KÖTET 5  
AZ  EMBER  KIENGESZTELÉSE  ISTENNEL

 III. TANULMÁNY

A KIENGESZTELÉS KÖZBENJÁRÓJA
„AZ EGYSZÜLÖTT“

KI Ő ? — A LOGOS, EGY ISTEN. — AZ ATYA EGYSZÜLÖTTE. — A BIBLIAI BIZONYÍTÉK. — „Ő, AKI GAZDAG VOLT“. — „MIELŐTT ÁBRAHÁM LETT VOLNA, ÉN VOLTAM“. — „AZ ELSŐ ÉS UTOLSÓ“. — „JEHOVÁNÁL VOLTAM MÉG KEZDETBEN“ — A LOGOS („ÍGE“) TESTTÉ LETT. — NEM „TESTET ÖLTÖTT“. — ÖNMAGÁT MEGALÁZTA. — Ő AKI GAZDAG VOLT MIÉRETTÜNK SZEGÉNNYÉ LETT. — EZEN TANUBIZONYSÁG NEM CSALÁS. — URUNK VISELKEDÉSE NEM VOLT “CSALÁS“. — „A SZENT“, A „SZEPLŐTELEN“, „BŰN NÉLKÜL VALÓ“, „BŰNÖSÖKTŐL ELVÁLASZTOTT“.

[83]

„Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki adta önmagát váltságul.“ — 1. Tim. 2: 5, 6.

AZON mértékben, melyben az engesztelés munkáját —ami Istennel való kiengesztelődésűnket s a bűneinkért  való áldozatot, mely által ez beteljesül — értékeljük, olyan arányban becsüljük meg Őt, Akit a mennyei Atya állított, hogy legyen a mi bűneinkért való kiengesztelés, a mi Megváltónk és Életadónk.  Innen ez a következő  kérdés: Ki e Nagy, akit Jehova Isten oly nagyon kitüntetett, Aki az Isten kegyelme s hatalma által a mi Megváltónk és Szabadítónk?  Illő, hogy először is megértsük a magunk tudatlanságát e tárgyról s illetéktelenségünket, hogy helyes eredményre jussunk úgy ahogy az isteni Íge tanít bennünket és nem másképp.  Másodszor illő, hogy vizsgálódásunk kezdetén megemlékezzünk az apostol tanuságáról a Közbenjáró nagyságát s az Őt megillető tiszteletet illetőleg.  Ő így szól: „Annakokáért az Isten is fölmagasztalá Őt és ajándékozott neki oly nevet, mely minden név fölött való.  Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon.“  Hasonlóképpen meg van írva: „Mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát.“— Fil. 2:9; János 5:23.

Ha gondosan kutatjuk az Írásokat, úgy megtudjuk igazán, mit mondanak és mit nem mondanak a mi Urunk  [84] Jézus Krisztus felől. Azok tanuságát nagyon világosaknak, összhangzóknak és elégségeseknek fogjuk találni.  Először rövid áttekintést teszünk, hogy megtudjuk: miket találunk Írás szerinti tanításoknak. A bizonyítékokat alább fogjuk közölni:

1.   Megváltónk, mint szellemi lény létezett, mielőtt testté lett s az emberek közt lakozott volna.

2.   Ez időben éppúgy, mint később, sajátosan „istennek“—hatalmasnak ismertetett.  Mint az angyalok feje és az Atyához közel álló, mint főangyal (arkangyal) legfőbb angyal vagy (küldött) ismeretes, kinek neve Mihály, azt jelenti „aki olyan, mint Isten“ vagy Isten képviselője.

3.   Mint Jehova minden teremtményei közül a legmagasabb, úgy volt Ő az Isten első, közvetlen teremtése, az Egyetlen egyszülött s aztán mint Jehova képviselője, Jehova hatalmának kifejtésében s nevében teremtett minden dolgot:  angyalokat, fejedelemségeket, hatalmasságokat éppúgy, mint a földi teremtményeket.

4.   Mikor testté lett, hogy a mi Megváltónk legyen, nem kényszerűségből történt, hanem készséges módon, az Atyjával való teljes összhangban, s örömteljes engedelmességben, hogy véghezvigye az isteni akarat minden vonását—melyet tisztelni és szeretni tanult, mint az Igazságosság, Bölcsesség és Szeretet valódi lényegét.

5.   Ez az emberi állapotba való megalázkodás nem volt állandónak tervezve.  Elérte célját, mikor Urunk mint emberi lényt „váltságunkra“ adta magát megfelelő árként.  Föltámadása nem testben történt, hanem, mint az apostol kijelenti „megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint.“—1 Péter 3:18.

6.   Feltámadása nemcsak szellemi természettel ruházta föl újból, hanem még nagyobb dicsőséget adott Neki és az Atya által adott jutalom gyanánt hűségéért, részesévé lett az isteni természetnek— a szellemi természetek legmagasabbjának: a halhatatlanság birtokába jutott.

___________
*  I. Kötet 9. Fejezet.

[85] 7.   Ez az a Nagy, Egyetlen, Aki így magasan felmagasztaltatott és megbecsülésben részesült Jehova részéről, akit örömmel tisztelünk, dicsőítünk és szolgálunk, mint Aki egy a mennyei Atyával ígében, munkában, célban és szellemben.

ÍRÁSBIZONYSÁGOK AZ ISTEN FIA FELŐL

Lássuk most az Írás bizonyítékait, melyek támogatják az állításokat.  Kezdjük János evangéliuma első fejezetével.  Itt Urunk, ember előtti létében úgy említtetik, mint az Íge (görögül logos).  „Kezdetben vala a logos.“  Dr. Charle Sándor mondja a logos szóról:  „E kifejezést lefordítatlanul kellene hagyni ugyanazon okból, amiért a Jézus és Krisztus neveket sem fordítjuk le.“  Amint a világ Megváltójának minden elnevezése személyében, természetében, vagy munkájában rejlő bizonyos kiválóságok kifejezése, úgy ez a jelző: Logos, mely azt jelenti: szó, kimondott szó, beszéd, ékesszólás, tan, ész, vagy az ész tehetsége igen találóan alkalmaztatott Rá.“  Az evangélista a maga levelében újból a hasonló címet használja Urunkra vonatkozólag, az  „élet beszédének“ vagy az  „élet logosának nevezi Őt.“— 1 János 1:1.

A cím  „Isten Ígéje“—„Isten Logosa“—nagyon találóan fejezi ki Mesterünk fontos munkáját, vagy hivatalát, a világra jövetele előtt. A Logos volt a mennyei Atya egyenes teremtő kifejezése, míg az isteni bölcsesség, hatalom és jóság minden következő kifejezése a Logos által történt.  Azt mondják, hogy régi időben bizonyos királyok alattvalóikhoz megbízott útján beszéltek.  A király egy védfal mögött ült, míg  „szava“ vagy szóló embere a fal előtt állt s hangosan szólt a néphez azon dolgok felől, melyeket a király sugott neki, akit senki sem látott: s az ilyen beszélőt hívták a  „király logosá“-nak.  Akár igaz e legenda, akár nem, jól illusztrálja e logos szó használatát Urunk és Mesterünk ember előtti létezésével és nagy hivatalával kapcsolatban, mint az  [86] Atya képviselője vagy szócsöve, melyet az Írások összefüggésben és máshol mint az Ő hivatalát mutatják föl.

Szükséges megjegyezni, hogy az apostol az ihlet hatása alatt írva mondja, hogy: „Kezdetben az Istennél vala és Isten vala a Logos.“ Ez a görög szószerinti fordítás, amit könnyen megerősíthet bárki, akár tud görögül, akár nem.  A görög névelő ho megelőzi az  „Isten“ szót ebben a versben s nem előzi meg a második szót „Isten“-t, így nyilvánvalóan mutatván föl az Istent az Atyát és Istent a Fiút. Hasonlóképpen a névelő megelőzi az „Isten“ szót a második versben.  Ilyképp az alább idézett vers teljes egészében a kövekezőképpen olvasandó:

„Kezdetben vala az Íge és az Íge vala az Istennél (ho theos) és Isten (theos) vala az Íge. Ez kezdetben az Istennel (ho theos) vala“ ... Janos 1:1.

Micsoda kezdetről van itt szó? Biztosan nem a Jehova, az Isten, az Atya létezésének kezdetéről, mert ő „öröktől fogva való“ és sohasem volt kezdete neki. (Zsolt. 41:13; 90:2; 106:48)  Hanem Jehova munkájának volt kezdete s ez az, mire itt utalás van—a teremtés kezdete. Az igy értelmezett állitás tartalmazza, hogy a mi Urunk Jézus, emberi-előtti létezésében, mint a Logos, az Atyánál volt a teremtés legkezdetén. Ez megerősiti azt az ihletet, hogy a Logos maga volt az „Isten teremtésének kezdete“; ez az apostol pontos állitása, aki biztosit bennünket arról, hogy Urunk nemesak „Fő és test, az Egyház“ s a „halálból föltámadottak első zsengéje“, hanem egyuttal  „minden teremtés kezdete“— „hogy minden dolgokban első legyen.“  Szavai ezek: „Ő a láthatatlan Istennek képe,—minden teremtménynek előtte született; mert ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok,—akár királyiszékek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek ő általa és ő reá nézve teremtettek.  És ő előbb volt mindennnél és minden ő benne áll fenn.“ (Kol. 1: 15-18) Halljuk te- [87] hát a prófécia szavát az Egyetlen egyszülött felől, nemcsak kijelentve annak jövő fölmagasztaltatását, mint a földi királyok Királyát, hanem leírva Őt, mint aki már Jehova elsőszülötte, mondván: „Én meg elsőszülöttemmé teszem Őt és felettébbvalóvá a föld királyainál.“  (Zsolt. 89:27)  Jegyezzük meg azt is, hogy Urunk (saját eredetéről szólva) ezt mondja Magáról:  „A hű és igaz bizonyság az Isten teremtésének kezdete.“—Jel. 3:14.

Urunk kezdettől fogva való kiválósága e gondolatával összhangban, mely szerint Ő „minden teremtmény között elsőszülött“ s összhangban azzal a gondolattal, hogy Ő volt a mennyei Atya Logosa vagy kifejezése minden dologra nézve, az evangelista tudósításának következő állítása: „Minden Ő általa lett (nyerte létezését) és Nála nélkül semmi sem lett (jött létre) ami lett (lételt nyert),  (János 1:3) Milyen hatalmas gondolatot ad nekünk ez az Isten Egyszülött Fia, a Logos méltóságáról!  Az Ő eredeti nagyságának és kiválóságának ez álláspontjáról világosabban látjuk, mint bármi másból az apostol szavainak horderejét; „Ő, Aki gazdag volt, szegénnyé lett mi érettünk, hogy mi az Ő szegénységéből meggazdagodjunk.“ (2 Kor. 8:9) E szempontból látjuk, milyen gazdag volt Ő abban a tiszteletben és dicsőségben, melyről Ő maga tett említést imájában, mondván:  „És most Te dicsőíts meg Atyám engem Te magadnál azzal a dicsőséggel, mellyel bírtam Te nálad a világ létele előtt.“ (Ján. 17:5) Bár minden csodálatos, ami a megváltás isteni tervével kapcsolatban áll, s minden az isteni szeretet, kegyelem s részvét kinyilatkoztatásában az elbukott ember iránt bámulatra keltő, mégis e szempontból minden ésszerű—megfelelő az isteni jellemnek és kinyilatkoztatásnak.

Azok, akik azt tartják, hogy Urunk Jézus sohasem létezett, mielőtt mint gyermek meg nem született Bethlehemben, az ember segítségére vonatkozó isteni tervet igen alacsony álláspontról nézik, számukra hasznavehetetlenek a fent idézett íráshelyek s mások, melyek az Úrnak a világ teremtése előtt az Atyánál levő dicsőségére utalnak, vonatkozással arra a rendkívül nagy alázatosságra, melyet tanusított, olyan természetet vévén [88] magára, mely kevéssel alábbvaló az angyalokénál, tehát elhagyjon egy tisztet, mely az angyalok fölött való természet volt.  Es az Írás szempontja megment bennünket az emberek mindazon ésszerütlen és csalóka elméleteitől, melyek által megkísérelvén a Fiú tiszteletét, az Isten Ígéjén túlléptek, meggyalázták az Isten Ígéjét s az apostolokat, akik megmondják, hogy Ő az Isten Fia, vagy szülötte, s hogy az Atya nagyobb, mint a Fiú.  Ezen hamis álláspont sodorta ez elmélet követőinek millióit meggyőzhetetlen nehézségekbe minden irányban.

Egyedül az igazság ésszerű

Az igazság:

„A világon mindennél jobban kielégíti a lélek sóvárgását.“

Ez állításokat Urunk Jézusra vonatkozólag, hogy Ő az Isten teremtésének kezdete óta már volt, s hogy ezért létezett sokkal azelőtt mint hogy az ember e világra jött volna, hogy a mi Megváltónk legyen, teljesen megerősítik azok az  Íráshelyek mint például a következő:  „Az Isten elküldte az ő Egyszülött Fiát a világra, hogy mi éljünk általa.“  (1 Ján. 4:9)  Ez az állítás leghatározottabban azt mondja ki, hogy Ő az Isten Fia volt, mielőtt a világra jött, s hogy, mint az Isten Fia, egy megbízást kapott, amit végrehajtson a világban.  Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, amit mások mellőznek — s innen a félreértés, — hogy itt éppen, mint sok más helyen a Logos van, mint az Isten   „Egyszülött Fia“  megjelölve. 

De vizsgáljunk meg e tárgyban még más íráshelyet is avégett, hogy meggyőződjünk allításunk helyességéről:  Az Írásból olvashatjuk:  „Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem, hogy megtartassék a világ Ő általa.“  János 3:17) Itt ismét az ember előtti létezés gondolata nyer kifejezést a küldetésben és megbízásban. Ez állítások a Logosra vonatkozólag teljes összhangban vannak a dolog történtével, amint az evangelista kijelenti: „A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg Őt.“  És ismét: „A Logos testté lett és lakozott mi közöttünk, Aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal és [89] láttuk az  Ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét.“  (Ján. 1:10-14)  Urunk saját állításai a maga eleve létezését illetőleg vitathatatlanok.  Maga sohasem ismerte el Józsefet atyjának, sőt földi életét sem ismerte el létezése kezdetéül.

Ellenkezőleg, meg kell jegyeznünk, hogy Jehovára, mint Atyjára hivatkozik.  Emlékezzünk szavaira:  Arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött a világra:  Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám:  Az Isten Fia vagyok Én?“  (Ján. 10: 36)  Máriának, földi anyjának mondja:  „Nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?“  (Luk. 2: 49)  Tanítványainak kijelenti:  „Az égből szállottam alá.“  „Én vagyok az életnek ama kenyere, amely a mennyből szállott alá.“  (Ján. 6:38, 51)  Az Ő napjaiban sokan nem hitték ezt s sokan nem hiszik még ma sem, de mégis igazság marad. Azok közül sokan, akik ezt hallották és mondták:  „Hogy lehet ez?“  És tanítványai közül mondták némelyek, akik ezt hallották: „Kemény beszédek ezek, kicsoda hihet neki?“ „Tudván pedig Jézus Ő magában, hogy emiatt zúgolódnak az Ő tanítványai, monda nékik:  „Titeket ez megbotránkoztat?  És ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani oda, ahol elébb vala?“  „Ettől fogva sokan visszavonulának az Ő tanítványai közül és nem járnak vala többet Ő vele“; a mennyei eredet és emberi előtti létezés ez ígénye miatt.—János 6: 60-66.

Halljuk Őt megint a farizeusok előtt, amint ugyanezt az Ígazságot jelenti ki, mondván:  „Én tudom honnan jöttem és hová megyek . . . Én felülről való vagyok . . . Én nem e világból való vagyok . . . Én az Istentől származtam és jöttem, mert nem is magamtól jöttem, hanem Ő küldött engem . . . Az Én Atyám meghallgat Engem, és ha azt mondom, hogy nem ismerem Őt, hazuggá leszek.“  Akkor ezt mondták Neki a szidók:  „Avagy nagyobb vagy-e Te a mi atyánknál, Ábrahámnál?“  Jézus válaszolt:  „Ábrahám, a ti atyátok, örvendezett, hogy meglátja az Én napomat:  látta is és örült.“  (Ábrahám a hit szemeivel látta Krisztus napját), hivén az isteni ígéretben a Messiásról.  Láthatta feláldozásának napját, melyet egyet- [90] fiának, Izsáknak áldozása jelképezett, de mindenesetre látta a Messiás jövő dicsőségének napját, a Milleniumot, annak áldásait a föld minden nemzetségein az Ő megígért Magva által.  És nem csoda, ha e látvány boldoggá tette őt.  Ábrahám hitének szemeivel látta a mennyei várost, az Új-Jeruzsálemet, a megdicsőült Egyházat, az Ország osztályát s hasonlóképpen látta a mennyei országot,—amint a világ megáldatik ez Ország által.—Zsidók 11:10, 16; 12: 22; 13: 14.

Mondának azért Neki a zsidók:  „Még ötven esztendös sem vagy és Ábrahámot láttad?“  (Ábrahám két ezer éve halt meg).  Monda nekik Jézus:  „Bizony, bizony mondom néktek:  Mielőtt Abrahám lett, én vagyok.“—János 8:14, 23, 42-58.

Semmi kétség sem lehet e szavak jelentése felől.  Urunk bebizonyítja, hogy Ő létezett Ábrahám előtt.  Az Írások sehol sem mondják, hogy az Egyszülött létezése valaha megszünt volna az időtől fogva, hogy megkezdődött, mint  „az Isten teremtésének kezdete“, míg megszünt a Kálvárián három napra, mely után föltámadt a halálból, hogy többé ne haljon meg, mivel a halálnak nincs hatalma többé fölötte.  (Róm. 6:9) Emberi létre való születésének eseménye „kissé alacsonyabbra az angyaloknál“, hogy az emberért bűnáldozat lehessen, nem vonta magával szellemi természetének emberi csecsemővé születése előtti elpusztulását, hanem csak ez élet átvitelét egy magasabb, szellemi természetből egy alacsonyabb, emberi természetbe.  Innen van, hogy Urunk így szól: „Mielőtt Ábrahám lett, Én vagyok“ jelezvén, hogy létezésében nem volt szünetelés a közbeeső bármely időben s határozottan azonosítja Jézust az Isten Fiát, a Logossal a minden teremtésnek elsőszülöttjével. Természetes, hogy Urunk bizonyságtételét nem ismerték el sokan, akik hallották s nem ismerték el sokan azóta sem.  Különös visszássága a véleményeknek, mely az emberiséget arra ösztönzi, hogy elvesse az Úr Ígéje egyszerű, világos állításait s inkább helyet adjon annak a gondolatnak, hogy Urunkat egy bukott faj bűnös tagjának vagy másnak tekintsék, mint az Ő Atyja. Csak a szelídek készek „szelidséggel fogadni a beoltott [91]  Ígét, mely megtarthatja a lelkeket“ s csak ilyenek számára van adva az Isten Ígéjének bizonysága. (És. 61:1; Jak. 1:21) Mint azok, akik hallották a Mestert és megvetették az Ő bizonyságát, köveket vettek ellene, úgy némelyek, akik hallják az igazságot és megvetik azt, készek megkövezni most is—képletesen—mindazokat, akik elfogadják a Mester Szavait, a maguk egyszerűségében. És most is, mint akkor, ennek az oka az, hogy nem ismerik sem az Atyát, sem a Fiút úgy, amint ismerniök kellene—amint ők nekünk kijelentik magukat.

Urunk szavai még alkalmazhatóak ez esetre, tudniillik:  „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú és akinek a Fiú akarja megjelenteni.“  (Máté 11:27) A világ nem ismerte Őt, semmit sem tudott magas eredetéről s érette való nagy megalázkodásáról; s ha visszaemlékezünk, hogy bizonyára hosszú idő esett a teremtésnek Urunk személyében való kezdetétől az időig, míg testté lett, s ha továbbá megemlékezünk róla, hogy ez idő alatt Ő az Atyánál volt  „naponkénti gyönyörűsége, örvendezvén előtte mindenkor“, nem csodálkozhatunk rajta, hogy a Fiú ismerte az Atyát úgy, ahogy nem ismerték az Ő tanítványai és a világ,—amint megismerjük Őt az Ő kijelentésének Ígéje s a korszakok csodálatos tervének kifejtése által. Vegyük szemügyre továbbá e tárgy megvilágítása szempontjából Urunk Jézus ezen kijelentését:  „Igazságos Atyám!  És e világ nem ismert Téged, de Én ismertelek Téged,“—János 17:25.

 A mennyei dolgok csodálatos ismeretének kulcsa e nyilatkozatban van adva: „Aki a földről való, földi az, és földieket szól; aki mennyből jött, felebbvaló mindenkinél és arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott.“  (Ján. 3:31-32) Nem csoda hát, ha még ellenségei is azt kérdezték: „Honnét van ebben ez a bölcsesség?“ (Máté 15:54) És ez a mennyei dolgokról való tudása, benső és hosszas ismeretsége az Atyával, veleszületett teljes hite az Atya ígéreteiben tették képessé Őt, hogy mint tökéletes ember, legyőzze a világot, testet és ördögöt s elégséges áldozatot nyújtson bűneinkért. Így írta  [92]  meg előre Isten prófétája: „És ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít és vétkeiket Ő viseli.“—Ésaiás 53:11.

Nos, csak azok, akik hit által járnak, az isteni Íge világosságában, ismerhetik az Atyát vagy a Fiút, vagyis foghatják föl világosan és igazán a kibékülés nagy munkáját, melyet Ők együttesen végeznek az emberiségért.  De majd, mikor beteljesedett az Egyház kiválasztása, miután a Menyasszony, a Bárány felesége, egyesült Urával dicsőségben s az Ország eljött,—akkor az Úr imerete betölti az egész földet s az Atya hatalma, Aki a Logos által teremtett minden dolgot, munkába lép Ő általa, mint Megváltó által azok helyreállításában és tökéletesítésében, akik, mikor abban az előjogban részesülnek, hogy ismerték Őt, átadják önmagukat igazságos követelményei számára, úgy, hogy végül Urunk hatalma, mint Jehova eszköze a teremtésben, teljesen egyenlővé lesz és példáztatik az Ő hatalmában, amint Jehova ereje a világ helyreállításában és megáldásában. Így teljesedik be a Zsoltáríró jövendölése: „A Te néped készséggel siet a Te sereggyűjtésed napján szentséges öltözetekben, hajnalpír méhéből lészen ifjaidnak harmatja.“—Zsoltár 110:3. 

Hallgassunk Urunk szavaira Nikodémushoz, aki tudni akart valamit a mennyei dolgokról, de akitől megtagadtatott ez az ismeret, mert nem hitt a földi dolgokban. Urunk magyarázván neki az Ő ismeretét a mennyei dolgok felől, szól: „Senki sem mehet fel a mennybe csak az, aki a mennyből szállott alá: és ez az embernek Fia.“ * Urunk tovább haladva rámutat Nikodémus előtt az előrelátásra, melyet az Isten a világ számára elrendelt, hogy el ne vesszen, hanem örök életet nyerjen, kijelentvén: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyetlen egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.“—János 3:13, 16.

 _______________________________________________________________________

  *  A szavak  „aki a mennyben van“—kétségesek:—régi kéziratokból hiányzik.

A Logos, as Isten teremtésének kezdete, Ésaiásnál is Csodálatos Tanácsos, erős Isten stb.  (És. 9:6) néven [93] neveztetik, megtaláljuk leírva Salamonnál s megszemélyesítve a Bölcsesség nevében, de mindazon részletekkel, melyek ez állításokat összhangba hozzák  János evangelista által adott értesítéssel (Ján. 1:1, 18), amint következik:       

„Az Úr az Ő útának kezdetéül szerzett engem; az Ő munkái előtt régen, örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől (alakításától) fogva.  Még mikor semmi mélységek nem voltak, (tengerek) születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek, nem voltak. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem. Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket és a világ porának kezdetét. Mikor készíté az eget, ott valék, mikor fölveti a mélységek színén a kerekséget. Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai. Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az Ő parancsolatját, mikor megállapítá a földnek fundamentomait  Mellette valék, mint kézműves és gyönyörűsége valék mindennap játszva Ő előtte minden időben.“ —Példabeszédek 8:22-30.

Amit itt a Logosról megjegyeztünk, ahhoz hozzá fűzzük még,—hogy Ő nemcsak az Isten teremtésének kezdete és elsőszülötte; hanem Ő az Egyszülött Fia, s hogy minden más teremtmény általa és reá nézve teremtetett,—szép megerősítő állítást találunk Urunk saját szavaiban, mondván: „Ne félj, én vagyok az Első és az Utolsó, és az  Élő, pedig halott valék és ímé élek örökkön örökké.“ És megint: „Ezt mondja az Első és Utolsó, aki halott vala és él.“  (Jel. 1:17; 2:8)  Urunk semmi más értelemben csakis mint az Isten  „Egyetlen“ közvetlen teremtménye, Aki által minden más teremtetett, lehet az Isten teremtményei között az első és utolsó.  Minden más fölfogás tehát helytelen s ellentétben áll az idézett Íráshelyekkel

„A  LOGOS  TESTTÉ  LETT  ÉS  LAKOZÉK  MI  KÖZÖTTÜNK“

——JÁNOS 1:14. ——

     Az Urunk testben való megjelenéséről táplált gondo- [94]   latokat rendesen az incarnatio szóval fejezik ki. E közkeletű hitet mi teljességgel helytelennek, Írásellenesnek tartjuk. Az inkarnáció elmélete az, hogy Urunk emberi teste, mely Máriátol született, csak egy öltözet, burkolat a szellemi test számára. Ezért ez elmélet szerint Urunk földi életéhez az a gondolat kapcsolódott, hogy Ő szellemi lény volt, csak a földi létele alatt a Máriától kapott testet használta, mint fátylat vagy médiumut az emberiséggel való érintkezésében, úgy mint ahogy az angyalok testi alakban jelentek meg korábbi időkben—Ábrahámnak, Manoahnak, Lótnak és másoknak. (1 Móz. 18:1,2; 19:1; Birák 13:9-11, 6).  E helytelen előföltétel miatt sok zavaros és Írásellenes eszme fejlődött ki Urunk életének és halálának különböző esményeit illetőleg; például ez az elmélet föltételezi, hogy Urunk fáradsága nem valódi, csak tettetett volt, mivel Ő mint szellemi lény, fáradságot nem érezhetett. Ez elméletből logikusan következne, hogy Urunk imádságai is szinleltek voltak, mivel— ahogy ez az elmélet mondja,—Ő maga Isten volt s az Ő imádsága tulajdonképpen saját magához szólott volna; ebből kifolyólag úgy érvelnek, hogy imái csupán pro forma voltak, hogy hatást gyakoroljanak tanítványaira és a körülötte levőkre. Ugyanez elmélet kénytelen föltételezni, hogy Urunk halála tisztán látszólagos halál volt, mert úgy szólnak az érvek, hogy Jézus Isten, az Atya volt, Aki öröktől fogva örökké él, nem halhat meg; így a nyilvánvaló halálküzdelem és a kiáltás: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?“ s a haldoklás csak pro forma voltak, hogy hatást gyakoroljanak azok elméjére, akik ezt hallották és látták. Ez elmélet logikai érve tehát, hogy nem történt valódi halál az emberi bűnők bocsánatára csak egy látszólagos, látványos, drámai bemutatás, mint egy kinematográfiai előadás, jó célból előkészített részesedés—hogy kedvezően befolyásolható legyen ez által az emberiség rokonszenve és érzésvilága.

     Mindezek helytelenek és erőszakos ellentétben állanak az e dologról szóló valódi igazsággal, amint az az [95]  Isten Ígéjében van előadva. Az Írás kijelentése nem az, hogy Urunk magára öltött hús-testet, mint a szellemi test borítékát, mint tették hajdan az angyalok; hanem, hogy valósággal félretette, vagy, mint a görög szöveg mondja  „levetette magáról“ ember-előtti állapotát, s valósággal felvette emberi természetünket, vagy mint szövegünk fent kijelenti: „a Logos testté lett.“  Semmi csalás, árulás nem volt ebben; nem pusztán látszólag alázta meg magát, míg valóságban megtartotta dicsőségét és hatalmát, nem csak látszólag lett szegénnyé miérettünk. Míg valósággal megmaradt gazdagnak a magasabb szellemi természet birtokában egész idő alatt; nem csak felöltözte egy szolga öltözetét, ruháját.  Nem, valósággal emberré lett—„az ember Krisztus Jézus, Aki adta magát váltságul mindenekért.“—1 Tim. 2:5.

Alább, mikor munkájának váltság-jellegét részletesen tárgyaljuk, látni fogjuk, hogy feltétlen szükség volt rá, hogy emberré legyen,—sem több, sem kevesebb, mint tökéletes ember—mert ember volt az, aki vétkezett, ember, akit meg kellett váltani s az isteni törvény azt követelte, hogy egy ember élete fizesse le a váltságpénzt egy  ember életéért.  „Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is.“ (1 Kor. 15: 21)  Senki se értsen bennünket félre, mintha azt mondanánk, hogy Megváltónk olyan ember volt mint mi, tele örökölt tökéletlenséggel és gyarlósággal. Éppen ellenkezőleg: Isten ugyanazon Ígéje jelenti ki, hogy Ő szent, ártatlan, bűnnélküli volt.—Zsidók 7:26, 28; Lukács 1:35.

Az Ő bűnösöktől való elválasztottsága, bűnnélkülisége sokak előtt a nehéz kérdések közé tartozik.  Hogyan lehetett ember, s mégis mentes az átöröklődő bajtól, mely átjárta az egész emberi fajt? Reméljük, hogy meg fogjuk érteni pontosan, hogyan történhetett ez, s hogyan volt ez elvégezve az isteni tervben; de először arra van szükségünk, hogy teljesen áthassa lelkünket a tény, hogy egy tökéletlen, gyarló ember, aki átöröklés által részesül az Ádám-féle örökségben s kinek élete így a mi életünk részévé lett, nem lehet a mi Megváltónk.  Számtalan bűnös ember volt a világon [96] anélkül is, hogy az Isten elküldje Fiát, hogy Ő is olyan legyen mint ők. Számtalan olyan tökéletlen ember volt, ki kész lett volna életét adni az Atya akaratának végrehajtására. Ez világosan bebizonyosodik a Zsid. 11-ben, melyből tisztán látszik, hogy sokan voltak, akik  „nem tartották drágának az életüket“  az Úrhoz való hűségükben. De amire szükség volt, nem csak a bűnökért való áldozat, hanem bűnnélküli áldozat volt, mely csak így fizethette le a bűnösök büntetését. És mivel  „mindnyájan vétkeztek és az Isten dicsőségégétől elmaradtak“, s mivel  „nincsen még egy igaz is“, azért, mint az Írás ismét mondja: „Senki sem adhat az Istennek váltságot az ő atyjafiáért.“ (Róm. 3:10, 23; Zsoltár 49:7) Mivel az Úr letekintett és látta hogy egy ember sincs, aki alkalmas vagy méltó lenne megmenteni a világot, ezért adott egyet, Aki elég hatalmas megmenteni,—képes megmenteni tökéletesen mindazokat, akik általa az Atyához jönnek.—Zsolt. 89:19; Ésaiás 63:1; 59:16; Zsidók 7:25.