KÖTET 5  
AZ  EMBER  KIENGESZTELÉSE  ISTENNEL

 TANULMÁNY 6

A KIENGESZTELÉS  KÖZBENJÁRÓJA
DÁVID  FIA ÉS  DÁVID URA

HOGYAN DÁVID FIA. — JOZSEF NEMZETSÉGFÁJA SALAMONON   ÁT. — MÁRIA NEMZETSÉGFÁJA NÁTHÁNON ÁT. — MEGALÁZZA  A MAGASAT, FÖLMGASZTALJA AZ ALACSONYT. — HONNAN A   KRISZTUS CIME, HOGY DÁVID URA?. — HOGYAN DÁVID GYÖKERE ÉS ÁGA. — E CIM JELENTÉSE  „AZ ÖRÖKKÉVALÓ    ATYA“. — HOGYAN Ő RIZTETETT MEG ÉS HOGY    ALKALMAZHATÓ. — KIK A KRISZTUS GERMEKEI. — AZ EGYHÁZ AZ Ő „ATYAFIAI“. — ISTEN GYERMEKEI ÉS URUNK JÉZUS  KRISZTUS ATYJA.

Mondván: Miképen vélekedtek ti a Krisztus fel ől? Kinek a fia?  Mondának neki:  Dávid!  Monda nékik: Miképen hivja tehát őt Dávid lélekben (ihletve Urának, ezt mondván: Monda az Ur (Jehova) az én Uramnak (adon ùr, uralkodó); Ülj az én jobbkezem felől, miglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.  Ha tehát Dávid Urának (adon, ùr) hivja őt, mi módonfia?—Máté 22:45.

LEGELS Ő SORBAN is meg kell jegyezni, hogy e kérdés feletti megbeszélés nem  Urunk praexzistentiájára csak tisztán az ő emberi családdal való rokonságára vonatkozik,  Ő rokonná lett az emberi családdal, mint láttuk az által, hogy felvette a mi természetünket anyja, Mária által Mária nemzetségfája, mint Lukácsnál látszik, visszavezet Dávidra, ennek fia Nathán  (Luk. 3:31)*  által, mig a József származási táblája, melyet Mátánál látunk, szintén Dávidra vezet vissza ennek fiaí Salamon ütján.  (Máté 1:6, 16)  József elfogadván Máriát nejéül s elfogadván Jézust, annak fiát, mintha a saját fia volna, ez az örökbefogadás feljogositna, hogy Jézust a József származási táblájához számitsuk;  de egy ilyen visszatérés a Dávid családjához nem szüksèges, [130] mert, mint láttuk, anyja más ágon szintén Dávidtól származik.

___________
*  József  itt a „Heli fiának“, azaz  Éli, a Mária atyja fiának mondatik, az is volt házzassága által, törvényesen;  vagy mondhatjuk, Éli veje.  Születésére nézve József a Jakob fia volt, mint Máté 1:16 mutatja.

De meg kell  jegyezni, hogy Urunk igénye az Izrael trónjára nem azon a rokonsági viszonsái nyutszik, melyben anyja Józseffel áll, mint némelyek állitották.  Ellenkezőleg, ha a József fia lett volna, meg lett volna fosztva a Dávid trónjára való mindenősi jogtól, mert bár a Dávid utódai a királyságban fiának, Salamonnak ágából, jöttek s nem másik fia, Náthán ágából mégis az Irás bozonyos helyei világosan mutatják és kijelölik, hogy a Dávid trónjának nagy örököse nem  a Salamon királyi ágából fog származni.  Ha ezt bizonyitnunk kellene, a bárki által emelhető igények hatásos cáfolata volna hivatkozni arra, hogy Urunknak ép ugy kell a Jószef, mint a Mária fiának lennie.  Vizsgáljuk meg hát gondoson a dolgot, hogy világos képet nyerjünk magunknak e tárgyat illetőleg.

Az isteni rendelkezés—mely nyilvánvalóan meg van állapitva—az volt, hogy először is, a világ trónjának nagy örököse, Izrael nagy Királya kétséget kizárólag és kétségbevonhatatlanul a Dávid magvából származzék.  Másodszor hasonlókép az is kijelentetett, hogy a Salamon, az uralkodó család ágából származik, de csak bizonyos föltételek mellett. Ha e föltételek bekövetkeznek, ebből az ágból származik, ha nem következnek be valami más ágból, de, minden körülmények között a Dávid ágán át s egyben Dávid fiának és Dávid Urának kell lennie, amint az az Irásban világosan kifejezésrejut.

Figyeljük meg az Irás állitását:—
„Húséget eskúdott Úr Dávidnak, nem tér el attól: Ágyékod gyú mölcsét últetem székedbe.  Ha megtartják fiaid szövetségemet és bizonyságomat, amelyekre megtanitom  őket, fiaid is mindörökké székedben úlnek.“—Zsoltár 132:11, 12.

„És minden fiaim közúl, (mert az Úr sok fiakat adott nékem)  választotta Salamont az én fiamat, hogy úlne az Úr királyságának székében Izrael felett.  És monda nékem:  Salamon, a te fiad épiti meg az én házamat . . . Megerősitem az ő korályságát mindörökké, ha az én pa- [131] rancsolatimat és itéletimet szorgalmatosan megtartándja, amint e mai napon.“—1 Krón. 28:5-7.

„Ha megőrzendik a te fiaid az ő ütjokat, járván én előttem tökéletességgel, teljes szivök és teljes lelkök szerint; ezt mondván, mondom:  Soha el nem fogy a férfiu te közüled (el nem fogy, a tróntól—széljegyzet) az Izraelnek királyi székiből,“—1 Kir. 2:4.

A messiási ország igérete a Salamon ágának s utódainak a test szerinút igy világosan és határozottan feltételes, függ az Úr iránti bizonyos húségtől; s a nyelv magyarázatának minden törvénye bizonyitja, hogy ennek tartalma az, hogy az Úr iránti Hútlenség határozotan megfosztja Salamon utódait és ágát Izzrael trónjától a messiás test szerinti országára vonatkozólag, amely kiterjed az egész föld felett.

Igy most az a kérdés merúl föl:  Vajjon Salamon és utódai Israel trónján  „megőrizték-e az ő  ütjokat járván én előttem (az Isten előtt) tökéletességgel, teljes szivök és teljes lelkök szerint?“  Ha nem tették, meg vannak fosztva test szerint, hogy a Messiás ősi ága legyenek.

Az Iráshoz kell fordulnunk, hogy bizonyos feleletet nyerjunk e kérdésre.  Ott kétséget kizárólag azt találjuk, hogy Salamon és királyi ága nem jártak az isteni előirás szerint.  Innen bizonyosan tudjuk, hogy ez az ág levágatott és elvettetett attól, hogy a messiási ág legyen:  más ősi ág által fog ez származni Dávidtól.  Vizsgáljuk meg most az Irás bizonyságát, mit tartalmaz az e dologra vonatkozó kijelentését illetőleg.

„Te azért, fiam Salamon, ismerd meg a te atyád Istenet és szolgálj neki tökéletes szivvel . . . Hogyha ő keresénded, megtalálod, ha ellenben őt elhagyándod, ő is elhagy téged mindörökké.„—1 Krón. 28:9.

„Megharaguvék azért az Úr Salamonra, hogy elhajlott az ő szive az Úrtól, Izrael Istenétől . . .  Monda azért az Úr Salamonnak:  Miután ez történt veled és nem őrizted meg az én szövetségement és az én rendeléseimet, amelyeket parancsoltam néked:  elszakasztván, elszakasztom tőled az orszÿgot . . . Mindazáltal, amit élsz, nem cselekszem est Dávidért, a te atyádért, hanem a [132] te fiadnak kezétől szakasztom el azt.  De nem szakasztom el az egész birodalmat, hanem egy nemzetséget adok a te fiadnak Dávidért, az én szolgámért és Jeruzsálemért, amelyet magamnak választottam.“—1 Királyok 11:9-13.

Eszerint a tudósitás az, hogy a tiz törzs elszakittatik a Salomon ágától, rögtön Salamon halála után,—tiz törzs sohasem fogia elismerni a Roboám, Salamon fia és utódai fennhatóságat.  De hallgassuk meg az Úr igéjét a Juda törzsére és annak osztályosára a Benjáminéra, mely egy ideig hú maradt a Salamon ágához s igy látszólag csatlakozott az igért ellenkepi országhoz s a Messiáshoz, a nagy Királyhoz.  A Salamon ágából származó három utolsó király, aki a trónon últ, volt Jojakim, fia Jojákin (Jekonia és Konia néven is) és Zedékiás, Jojákim testvére.  Figyeljúk meg az Úr Igéjének bizonyságát ezen férfiak ellen s a biztositást, hogy utódaik közúl senki sem fog úlni soha az Úr—akár valódi, akár képletes országának trónján.  Ezt olvassuk:

„Élek én, azt mondja az Úr, hogy ha Kóniás, Joákimnak, Juda királyának fia, pecsétgyürü volna is az én jobbkezemben, mindazonáltal onnan lerántanálak . . .  Avegy utálatos és elromlott edény-e a férfiu, ez a Kóniás, avagy oly edény-e, melyben gyönyörüsèg nincsen?  Miért lökték el őt és az ő magvát és dobták olyan földre, melyet ők nem ismernek?  Föld! föld! föld! halld meg az Úrnak szavát!  Ezt mondja az Úr: Irjátok föl ezt a férfiut, mint gyermektelent, mint olyan embert, akinek nem lesz jó előmenetele az ő idejében; mert senkinek, aki az ő magvából a Dávid székében ül, nem lesz jó állapotja és nem uralkodik többe Judában.“—Jeremiás 22:24-30.

„Azért ezt mondja az Úr Jojákim felől, a Juda királya felől: Nem lesz neki, aki a Dávid székébe üljön.“—Jeremiás 36:30.

Zedékiás felől est olvassuk:—
„És te elvetemedett, te gonosztevő, Izrael fejedelme, akinek napja eljött az utolsó vétek idején:  Igy szól az Úr Isten: El a süveggel, le a koronával!  És nem lészen [133] ez, az alacsony legyen magas és a magas alacsony!  Rommá, rommá, rommá teszem azt; ez sem lesz állandó, mig el nem jő az, akié az uralkodás és néki adom ast!“—Ezékiel 21:25-27.

Itt a Salomon ágának teljes romlása van kijelentve:  ez volt az az ág, mely fölemeltetett, s mely attól fogva alacsonnyá fog tétetni, mig az alacsony vagy homályos Náthán ága, mely sohasem igényelte magának a trónt, az ő alázatosságában, fölmagasztaltatik alkalmatos időben, képviselőjében, a Messiásban, aki test szerint Máriától születik.

Ki akarna határozottabb bizonyitékot ennél, hogy a Messiás nem várható a Salamon ágából,—ez az ág minden joga és igénye isteni igéretek és föltételek alatt meghiusult az Isten ellen való gonoszság és lázadás miatt.  Igy az az igény, hogy Urunk a József fia kellett, hogy legyen és igy kellett örökölnie jogait és igényeit József által, teljesen hamisnak bizonyult, mert ez ágból soha senki sem fog az Úr trónján ülni, amint az az Irásban világosan ki van fejezve.

Az ország ez átadása a Salamon ágától egy, a Dávid házából származó másik ágnak, világosan előre meg van mondva az Irásban, ahol olvassuk:  „Ime eljönnek a napok, azt mondja az Úr és támasztok Dávidnak igaz magvat és uralkodik, mint király . . . „Az ő idejében megszabadul Juda és Izrael bátorságosan lakozik és ez lesz az őneve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk.“—Jeremiás 23:6. E szöveggel teljesen egyezik Young forditása is.

Mária, a Jézus anyja, ugy látszik megragadta ezt az alkalmas gondolatot vagy pedig a szent szellem inditásából prófétailag szólott, mikor a Lukácsnál (1:46-55) idézett nevezetes hálaadó énekében kifejezést adott ennek:  „(Az Úr) elszéleszté az ő szivök gondolatában felfuvalkodottakat;  hatalmasokat dönte le trónjaikról és alázatosokat magasztalt fel.  Éhezőket töltött be javakkal és gazdagokat küldött el üresen.“ Itt a Salamon kegyelt családja, amelyre az igéret korlátozva volt, ha Salomon engedelmességet tanusit az Isteni törvényekkel szemben, ellentétbe van állitva a Náthán ágá- [134] nak alázatos családjával.  A süveg és korona elvétetett Zedekiástól és Salamon ágától, hogy annak adassék, aki jogosult rá—a Dávid gyökeréből származó igaz magnak.

Láttuk, Urunk hogyan a Dávid ága, sarja vagy fia, láttuk a fonalat, mely fölvezet az ő helyes nemzetség fáján s az Irás erre vonatkozó szavainak teljes összhangjet, most nézzak, mi tekintetben lehet ő Dávid Ura?  Hogy lehet Jézus egyaránt fia is, Ura is Dávidnak?

Azt feleljük, hogy nem olyan értelemben Ura Dávidnak, hogy mint szellemi lény létezett, mielőtt  „testté lett“ volna és lakozott, volna mi közöttünk;—nem is ugy, hogy emberi előtti létezésében a Dávid ága vagy fia volna.  Urunk Jézus Dávidnak Urává, felebbvalójává lett, ép ugy, mint „Úrrá lett mindenek felett“ (Csel. 10:36) annak a nagy munkának következtében, melyet, mint a kibékülés közbenjárója végrehajtott. „Azért halt meg, támadott fel és elevenedett meg a Krisztus, hogy mind holtakon, mind előkön uralkodjék.“—Róm. 14:9.

Valóban, a Logost méltóan lehet Úrnak nevezni, tekintélyesnek, mint ahoy neveztetik Istennek, hatalmasnak vagy befolyásosnak.*

Hasonlókép az ember Krisztus Jézus halála előtt találóan neveztetik Úrnak:  igy szólitották tanitványai is, mint olvassuk: „Ti engem igy is hivtok, Mester és Úr és jól mondjátok, mert én az vagyok. (János 13:13) Mint a Szövetség különös hirnöke, kit az Atya megszentelt s elküldött, hogy váltsa meg e világot, s akit az Atya minden módon megtisztelt, bizonyságot tevén róla: „Ez az én Szerelmes Fiam, kiben gyönyörködöm“ —különöskép illő volt, hogy mindenki, aki az ő dicsőségét szemlélte, ki telve volt kegyelemmel és igazsággal, tisztelje, hallgassa őt, engedelmeskedjék neki és imádják őt,—hódolatot mutasson be neki—mint az Atya képviselőjének. De, mint a felül idézett textusban az [135] apostol kijelenti, volt egy sajátos és ettől kimonoső értelem, melyben Urunk Jézus halála és feltámadása erejénél fogva Úrrá és Mesterré lett.

___________
*  Emlékeztetnünk kell rá, hogy most nem a „Jehova“ szót magyarázzuk, mely az O-szövetségben oly gyakran „Úrnak“ van forditva. Más zókról van szó, melyek szintén „Urat“ jelentenek, mint a fent idézett szövegben is:  „Monda az Úr (Jehova) az én Uramnak (adon—ùr): Ülj az én jobb kezem felő

Ez a sajátos értelem, melyben a föltámadott Krisztus  „mindenek Ura“—„holtak és elevenek fölött Úr“—lényegesen össze van kötve a ő kibékülés közbenjárója gyanánt vágzett nagy müvével. Ép ez volt a cél, amiért ő emberré lett. Az emberiség a maga lealacsonyult helyzetében „bún alá adatva“ Ádám atya engedetlensége által, segélytelen volta bün uralma s a halál itélete alatt: s e gonosz alól való kiszabadulása az isteni törvénnyel összhangzatban, azt kivánta meg, hogy az Ádám büntetése, melyben az egész emberi család osztozott, teljesen kitöltessék. Az emberi-nemet vissza kellett vásárolni a búntől s Krisztus lett annak megvásárlója, tulajdonosa,—„mindenek Ura.“ Csak e célból hagyta el emberi előtti állapota dicsőségét s lett célból hagyta el emberi előtti állapota dicsőségét s lett az ember Krisztus Jézussá.  És az Irás kijelentése az, hogy ő „váltságul adta magát“—váltságdijul—az Ádámban elkárhozott nemért.  Igy az egész világ „áron véte tette meg, a Krisztus drága vére (élete) árán.“

De bár annak erejénél fogva, hogy megvasárolta az emberi-nemet,—az Igazságosság szemében—annak tulajdonosává és urává lett, „mindenek Urává“, nem azért vásárolta meg, hogy rabszolgaságba hajtsa azt, hanem ép ellenkező dologért, hogy fölszabaditsa a halál és b: u :n szolgaságából mindazokat, akik el akarják fogadni általa az Isten drága ajándékát. És a messiási ország fölállitásának ép az a célja, hogy általa az emberi családra az Isten fiainak azon jogai és kiváltságai ruháztassanak, melyek Édenben elvesztek s a Kálvárián áron megvétettek.

Hogy megnyerje e jogot az ember megszabaditására, azért lett a mi Megváltónk mindenek megvásárlója, tulajdonosa, Ura. Igy a Messiás halála által a Dávid urává lett, mert Dávid egy tagja volt annak a nemnek, melyet ő drága vérén megvásárolt.

„DÁVID  GYÖKERE  ÉS  SARJA“
——JELENÉSEK  22:16. ——

Nagyjában ugyanez a gondolat van Urunknak az [136] egyházhoz intézett eme szavaiban kifejezve. Test szerint Urunk Jézus, anyja által a Dávid fia, ága, származottja vagy sarja volt. Szeplőtelen élete áldozatának ereje által lett David „gyökere“ ép ugy, min Ura; mert a gondolat, melyet a „gyökér“ szó sugall, alig valamiben különbözik attól amit az „Úr“ szó fejez ki. A Dávid „gyökere“ jelenti az eredetet, az élet forrását és Dávid fejlődését.

Az Irás kijelenti, hogy Dávid  „vesszőszál“volt, „az Isai törzséből“, ezért természetes származás szerint atyja volt as ő „gyökere“. Hogyan és mikor lett Krisztus a Dávid gyökere vagy atyja?  Erre igy felelünk:  Nem, mielőtt „testté lett“; —mikor testté lett, akkor, mint ember Jézus lett rokona az Ádám nemének anyja által.  (Zsid. 2:14-18)  És e rikonságban, melyben az emberi-nemhez és Dávidhoz állott ő „sarj“ volt és nem „gyökér.“ Hogyyan és miképen lett „gyökér?“ Felelet: Ugy és akkor, mikor Dávid urává lett; ennek az eszközei voltak az ő halála, mely által Ádám és egész nemének életéhez való jogokat s vele egyidejüleg a Dávid életéhez való jogokat is megvásárolta:  az ideje pedig, mikor, min Ádám Megváltója, az eberi-nem Megváltója s igy Dávid Megváltója támad föl a halálból.

Igy nem az emberi-előtti Logos, nem is az ember Jézus volt Dávid Ura és Gyökere, hanem a föltámadott Messiás. Mikor Dávid lélekben (tudnilik a prófetai lélek befolyása alatt szólva) Jézust Úrnak nevezte, mondván:  „Jehova mondta az én Uramnak (Jézusnak) Ülj az én jobb kezem felől stb., ez nem vonatkozott az áldozattevőre „az ember Jézus Krisztusra“, aki még nem végezte el a maga áldozatát, hanem a diadalmas Jézusra, az élet és dicsőség Urára „a halottak közül elsőszülöttre és a föld királyainak fejedelmére.“ (Jel. 1:5) Ez volt, akiről Péter mondta: „az Isten föltámasztá harmadnapon . . . ő mindeneknek Ura.“ (Csel. 10:40, 36)  Ugyancsak róla jelenti ki Pál, hogy második eljövetelekor bebizonyitja, hogy ő „királyok Királya és uraknak Ura“*—1 Tim. 6:15.

________________________
*  Lásd a 78. Oldalt.

„A MÁSODIK ÁDÁM“
[137]

Az emberi-nem első „gyökere“ vagy atyja Ádám, búnt követett el az Isten iránti engedetlensége által azon paranccsal szemben, hogy családját az ő hasonlatosságában, mint az Isten Képmását nevelje: ő nem csak elmulasztotta  utódainak áthagyni ez örökkévaló életet, hanem saját jogát is eljátszotta ahhoz s maradékaira a bún, gyöngeség, gyalázat, halál örökségét hagyta.  A Logos testté lett, az ember Krisztus Jézussá lett, hogy legyen a második Ádám s elfoglalja az első Ádám helyét, hogy megsemmisithesse az első Ádám munkáját s az ő nemének (vagy mindazoknak, akik azt az isteni föltételek mellett elfogadják) bőséges, örökkévaló életet annak kedvező föltételei mellett, melyeket az engedetlenség által elvesztettek.

Mindazonáltal nagyon tévednek némelyek, midőn azt gondolják, hogy  „az ember Krisztus Jézus“ volt a második Ádám, Oh. Nem! Mint az apostol kijelenti (1 Kor. 15:47):  „a második ember az Úr, mennyből való“—az Ur, aki el fog jönni a mennyből s második eljövetele alkalmával fölveszi az Ádám neme atyjának hivatalát és kötelességeit, annak, melyet a Kálvárián saját drága vérével váltott meg. Az Ádám nemének megvásárlása az Igazságosság itélete alól szükséges volt, mielőtt Urunk Jézus számára lehető lett volna az emberi-nem életadójává vagy Atyjává lennie: s ezt a nagy munkát Urunk csak első eljövetele alkalmával fejezte be. Második eljövetelekor eljön, hogy a helyreállitás folyamata által fölemelje az emberiséget és örök életet adjon s megadja mindazon kiváltságokat és ádásokat, melyek az első Ádám által vesztek el.  Az időköz, az Atya terve szerint arra van szánva, hogy a megváltott világból kiválasztassék egy osztály, melynek tulajdonságai arra vannak kijelölve, hogy az „Isten Fia ábrázatához hasonlatosak“ legyenek.  (Róm. 8:29)  Ezt az sosztályt különfélekép nevezik: a királyi papság alpapságának, a Krisztus testének vagy Egyházának, a Krisztus Menyaszszonyának, a Bárány Feleségének s örököstársaknak vele együtt az ő országának minden dicsőségében. [138]

Ehhez jépest a jövőnek, amaz ezerévi korszaknak munkáját, a nagy célt, amiért a Messiás uralkodni fog, ez a szó fejezi ki: ujjászületés.  A világ született egyszer Ádám atyánk által, de életre való nem volt; csak búnre és annak itéletére, halálra született. De az emberi-nem uj Atyja, a második Ádám, általános ujjászületést hoz. Ez ujjászületés ideje, mikor az a világ számára érvényes lesz, határozottan ki van jelölve Urunk szavai által tanitványaihoz, hogy ez a millenáris korszak lesz. Ö igy szólt: „Ti, akik követtetek engem, az ujjászületéskor tizenkét trónon fogtok ülni és itélitek Izrael tizenkét nemzetségét“ stb. A tényt, hogy az Egyház, mely ez evangéliumi korszak alatt gyüjtetik össze, ujjászületésen megy át, általában fel szokták ismerni a Bibliatanulmányozók, de sokan elfeledkeznek arról a tényről, hogy különálló ujjászületés van kilátásba helyezve és volt előkészitve az emberiség világának egésze számára: nem hogy mindenkinek tapasztalnia kell egy teljes ujjászületést, hanem, hogy mindenki számára lesz egy alkalom, mely, ha helyesen használják, teljes, tökéletes ujjászületésre vezet.

Ezzel kapcsolatban jó megjegyezni a nagy különbséget is, az Egyház ujjászületése és a világ ujjászületése között:  az Egyházban sokan hivattatnak ez Evangéliumi korszak alatti ujászületésre és kevesen választatnak—kevesen tapasztalják a teljes ujjászületést, melyre elhivattak, nevezetesen, hogy ujteremtések legyenek a Krisztus Jézusban, az ő isteni természetének részeseil  A világ részére előkészitett ujjászületés, mint már láttuk, nem uj természetre vezet hanem az emberi természetnek a maga tökéletességében való helyreállitására és ujjáalkotására.

És igy van megirva:  „Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké (állati lény) az utolsó Ádám megelevenitő lélekké.  De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki.“  (1 Kor. 15:47;  Lásd a diaglott forditást)  Valóban Urunk Jézus testben járása napjaiban tartozott, vagy azonossá lett az első Ádámhoz és neméhez, Ábrahám magva által  (Zsid. 2:16) is kisebbé tétetett az angyaloknál a halál elszenvedése által . . .  Hogy ő az Isten [139] kegyelme által megkostolja a halált minden emberért.“  De, miután ezt a célt bevégezte, föltámasztatott a halálból, mint az isteni természet részese, az emberi nem megváltója, de többé nem  „földnől való, földi“, hanem mennyei Úr—a második Ádám „megelevenitő szellem.“

Az első Ádám volt az eredeti gyökér, melyből az egész emberi család keletkezett s innen Urunk Jésuz testben, Mária fia, Dávid fia, Ábrahám fia, ugyanazon értelemben  „Ádámtól való sarj vagy ág volt (ellátva, mint láttuk, felülaről való hasonlithatatlan élettel), mely mégis b: u :söktől elválasztva tartotta őt.  Saját magának, mint embernek feláldozása (az Atya terve iránti engedelmességben) nem csak saját fölmagasztalását hozta magával az isteni természetre, hanem megvásárolta általa magának Ádám egész nemzetségét és Ádám jogát, hogy az emberi-nem  „gyökere“  vagy atyja legyen.  Igy vásárolta meg Ádám helyét és jogait Urunk a második Ádám.  Amikép adta a maga életét az Ádáméért, igy föláldozta azon nemzetségét lehetőségeit, amelyet ő nemzhetett volna természetes uton Ádám gyermekeiért,—hogy alkalmatos időben elfogadhassa Ádám családjából azt  „aki akar“  gyermekévé lenni, ujjászülvén őket, adván nekik örök életet ésszerü feltételek mellett.  Többe nem, mint  „ág“  a Jesse és Dávid gyökeréből:  Urunk uj gyökér, aki készen áll, hogy uj életet és táplálást adva az emberiségnek,—Ádám, Ábrahám, Dávid s az emberiség mindazon tagjainak, akik ezt az ujszövetség feltételei alatt elfogadják.

Mikép az Úr első munkája e korszakban élő Egyházáért, ugy terjed ki az ő  munkája mindenkire az emberiség közül, aki elfogadja azt a millenáris korszak alatt. Első munkája az Egyházáért most, az Istennel való összhangban, az Istennel való közösségben folytatott életre (emberi életre) való megigazitás:  ugyanolyan életre, melyet a tökéletes ember Jézus élt az ő halálra való megszentelése előtt, mely a keresztségkor történt; s ugyanolyan, melyet a tökéletes ember Ádám élt búnbeesése előtt, kivéve, hogy az övék az élet tényleges tökéletessége volt, mig a miénk pusztán beszámitott tökéletesség:  „megigazulunk hit által.“ 

[140] Urunk magát és Egyházát szőlőtő alakjában jelképezi s ez jó magyarázatot nyujt nekünk az ág és gyökér gondolatára.  Ádám és nemzetsége voltak az eredeti szőlőtő és ágak, melyeket megtámadott a bún csirája s ezért rossz gyümölcsöt és halát teremtek..Urunk Jézus uj ággá lett, beoltatott az Ádám-féle tőbe és másféle gyümölcsöt hozott.  A szőlő sajátsaga, hogy ágait eltemethetjük s azokból tövek, gyökerek lesznek.  Ugy Urunk, az Ádám-féle tőkébe oltva, eltemettetett, megszünt ág lennei, gyökérré vált.  Egyháza e korszak allatt az ő ágai, azért hoznak  „gyümölcsöt a megszentelésre“  (Róm. 6:22) mert belőlük uj életerő fakadt fel.  De e korszak minden ága nem csak, hogy  „több gyümölcsöt“ kell, hogy hozzon, mint ág amennyit hozott, hanem egyenesen el kell temetetnie s a gyökér részévé kell válni, hogy a millenáris korszak alatt megujitsa és fenntartsa az ujjászületett emberi-nemet.

Az elbukott gyökér, Ádám (az első Évával. segitőtársával együtt) az emberi nemzetet a b: u:n és halál bilincseibe verte; a második Ádám, Krisztus (Menyasszonyával és segutőtársával együtt) megvásárolván Ádám és utódait, készséggel ujjászüli a készségest és engedelmest.  Ezt  „helyreállitásnak“,  felülésnek nevezik  (Csel. 3:19-23)—mely visszaadja annak, aki méltó rá a földi kiváltságokat és áldÿÿsokat, melyek az első Ádám-ban elvesztek, hogy mint az Úr szőlője, a helyreállitott emberiség sok gyümölcsöt hozhazzon az Isten dicsőségére.  De jegyezzük meg, ez a kiváltság, hogy  „gyökér“  legyünk csak a Krisztusra, Főre és Testre van korlátozva,  „akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a lélek megszentelésében engedelmességre“, ez evangéliumi korszak alatt.  (1 Péter 1:2)  Dávid és a mult többi kegyesei (akik meghaltak, mielőtt az  „ág“  eltemettetett és  „gyökérré“  lett volna) sohasem válhatnak a gyökér részévé, sem a millenáris korszak húségesei.  Mindazonáltal mindnyájan megelégittetnek, mikor hasonlók lesznek ő hozzá akár földiek, akár mennyeeiek.  Az emberiségnek megadatik a kiváltság, hogy hasonló legyen a tökéletes ember Krisztus Jézus-hoz“, a szent  „ághoz“, mig az ő teste, az Egyház tagjai 

[141] Most betöltik azt, ami a Krisztus szenvedései mögött van s akik  „beléje palatal a halál hasonlatosságában, az ő mennyei arcát viselike majd.“—1 Korinthus 15:48-49; Zsidók 11:39-40.

„AZ   ÖRÖKKÉVALÓSÁG   ATYJA“

„ És  hivják  nevét:  csodálatosnak,  tanácsosnak,,  erős  Istennek,  örökkévalóság  antyjának,  békesség fejedelmének.“—Ésaiás  9:6.

Már megjegyeztük e cim sajátságát  „erős Isten“,  amint az Urunk Jézusra van alkalmazva; s kevesen vonják kétségbe, hogy ő valóban a mennyei Atya családjából scodálatos; senki sem vitatja, hogy nagy tanácsos, azaz Tanitó;  vagy hogy bár országát a nyomoruság és zavar ideje vezeti be, mely a jelen gonosz intézmények halálával jár, Urunk mégis a békesség Fejedelme, aki biztos és örökkévaló békék állit föl az egyedül valódi alapon—az igazságosság  alapján—az isteni jellemmel és tervvel való megegyezés alapján.  Most meg kell vizsgálnunk ezt a cimet  „örökkévalóság atyja“  s ugy fogjuk találni, hogy ez ép oly találó és jelentőségteljes, mint a többi s teljes összhangban van az eddig tanultakkal.

Ez nem áll ellentétben, mint sokan vélik, az Irás számos helyével, melyek Jehovát örökkévaló Atyának  „a mi Urunk Jésuz Krisztus Istenének és Atyjának“  nevezik, mint Péter kifejezi.  (1 Péter 1:3)  Ellenkező leg, az Irás világosan megmutatja ast a sajátos értelmet, melyben ez a cim alkalmazható lesz Urunkra második eljövetelekor; hogy ő lesz az emberi-nem Atyja, mely emberi-nem ujjászületett a Millenium alatt.  Valóban, ez a cim pusztán azokkal egyértékü, amely cimeket ép az imént fejtegettünk:  Dávidnak és az emberiségnek  „Ura“,  az uj  „gyökér“  a második Ádám, tisztán az  „örökkévalóság atyja“  cim magyarázata—az Atya, aki örökkévaló èletet ad.

Mivel Urunk megvásárolta saját élete árán az emberiség világát és mivel e megvásárlás ereje által lett annak Ura, Helyreállitója, Életadója, s mivel az atya [142] so legsajátosabb köponti gondolata életadó,  Urunk nek vehetett volna találóbb nevet, mint ezt  „örökkévalóság atyja“, hogy jelképezze az ő rokonságát az ujjászületendő világgal, amely ujjászületik a maga hallottaiból a helyreállitás, feltámadás folyamata által.  A világ élete közvetlenül az Úr Jézustól jön, aki, mint nemsokára látjuk, isteni elrendezés által megvásárolta azt és az Igazságosságnak teljes árat fizetett azért.  Mindazonáltal a helyreállitott világ, miután a helyreállitás folyamata véget ért, el fogja ismerni Jehovát az élet és áldás nagy eredeti forrásául, az üdvözités nagy isteni tervének, melyet Urunk Jézus hajtott végre szerzőjeül, mindenek nagy Atyjául és mindenek fölötti Urául. —1 Kor. 15:24-28; 3:23; Máté 19:28.

Teljes összhangzatban van azzal, amit most láttunk, a próféta állitása, mely évszázadok óta talány volt bölcsek és tudatlanok, a tudós és magyarázó  előtt, ép ugy, mint a tanuló előtt, nevezetesen ez a kijelentés:

„ATYÁID  HELYETT  FIAID  LESZNEK,  MEGTESZED  ŐKET
FEJEDELMEKKÉ  MIND  AZ  EGÉSZ  FÖLDÖN“
——ZSOLTÁR  45:17. ——

A pátriarchák és próféták, különösen azok, akik Urunk Jézus származásában anyja Mária által ősei voltak, régóta az  „atyák“ névvel, a <Messiás ősei nevével tiszteltettek meg; ép ugy, mint az előbb idézett szöveg Dávidot gyökérnek mondja, melyből a Messiás, az igazságos sarj származni fog; s hogy a Messiás a Dávid fia lesz.  De mindennek meg kell változnia, midőn az egyház a Krisztus teste beteljesedik s egyesül Jézussal a Fővel dicsőségben, s mint az emberiség örökkévaló Atyja megkezdi a világ ujjászülését.  Akik előbb atyák voltak, most gyermekek lesznek.  Ábrahám, Izsák, Jákob, Dávid,—ezeknek a szó valódi értelmében soha sem volt életük: mind a halálra kárhoztatott nem tagjai voltak.  És mikor Jézus fölvette a mi emberiségünket s azonosittatott az Ábrahám es Dávid magvával és befejezte a megváltás munkáját, ezt nem csak általában [143] a világra alkalmazta, hanem azokra is, akik test szerint elődei voltak.  Megvásárolt mindenkit és senki sem nyerhet (teljes, tökéletes, örök) életet, csak ő általa.  „Aki hisz a Fiuban, örök élete van, aki pedig nem enged a Fiunak, nem lát életet.“  (Ján. 3:36)  Igy, Ábrahám, Izsák, Jákob és David s a próféták mind s a világ többi emberei vagy Krisztus által kell, hogy nyerjenek örök életet, vagy sehogy sem; s rajta kivül csak kárhoztatás van.  Ezért van az, hogy amikor az Isten alkalmatos idejében a halottak isten országában fel fognak ébresztetni a halálból, Jézus lesz az, aki nekik életet fog nyujtani, melynél fogva Atyjuk, azaz életadójuk lesz.

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az Irás világosan ugy nevezi meg a mennyei Atyát, mint az Egyház a Krisztus menyasszonya ujjászületésében a nemzőt.  Ennek bizonyitására jegyezzük meg a tárgyról az Irás állitásait.  Péter apostol kijelenti:  „Az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak atyja . . . ujonnan szült bennünket.“ (1 Péter 1:3)  János apostol is kijelenti, hogy mi  „Istentől fogantattunk.“  (1 Ján. 5:18)  Pál apostol igy ir:  „Egy Istenünk van, az Atya.“  (1 Kor. 8:6).  Ő elküldte a maga lelkét a mi szivünkbe, miáltal képesek vagyunk kiáltani neki  „Abba, azaz szerelmes Atya.“  (Róm. 8:17).  Urunk Jézus ugyanezt a dolgot bizonyitja, mondván feltámadása után:  „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, én Istenembez és a ti Istenetekhez.“  (Ján. 20:17)  János evangéliuma ugyanezt bizonyitja, mondván:  „Akik őt elfogadták, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaifá legyenek“  és ezekről kijelenti, hogy nem vérből, sem a testnek akaratábol, sem a férfiunak indulatjából, hanem Istentől fogantattak.“  (Ján. 1:12, 13)  Jakob apostol kijelenti a világosság Atyjáról, hogy  „az ő akarata fogant minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk.“—Jakab 1:18.

Valóban, az Egyház felől minden arra vall, hogy ez Evangéliumi korszak húségesei nem a Krisztus gyermekei, hanem az ő Atyjáéi, kiket az Atya lelke nemzett az Atya természetére, hogy legyenek  „Isten örökösei, a [144] Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal örököstársak, ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.“—Róm. 8:17.

A mi viszonyunk Urunk Jézushoz, ellenkezőleg különösen és sajátosan az atyafiak és nem a fiak nevével van jelölve.  Az Egyházról beszélve az apostol igy szól: „nem átalja őket atyjafiainak nevezni“, mint prófétailag megállapittatott: „Kijelentem a te nevedet az én atyámfiainak, a te egyházad közepében zengek dicséreteket neked“:  és ismét: „Ime én és a gyernejej (Isten gyermekei), akiket az Isten adott nekem.“ Ezek a  „fiak“, akiket az Atya dicsőségre visz az ő hitük Fejedelmének Krisztus Jézusnak vezetése alatt és ami az Egyházat illeti, ujból az állittatik, hogy Urunk Jézus föltámadásában  „első szülött volt sok atyafiak között.“—Rómabeliek 8:29; Zsidók 2:10-13.

A világ számára való életadás e nagy munkája általában el van halasztva, mig az Életadó Teste beteljesül, mig az „atyafiak“ Urukkal és Megváltójukkal, mint a dicsőség fiai fogadtatnak és belénnek a helyreállitás munkájába,  Még azoknak a világiaknak esetében is, (mint a régi kegyesek) akiknek hite és hú ség az isteni akarattal szemben már be van bizonyitva és ki van próbálva, nem lehet életadás,mig a nagy ellenképi Mózesnek  (az Egyháznak) teste teljesen betöltetett  (Csel. 3:22, 23), mint irva áll: „Nálunk nélkül  (az Evangéliumi korszak győztesei a Fölkenetett Teste nélkül)  tökéletességre nem jutnak“,—nem öröklik, az az birtokolják azon földi javakat, amelyek nekik igérve voltak.—Zsidók 11:39, 40.

A megváltás e ezempontjából és a föld.  Ádám által elvesztett s igy Krisztus által megváltott, az ő drága vérén megvásárolt tekintélyének és uralmának szempontjából láthatjuk Krisztus cimét, mint az Életadó és Atya hivatalát mindazok számára az Ádám neméből, akik el akarják fogadni a helyreállitás áldásait az ujszövetség föltételei mellett és csak ebből a szempontból láthatjuk hogyan lehet Urunk Jézus a Dávid gyökere és sarja, Dávid fia és Dávid atyja és egyben Dávid Ura.

[145] Ezzel kapesolatban alkalmas lesz megvizsgálni, hogyan történik, hogy ez Evangéliumi korszak Egyháza, a világnak egy része  „haragnak fia, mint egyebek is“  (Eféz. 2:3), akiknek szükséges tapasztalniok ép ugy, mint a többieknek a búnök bocsánatát a nagy kibékülés érdeméből, hogy ez az egyház bárminő igaz értelemben, különálló és elválasztott lehet a világtöl, ugy, hogy ezeket  „Isten fiainak“  lehet megjelölni, mig a világ az Életadó, a Krisztus fiainak nevezhető.

A különbség abban a tényben van, hogy a világnak nemesak az emberi életjogait vásárolta meg az Úr Jézus, hanem az emberiség közül az engedelmesekben ezt a megvásárolt életet helyre is állitja az ezerévi korszak fokozatos folyamataiban.  Az Egyház, ellenkezőleg nem nyeri az emberi élet helyreállitását, amelyet az Úr vásárolt meg érte.  A helyreállitott élet csak beszámittatik az evangéliumi korszak hivőinek, amely által megigazittatnak  (vagy tökéletetessé tétetnek, helyreállittatnak, mint emberi lények) hit által—nem tényleg.  És ez a hit által beszámitott emberi tökéletesség sajátos célra szolgál:  ugyanis, hogy az ilyenek föláldozhatják a beszámitott vagy tulajdonitott emberi életet és annak jogait és kiváltságait  az isteni szolgálatban s cserében ezért kapják az isteni természetben való részesedés reménységet.

Az Ádám által elvesztett földi életet és földi áldásokat, ugyanazokat és nem másokay váltotta meg az emberiség számára Urunk s ezeket és nem másokat adja végérvényesen a helyreállitás idejében.  De az Egyház, a Krisztus Menyasszonya, teste először kiszólittatik az emberiség közül a különöskép „kiválasztottak“  osztálya, melyet  „mennyei hivás“,  „magas hivás“  szólit,—hogy örököstársa legyen a Jézus Krisztusnak, as ő Uráanak és Megváltójának.  Amint Jézus fölajánlotta a maga tökéletes áldozatát  „az ember Krisztus Jézus“  és jutalmául nyerte az isteni természetet, uty, az Evangéliumi korszak hivőinek meg van engedve, hogy fölajánlják a maguk tökéletlen lényét  (mely tökéletesnek igazittatott meg és számittatott be a Jézus drága vére érdeme által)  az Isten oltárára; s igy téve a lélektől fo- [146] gantattak, hogy  „ujteremtések“,  „a Magasságos fiai“  legyenek, elfogadtassanak Krisztus atyjafiai, a  „királyi papság“ tagjai gyanánt, melynek Főpapja ő.

Ezeket az Atya vonja, ne,m a Fiu, mint ahogy a világgal lesz az eset a Millenium alatt.  (Ján. 6:42; 12:32)  Azok, akiket az Atya von  Krisztushoz, ő, mint idősebb testvér  „atyafiak“  gyanánt fogadja és segiti őket az ő nyomdokaiban járni a halálig való önfeláldozás szoros ùtján.  Igy meghalhatnak vele, s áldozó-társak gyanánt tekintetnek s igy ép oly érdemeseknek, hogy örököstársak legyenek vele az országban és a munkában, mely munka a világ megáldása s örök életet adni annyinak, amennyi azt el akarja fogadni.  Világosan megtudjuk, hogy ezeknek  „be kell tölteni, ami hija van a Krisztus szenvedéseinek“—„tárni vele, hogy vele együtt uralkodjanak.“  (Kol. 1:24; 1 Tim. 2:12)  Igy az Egyház állapota részletesen különbözik a világétól általában, bár hivatásuk egyaránt magas hivatás, mennyei hivatás s bár az utóbbi jutalma az isteni természet megnyerése.—2 Péter 1:4.

Ez a nagy  „misztérium“ vagy titok, mely mint az apostol kijelenti, a kules, mely nélkül lehetetlen az isteni Ige igéreteit és próféciáit megérteni.  (Kol. 1:26)  A mennyei Atya magában az emberi-nem teremtését csak kevéssel alacsonyabbra tervezi az angyaloknál, földből valók, földiek, a földhöz alkalmazkodók annak paradicsomi állapotában;  de előre tudta a büneset eredményét s azt az alkalmat is, melyet ez az isteni igazságosság, isteni szeretet, isteni bölesesség  és isteni hatalom kijelentésére nyujt.  Amint előre elrendezte hogy az ő Egyszülött Fia, a Logos alkalmat nyerjen megbizonyitni az Atya és az igazságosság elvei iránti húségét az által, hogy az emberiség Megváltója, igy az isteni kegyelem egész gazdagságanak örököse, mindenek felett s az Atyához legközelebb álló lesz, hogy igy mindenben elsőséget nyerjen, igy azt is elrendelte, hogy mielőtt az emberiség világa altalában fölemeltetnek, azok Megváltója által kiválaszt a jellem és húségesség alapján egy  „kis sereget“, hogy örököstársa legyen az Egyszülöttnek, társa az országban angyalok, fejede- [147] lemségek, hatalmasságok és minden név fölött, mely neveztetett.

Ehhez képest kijelenti az apostol, mi ki vagyunk „választva az Atya Isten eleve rendlése szerint, a lélek megszentelésében.“  (1 Pét 1:2)  Pál apostol meg eősiti e gondolatot, mondván: „Akiket pedig eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlitsanak.“  Továbbá azt kivánta, hogy értelmünk szemei „megvilágosodjanak ugy, hogy tudhassuk, mi az ő elhivásának reménysége, mi az ő öröksége dicsőségének gazdagsága a szentek között és mi az ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk.“ Kijelenti, hogy ez az irántunk való kegyelem anélkül jött, hogy mi bármit tettünk volna annak kiérdemlésére; az Isten „minket, akik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenitett együtt a Krisztussal és együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben Krisztus Jézusban, hogy magmutassa a következendő időkben az ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban . . .  mert az ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jócselekedetekre.“ —Ef. 1:17-19; 2:4-10. [148]