jótétemény eláradott minden emberre, életnek igazolására; mert miképpen egy embernek (Ádám) engedetlensége által sokan bűnösökké lettek (mind, akik benne voltak), azonképpen egy embernek (Jézusnak) engedelmessége által sokan (mind, akik e keggyel élni fognak), igazakká lesznek." —Róm. 5:12, 18, 19.

Ugyanez az apostol mesteri és logikus fejtegetéseinek nem egyjében mutatja még be azt a gondolatot, hogy az Engesztelés, ami Istent illeti, multbeli tény, amély bevégeztetett, „minekutána megbékültünk Istennel az ő Fiának halála által", mikor még bűnösök voltunk." (Róm. 5:10) E szavakban nyilvánvalóan nem olyan munkára céloz, mely a bűnösben ment végbe, kibékitvén a bűnöst az Istennel, hanem egészen ellenkező módon azt állitja és jelenti ki, hogy ez a munka nem bennünk ment végbe, hanem Krisztus által a mi érdekünkben és pedig amig bűnösök voltunk. Jegyezzük meg azt is, hogy különböző tudós is ésszerü fejtegetéseiben feltárja az áldásnak a világ javára szóló munkáját, amely a megdicsőült Egyház által lesz teljesitendő Istentől kijelölt feje, Krisztus alatt; megmutatja továbbá az apostol, hogy ez az áldás abban fog állani, hogy a világ elvezettetik Isten kegyelmének ismeretére Krisztusban és igy a megváltott világból mindannyian, akik akarnak visszatérhetnek az Egybenlételre Teremtőjükkel a milleniumi Királyság alatt—amely helyreállitása az Édenben elvesztett isteni kegyelemnek.

E kérdés magyarázatául figyeljük meg a Róm. 8:17-24 versek érveit. Itt az apostol világosan különbséget tesz az Egyház külön megváltása és a világnak, [26] „a fohászkodó teremtmény"-nek azt követő megváltása, vagyis megszabaditása között. Felhivja a figyelmet az Egyházra, mint Krisztus reménybeli társörökösére, aki azzal, aki hűséges a vele való szenvedésben a jelen időben, meg fogja osztani végezetül dicsőségét Királyságában. Biztosit bennünket, hogy a jelen időnek ezek a szenvedései jelentéktelenek lesznek összehasonlitva azzal a dicsőséggel, mely bennünk lassan-lassan feltáratik. Tovább menve azt mondja, hogy ez az Egyházban megnyilvánitandó dicsőség, miután szenvedései teljesekké lettek, lesz az alapja a fohászkodó teremtmény minden legkomolyabb várakozásainak, — mert ezek az epekedések és reménységek szükségképen gyümölcsbe fognak érni akkor, amikor Isten fiai megjelentetnek, vagyis megnyilvánittatnak.

Mostanság Isten fiai nincsenek megjelentetve; a világ nem ismeri őket, épugy, amint nem ismerte Mesterüket; és noha a világ valóban valami homályos reménykedéssel tekint az áldás aranykorszaka felé, az apostol figyelmeztet, hogy minden komoly várakozásaikkal ki kell tartaniok addig az időig, amig az Egyház, Istennek gyermekei, megdicsőülnek s Istentől rendelt királyokul és papokul nyilvánittatnak, akik uralkodni fognak a földön a milleniumi korszak folyamán, a föld minden nemzetségének áldására, amint ezt Isten feltárta Ábrahámnak tett igéretében, mondván: „A te magodban fognak megáldatni a föld minden nemzetségei."—Galata 3:8, 16, 29.

Kimutatja továbbá az apostol, hogy az emberiség általában, az értelmes földi teremtmény, örökségnél fogva Ádám atyánk törvényszegése miatt, az isteni gondviselésből kifolyóan ugyan törékenységnek (hivságnak) volt alávetve, de azért nem maradt minden remény nélkül, mert ugyancsak isteni intézkedés alapján a bűnökért való áldozatról történt gondoskodás és intézkedés tétetett arról, hogy végezetül az általános emberiség felszabadittassék, kivétessék a bűn rabszolgaságából és annak büntetéséből, a halálból és elérhesse (a betegségtől, a kíntól, a háborúságtól es szomoruságtól való) mentességet, amely szabadság mind- [27] azok tulajdonai, akik Isten fiai. Ennek a ,,szabadságnak" s ennek a fiuságnak a szinvonaláról bukott le az emberiség az engedetlenség miatt, de meg lesz a kiváltsága, hogy visszatérjen az emberi fiuságnak ugyanerre a szinvonalára a Kálvárián véghezvitt nagy bűnáldozatnak s az Engesztelés bennük véghezvitt munkájának eredményekép, amely kibékitette őket az isteni törvénnyel a Megváltó által, mint a Nagy Próféta, Mózes ellenjelképe által. (Csel. 3:22, 23) Rámutat továbbá az apostol, hogy az Egyház, amely már elnyerte az Engesztelést, (elfogadta az isteni intézkedést), hárámoniába került Istennel s birtokosává lett a szellem zsenge gyümölcseinek, mégis a környezet okából még fohászkodik és várja az Engesztelés véghezvitt munkájának ráeső részét, az isteni kegyelembe való teljes visszafogadásban s Krisztus testének, az Egyház nagy megszabaditásában az első feltámadáskor. —Róm. 8:23-25.

Az Engesztelésnek ez a két mozzanata: (1) a bűnös megigazitása és (2) az elválasztottak egységbehozása megmutattatnak egy újszövetség isteni tervében, amelynek közvetitője a mi Urunk, Jézus Krisztus. Mikor Ádám atyánk tökéletes volt, teljes harmóniában élő az ő teremtőjével és engedelmes minden parancsának, ha nem is formálisan kinyilvánitva, mégis frigy volt közöttük feltételezhető; az a tény, hogy tökéletes élet adatott Ádám atyánknak és ehhez még uralom adatott neki minden állat, hal és szárnyas felett és az egész föld felett, mint uralmának területe felett, továbbá annak a kijelentésnek a ténye, hogy ha megszegi a Nagy Királynak, Jehovának tartozó hűségét engedetlenség által, akkor eljátsza életét és megszentségteleniti a neki juttatott jogokat és áldásokat—mindezek a tények feltételezhetnek egy szövetséget, vagyis az Úr részéről való egyezséget teremtményével, amely szerint ennek élete örökkétartó lesz, ha nem másitja meg a dolgot engedetlenség által s nem idéz magára halálos ítéletet.

Ádám engedetlensége és ez engedetlenség halálbüntetése őt teljesen elhagyatottá tették, csakhogy a Min- [28] denható gondoskodott az emberi-nem megvigasztalásáról az Új-Szövetség által; az Új-Szövetségnek pedig közvetitője van: egyfelől Isten tárgyal a közvetitővel és nem a bűnössel; másfelől a bűnös érintkezik a közvetitővel és nem az Istennel. De mielőtt Urunk Jézus közvetitő lehetett, az emberi-nemért egy munkát kellett elvégeznie, amely a maga mivoltjában úgy tünik fel, mint az Új-Szövetség megpecsételése saját vérével— „az Új-Szövetség vérével." (Máté 26:28; Márk 14:24; Zsid. 7:22; 9:15-20) Vagyis Isten a maga igazságában nem fogadhatja a bűnöst és nem tárgyalhat vele sem közvetlenül, sem közvetve közvetitő által, hogy a bűnösnek felmentést adjon a halálbüntetés alól és kibékülést Istennel annak kisérő áldásával, az örök élet adományával együtt—hacsak elébb az isteni Igazság nem tartatik szemelőtt és nem nyer elégtételt. Innen volt az, hogy az Úr Jézus megváltván a mi vétkességünket halála által, lehetővé tette az Isten és ember között való Új-Szövetség megpecsételését, amely szövetségnek a feltételei szerint mindazok, akik általa, a közvetitő által Istenhez jöttek, elfogadhatókká lettek.

Az Istennel való kibékülés, a vele való egybenlétel mindaddig lehetetlen volt, amig elébb a megváltás nem biztosittatott a drága vérrel, hogy aki keresi az egybenlételt, az Új-Szövetség által Istenhez közeledhessék. ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki nem mehet az Atyához, hacsak nem én általam." (János 14:7) Ezért van az, hogy Krisztus áldozatát megelőzően az emberi-nem legkedvesebbjeinek legfőbb kiváltsága az volt, hogy Isten „szolgái" és Isten „barátjai" lehettek; senkinek sem volt adható a fiuság magas kiváltsága (az ezzel feltételezett minden isteni kegyelemmel és örök élettel) és senki sem ismertetett el ilyennek. (János 1:12; Máté 11:11) Eképpen láthatóvá lesz, hogy azok, akik nem ismerik a bűnáldozatot s az Engesztelésnek igazságlecsendesitő mozzanatait, nem ismernek jelentős és mellőzhetetlen részeket—elsődleges és alapvető mozzanatokat. De nem kevésbé tévednek azok is, akik mig egyfelől elismerik Krisztus áldozatát, mint engesztelő áldozatot az Új-Szövetség megpecsételésére, [29] nem ismerik el a kibékités munkáját az emberiség irányában, amely által az Új-Szövetség hatása alapján az emberiségnek vissza kell vezettetnie az Istennel való összhangra.

Ami az emberi-nemet illeti, az Engesztelésnek ez a munkája nem teljesithető hirtelen és csak hit által. Kezdődhetik egy pillanatban és hit által és az Egybenlétel a bűnös és a Mindenható között teljesithető hit által, de az Egybenlétel célja, melyet Isten kitüz, nagyobb és magasztosabb ennél. Az ő intézkedése az, hogy azok, akik óhajtanak visszatérni a vele való egybenlételre (és az ő igaz törvényére), ténylegesen elfogadtassanak közvetitőjük által, de ne fogadtassanak el teljesen és tökéletesen (az Atya által) amig tökéletlenek. Ennélfogva mig egyfelől a közvetitő (a Fej és a „test") feladata, hogy hirdesse az emberiségnek azt a tényt, hogy Isten bűnáldozatról gondoskodott, ami által ő igazságos lehet és mégis visszafogadhatja a bűnöst a vele való hármonáiba, továbbá, hogy Isten hajlandó most már megadni a fiuság áldását és az abból eredő örök életet és a romlástól való mentességet, addig másfelől feladata az is, hogy megvilágositsa az egész emberiség előtt, hogy a megváltásnak ez az áldozata egy nagy jótétemény, amit hamarosan el kell fogadni és feltételeinek teljesitése okos szolgálat. Mindezeken felől a Közvetitőnek, mint az Atya helyettesének feladata még az is, hogy ténylegesen helyreállitsa, —értelmileg, erkölcsileg és fizikailag visszahelyezz! e az emberiséget, azaz annyit közülök, ahányan elfogadják szolgálatát és engedelmeskednek neki. A Közvetitőnek szolgálata ilyképen esetlegesen egy tényleges egybenlételt fog eredményezni Isten és azok között, akiket a Közvetitő tökéletességre fog helyezni.

A Közvetitőnek ez a nagy munkája felöleli az egész Milleniumi korszakot. A Messiás országa helyre fog állittatni minden hatalmával és tekintélyével a földön, mert neki uralkodnia kell, mig eltöröl minden gonosz befolyást, amely utjában áll az isteni igazság és szeretet megismerésének,  hogy „mindenki, aki akar", Istenhez visszatérhessen. De mig a nagy Közvetitő ily mó- [30] don megáldja és helyreállitja az engedelmeseket, örökre elpusztitja azokat, akik a felajánlott kegyet visszautasitják. — Csel 3:23; Máté 25:41, 46; Jel. 20:9, 14, 15; Példabeszédek 2:21, 22.

A Milleniumi korszak bezárása elkövetkezik, mihelyt beteljesitette a közvetitésnek mindeme munkáját, amelyre rendeltetett és kitüzetett. Krisztus közvetitő szolgálata ekkor meg fog szünni, mivel nem lesznek többé lázadók, nem lesznek többé bunösök. Mindenki, aki az Istennel való hármoniára törekszik, el fogja érni azt tökéletességben; nem különben minden szándékos bűnös ebben az időben el fog szakittatni az élettől. Ekkor beteljesittetik az Úr jóslata, hogy minden dolog mennyben és földön dicsérni fogja az Istent; és ugyanakkor megvalósul az isteni igéret, hogy nem lesz többé halál, sem keserüséggel való sirás, sem kiáltozás, mivel az előző dolgok megszünnek.—Jel. 21:4; Zsolt. 67.

Amikor a nagy Közbenjáró Király át fogja engedni befejezett munkáját az Atyának, feladván szolgálatát és királyságát, amint az apostol magyarázza (1 Kor. 15:24-28), mit várhatunk: a nagy Közbenjáró megváltási munkája az emberi-nemnek miféle maradandó eredményeket fog majd felmutatni?

Be fogja fejezni:

(1) Az Új-Szövetség megpecsételését saját drága vérével és annak kegyes szándékait lehetővé fogja tenni az egész emberiségre nézve.

(2) Istennel való kibékitést, Istennel való hármoniába való visszajuttatását egy „kisded nyájnak", egy „királyi papságnak", amely buzgolkodik jócselekedetekben, kész feláldozni életét Isten szolgálatáért; amelynek tagjai ily módon Megváltójuk másai lévén, isteni intézkedésből abban a kiváltságban részesülnek, hogy társörökösei lehetnek az ő Királyságában és részesei isteni természetének.—1 Pét 2:9, 10; Tit. 2:14; Róm. 8:29.

(3) Kibékitését, teljes helyreállitását egy földkerekségnyi tökéletes és boldog emberi lénynek,—mindenkinek az emberi-nemből, akik vágyóknak találtatnak az isteni kegyelemre az isteni feltételek szerint. Ezeket a Közbenjáró át fogja adni az Atyának, nemcsak [31] tökéletesen helyreállitva, hanem egészen kioktatva a megigazultságban és az önfegyelmezésben, eltelve az Istenhez való hűségnek, a szentségnek a szellemével; áldott gyümolcsének: a szelidségnek, a türelemnek, a kedvességnek, az istenességnek és a szeretetnek birtokában. Ebben az állapotban valóban szeplőtlenek, feddhetetlenek lesznek és képesek minden próba megállására.

Eképen tehát a Milleniumi-korszak bezáródásakor a világ ismét visszajut az isten kegyelembe, ísmét teljesen egyben lesz Istennel, amiképen az emberi-nem képviseletileg harmóniában, egyben volt Istennel Ádám személyében, mielőtt a megszegés világra jutott. Ezen kivül birni fogják a gonosz által való értékes tapasztalatot, mert a gonosz által tanulták meg a bűn bűnösségének s a megigazultság bölcsességéinek, hasznának és kivánatas voltának leckéjét. Birtokolni fogják továbbá a tudás gyarapodását és szélesebb gyakorlatát a különböző tehetségeknek és ügyességeknek, amelyek eredetileg az ember tulajdonai voltak a teremtésben, csakhogy fejletlen állapotban. És az a lecke hasznos lesz nem csak az embernek egyedül, hanem a szent angyaloknak is, akik ily módon tanui lesznek az isteni igazság, szeretet, bölcsesség és hatalom egyensulyának olyan foku megjelenéséről, amilyennek lehetőségéről különben nem alkothattak fogalmat. És feltételezzük, hogy a mindenkitől megtanult lecke örök időkre érvényes lesz és alkalmazható lesz más még nem te­remtett fajokra is a nagy mindenség egyéb plánétáin.

És mi lesz a magva ennek az egész történetnek, ha majd beszélni fogják az örökkévalóságon keresztül? Ez lesz a Kálvárián véghezvitt nagy váltság és a megfelelő ár fizetésére alapitott engesztelés története, amely bebizonyitotta Isten szeretetét és igazságosságát.

Az Engesztelés kérdésének nagy fontosságára, továbbá arra a tényre tekintettel, hogy ezt a kérdést [32] annyira tökéletlenül fogja fel az Úr népe, végül tekintve azt a tényt is, hogy a többi kérdésben való tévedések megakadályozzák ennek a jelentős kérdésnek tiszta megitélését, szándékunk e kötetben részletesen tárgyalni és kutatni fogjuk:

(1) Jehovát illetően az Engesztelési terv szerzőjét.

(2) A Közbenjárót illetően, hogy ki hajtotta végre az Engesztelés áldozatát és az áldozat kegyes célzatainak összesége kinek a közvetitésével alkalmazható a bukott emberre.

(3) A szent szellemet illetően a csatornát, vagyis a közvetitőt, aki által az Istennel való kibékülés áldásai az emberi-nemre ruházhatók.

(4) Ami az emberi-nemet illeti, hogy kinek érdekében céloztatott az Engesztelésnek ez a nagy terve.

(5) A váltságot illetően az Engesztelés magvát, vagyis sarkpontját.

A tőlünk alkalmasnak és logikusnak gondolt ebben a sorrendben tűzvén ki a kérdéseket, reméljük, hogy ezekre vonatkozóan az isteni bizonyságot annyira világosnak, annyira kényszeritőnek, annyira kielégitőnek fogjuk találni, hogy általa sok köd, titokzatosság és félreértés fog elhárulni elménkről, amik eddig eléggé beárnyékolták az Engesztelésnek ezt a meglehetősen fontos kérdését. De hogy elérhessük ezeket a kivánatos eredményeket, nem szabad ezeket a kérdéseket emberi krédóktól és vélekedésektől akadályozott elmével megközelitenünk. Előitélettől mentesen kell azokhoz fordulnunk, készen, hajlandóan, sőt kiváncsian arra, hogy Istentől tanuljunk; vágyóan arra, hogy elfeledjünk mindent, amit a magunk találgatásai, vagy mások sugalmazásai által kaptunk és ami nincs összhangban Isten igéjével; vágyóan végül arra, hogy a kérdés minden mozzanatára nézve Isten tanácsát teljesen kikérjük. Mindenkinek, aki igy jön, igy keres, a nagy Tanitó megnyitja az útat és „azok az Úrtól tanittatnak. —És. 54:13.