KÖTET 5  
AZ  EMBER  KIENGESZTELÉSE  ISTENNEL

 TANULMÁNY 8

A KIBÉKÜLÉS CSATORNÁJA
AZ ISTENNEK SZENT LELKE

A SZENT LÉLEK MŰKÖDÉSE. — MOST ÉS AZ EZERÉVI ORSZÁGLÁSKOR. — A SZENT LÉLEK KÜLÖNBÖZŐ MEGJELÖLŐ NEVEI: „SZERETET LELKE“, „DRÁGASÁG LELKE“ STB. — A TISZTÁTALAN LÉLEKKEL SZEMBEN, MELY „TÉVELYGÉS LELKE“, „FÉLELEM­NEK LELKE“, STB. — REÁ ALKALMAZOTT SZEMÉLYNEVEK. — A „LÉLEK" SZÓ JELENTÉSE. — „AZ ISTEN LÉLEK“. — „MÉG NEM ADATOTT A SZENT LÉLEK“. — A LÉLEK AJÁNDÉKAI. — A SZENT LÉLEK ÁTALAKITÓ EREJE. — A LÉLEK MÉRTÉKKEL ÉS BŐ MÉRTÉKKEL. — ,,A VILÁG LELKE“. — ANTIKRISZTUS. — A HARC EZ ÉS A SZENT LÉLEK K ÖZT.  — A LÉLEK KŰZDELME A SZENTEKBEN ÉS KIVÜLÜK. — A LÉLEK, MELY IRIGYSÉGRE KÖLT. —A LÉLEK TANITÁSA. — A PARAKLETOS A VIGASZTALÓ. — MINDEN IGAZSÁGRA ÉS TELJES KIBÉKÜLÉSRE VEZET TITEKET. — A LÉLEK FELÜGYELETE NEM CSÖKKEN MIÓTA A CSODÁS ADOMÁNYOK NEM ADATNAK.

[163] „Mert akiket az Isten szelleme vezérel, azok Istennek fiai ... a fiuság szellemét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a szellem bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.“ — Róm. 8:14, 16.

„És lészen azután, hogy kitöltöm az én szellememet minden testre.“ —Joél 2:28.

A KIBÉKÜLÉS nagy munkáját nem lehetne méltókép tárgyalni, sem világosan megérteni, ha a szent Lélek munkáját ezzel kapcsolatban mellőznők vagy félrevetnők. A szent Léleknek a kibékülés végrehajtásában sok szerepe van—nyilvánvalóvá teszi a hivő ellőtt az isteni megbocsátást, valamint szivét Istennel való teljes kibékülésre vezeti. A szent Lélek szülő befolyása alatt, melyet Urunk Jézus keresztelésekor, munkásságának elején kapott volt, történt, hogy megszentelődött szive képessé lett világosan és határozottan látni az Atya akaratát, a helyes utat, felismerve elhivatásának fontosságát, mely képessé tette őt arra nézve, hogy végigjárja és megfussa az áldozat keskeny uját, megértvén azon rend-[163] kivül nagy és drága igéreteket, melyeknek betöltése az ő megalázkodásán, gyalázatán és a Kálvárián történt kereszthalálán túl esett. Ezért a szent Lélek tette képessé Megváltónkat, hogy elvégezze nagy munkáját, s vezette rá, hogy ezáltal azt tegye, ami kedves és elfogadható az Atya előtt s mely szükséges az emberiség váltságára. Hasonlókép azonosittatik a szent Lélek az Egyházzal: mind, akik elfogadták a nagy bünért való áldozat érdemét, s akik az Atyához jöttek a Fiu áldozatának érdeme által, és mindazok, akik magukat élő áldozatul adták összhangban a magas felhivással az isteni természetre s ilyenekül kitartottak az Evangéliumi korszak alatt, szükségük volt reá és kapták is a szent szellemet segitségül. Csak aminő mértékben nyerte valaki Istennek szent szellemét, olyan mértékben képes megfelelő módon közösségbe jutni az Atyával és Fiuval, épugy mint csak igy képes megvizsgálni, mi a jó és kedves és tökéletes akarata Istennek és teljesiteni is azt. Csak a szent Lélek által vezetve tudunk az isteni bizonyságok puszta betüjén tul behatolni az „Istennek mélységes dolgai“ s mindazok igaz megértésébe, melyeket az Isten fenntartott az őtet szeretőknek, amiket emberi szem nem látott, emberi fül nem hallott és emberi sziv meg nem gondolt és meg nem értett. —I Kor. 2:9, 10.

A szent Lélek hivatása egyformán fontos lesz a milleniumi korszak alatt is, mert az emberiség világát az Uj Szövetség feltételei mellett visszavezeti az Istennel való összhangba, drága Megváltónk áldozatának érdemei által. Ehhez képest Joél (2:28, 29) próféta által az Úr felhivja a tigyelmet a tényre, hogy mig ő a maga lelkét csak az ő szolgáira és szolgálóleányaira önti ki ez evangéliumi korszak alatt, mégis „azután“ szent Lelke általában kiöntetik az emberiség világában „minden testre.“*) Az ezerévi korszak alatt tehát [165] a világ haladása teljes összhangban lesz a szent Lélekkil, s azon mértékben, ahogy az emberek összhangba jutnak a szent Lélekkel, olyan mértékben lesz közülök mindegyik alkalmas az élet, öröm és áldás örök feltételeire, melyek az ezerévi korszak után jönnek. A tényt, hogy a szent Lélek együttmüködik a megdicsőült Egyházzal a föld minden családjainak megáldásában, szintén megerősiti Urunk. Miután leirja nekünk az ezerévi országlás discőségét, az igazság bőséges teljességét, mint az élet vizének hatalmas folyóját tisztának, nagyogónak, igy szól: „És a Lélek es a menyasszony ezt mondja: Jövel! És aki hallja is, ezt mondja: jövel, Is aki akarja, vegye az élet vizét, ingyen.“ —Jel. 22:17.

*) Az emlitett jövendölésben az áldások ezen sorrendje éppen forditott; valószinüleg azért, hogy e tárgy a nevezett ideig homályban maradjon az Isten tervének magassága, szélessége, hosszusága és mélysége tekintetében addig az ideig, amikor felismerni és becsülni képesek lesznek.

De ez a tárgy, a szent Lélek hivatala és munkássága az Úr népe közül sokak előtt, századok óta durva félreértés tárgya volt, s csak az Igazságosság kelő napjának fényében —az Ember Fia parauziájának világánál —lett ez a tárgy teljesen tiszta és ésszerü, aminő nyilván az első Egyháznak is volt, s összhangzó a reá vonatkozó összes Irsábeli helyekkel.

A Szentháromság tana, mely, mint láttuk, a második században kezdődött, s teljes kifejlődeset a negyedikben érte el, felelős jelentékeny mértékben azért a homályért, mely az igazságot elfedi e tárgyról sok ke resztén agyában, nagy hátrányukra —összezavarva és titokzatossá téve vallásos meggyőződéseiket. Ez az elmélet valóban sokakat vezetett a tudatlanság utvesztőjében nagyon kevesen voltak olyanok, akik Isten igéjének fénye mellett felismerték az igazságot s ilykép megszabadultak a tévedés és babona sotétségéből.

Az Irás tanitása következetes, hogy az Atya és Fiu teljes harmóniában és egységben vannak a célt és munkát tekintve, mint ép most láttuk. És ép oly következetesen tanitja az Irás a szent Lélekről, hogy az nem más Isten, hanem az egy Isten, a mi Atyánk, és az ő Egyszülött fia által gyakorolt lélek, befolyás, vagy hatalom; teljes egységben, azért mindkettővel, akik igy egyszerre vagy teljes összhangban vannak. De milyen különböző ez az egysége az Atyának, Fiunak és [166] a szent Léleknek, attól, amit a szentháromságtan neve alatt tartottak és tanitottak, mely a Káté nyelvén (5. és 6. kérdés) igy hangzik: —Egy Istenben három személy van —Atya, Fiu és Szent Lélek: „ez a három egy Isten, ugyanazon lényegben, egyenlő hatalomban és discőségben.“ E gondolat nagyon jól illett a sötét korszakokhoz, melyek teremtették. A kor, melyben misztériumokat imádtak a fedetlen dolgok helyett, különös választást tett ebben az elméletben, mely ép ugy irással ellenkező, mint ésszerütlen. Hogy lehet három személyben, lényegben egy? És ha csak lényegben egy, hogy lehet ugyanaz? Nem tudjae minden értelmes személy, hogy ha Isten személyében egy, nem lehet harom, s ha személyében három, csak egy értelemben lehet e három egy, nem pedig személyében, hanem célban, elmében, akaratban, együttműködésben. Valóban, ha nem az volna a tény, hogy ez a trinitárius értelmetlenség már korai gyermekségünknél fogva belénk kényszerittetett, s a tény, hogy ma is józanul tanitják theologiai szemináriumokban őszhaju tanárok, akik más tekintetben nyilvánvalóan bölcsek, senki sem méltatná egy percig sem komoly gondolkozásra. Hogyan sikerült mindig a nagy Ellenségnek becsusztatni ezt az Úr népe közé, hogy megszéditse és elcsábitsa őket s az Isten igéjének hatását semmivé tegye, ez a valódi titok, mely talán nem lesz megoldva, mig „ugy nem ismerünk, ahogy ismertetünk“ discőségben.

Aki az előző fejezetet gondosan áttanulmányozta, elég bizonyitékot talált az Irásban arról, hogy csak egy mindenható Isten—Jehovah—van; s hogy ő felmagasztalta az ő elsőszülött Fiát, Egyszülött Fiát, a maga természetére, a maga trónusára a mindenség felett, s hogy legközelebb ehhez rangban fog állani a megdicsőült Egyház, a Menyasszony, a Bárány felesége és örököstársa—máskép mondva, az ő „atyjafiai.“ Ezek lesznek társai a dicsőségben, mint a jelen korszakban kell, hogy társai legyenek a szenvedéseiben. Megfigyelhettük azt is, hogy az Irás minden helye összhangban van és megegyezik a fentebbi bizonyságban; s továbbá, hogy egyáltalában nincs az Irásban hely, ahol [167] akár közvetve, akár közvetlenül, tényleges, vagy látszólagos ellentmondásra találnánk. Vizsgáljuk meg tehát, hogy tulajdonképen ki, hol, mi az a szent szellem, hogy ilykép tiszta és világos képet nyerjünk e tárgyat illetőleg.

Kövessük e tárgyban is a vizsgálódás azon módját, melyet több izben követtünk. Menjünk magyarászatunkért az Isten törvényéhez és bizonyságához. Ne emberekhez menjünk. Ne fogadjuk el a jó emberek kétsegeit és képzelődéseit, akik halottak, vagy olyanokét, akik élnek, de nem a mieink. Emlékezzünk az apostol kijelentésére, hogy Urunk szavai azon céllal vannak adva, —„hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészitett.” (II Tim. 3-17). Vessük gondunkat egészen az Úrra, s keressük a jelentését annak, amit ő jelent ki a szent szellemről, összhangba hozván minden helyét az Irásnak; bizonyosak lévén afelől, hogy az igazság, és csakis az, állja a vizsgálat ezen próbáját. Igy tévén, imádkozva és gondosan, törekvésünk meg lesz jutalmazva. Aki kopogtat, annak az ismeret ajtója megnyittatik; aki keres, a szent szellem ismerete kijelentettetik annak.—Ésaiás 8:20. „Aki keres, megtalálja, amit keres és a zörgetőnek megnyittatik“, mondá Jézus.—Máté 7:7,8.

A szent szellem különbözőkép van meghatározva az Irásban, s hogy a tárgyat helyesen megértsük, e különböző meghatározásokat tárgyalni kell, s meg kell engedni, hogy világosságot vessenek egymásra. Jegyezzük meg, hogy a szent szellem különbözőkép hivatik, —„az Isten Lelke“, a „Krisztus Lelke“, „a szentség Lelke“, „az igazság Lelke“, „a józan elme Lelke“, „a szabadság Lelke“, „az Atya Lelke“, „az igéret szent Lelke“, „a szelidség Lelke“, „az értelem Lelke“, „a bölcsesség Lelke“, „a dicsőség Lelke“, „a tanács Lelke“, „a kegyelem Lelke“, „a fiuvá fogadtatás Lelke“, „a prófécia Lelke.“

E különböző cimek, melyek sokszor ismétlődnek, és váltakozva használtatnak, teljes és pontos biztositékot adnak afelől, hogy mind ugyanazon szent szellemről beszélnek, valóban a szent szó gyakran pótlólag hasz- [168] náltatik, mint pl. „az Istennek szent Lelke“, „az igéret szent Lélke“ stb. A tárgynak olyan magyarázatát kell keresnünk, mely az elnevezések egyikét sem veti el, hanem összhangba hozza őket. E különböző állitásokat egy harmadik Isten felvételének közönséges gondolatával semmikép sem lehet összhangba hozni, de teljesen következetes dolog e különböző kifejezéseket ugy fogni fel, mint leirását a léleknek, az egy Isten a mi Atyánk szándékának és erejének; s a léleknek, a mi Urunk Jézus Krisztus szándékának és erejének; —s egy bizenyos mértékben a lelke, vagy szándéka ez mindazeknak, akik igazán az Uréi, angyaloknak és embereknek, azon mértékben, aminőben a vele való egységet, összhangot elérték, amily mértékben alárendelték magukat Isten akaratának.

Némelyeknek tanulságos megjegyezni, hogy más lélek is gyakran emlittetik végig az Irásban, és pedig ellenkező megjelölésekkel, azaz „a félelem Lelke“, „a szolgaság Lelke“, „a világ Lelke“, „a tévelygés Lelke“,  „a jóslás Lelke“, „az Antikrisztus Lelke“,  „az alvás Lelke“. Senki sem hiszi, hogy e különböző megjelölések, ha egységesen tekintjük őket, igazolnák azt a gondolatot, hogy két vagy több Sátán van. Mindenki természetesen és elég pontason fölismerte e kifejezések jelentését, mint amelyek egyáltalában a gonosz lelket jelölik, a lelket, a szándékot vagy erőt, amelynek fő megszemélyesitője a Sátán; a lelket, mely mindazokban jelenti ki magát, akik a bünnel és Sátánnal összhangban állanak. Nagyon helyesen, nem is gondol senki ezekre, mint személyes lelkekre. Ép ily kevésse gondolhatja valaki a „lélek“ szó jó értelemben való alkalmazásairól, hogy azok különálló szellemi lényeket vagy együttesen másik Istent jeleznek. Ezek a kifejezések, egységben tekintve, a mi Istenünk, Jehova jellemének, szándékának, Lelkének különböző vonásait jelölik és aránylagosan mindazok lelkét vagy szándekát, akik kapták az ő Lelkét, részesei lettek az ő szándékának és összhangba jutottak az Isten szellemével, vagyis az ő gondolkozásmódjával.

Bizonyos irással ellenkező, s azért hamis eszmék az [169] ember lelkére vonatkozálag, melyeket a következő fejezetben visgálunk, közel állanak a szent szellemről szóló, irásellenes és hamis gondolatok alapjaihoz, melyek ma oly általánosan el vannak terjedve. És a helytelen gondolatok az Isten Lelke s az ember lelke felől erősebbek és mélyebbek lettek az által, hogy a biblia közönséges forditása 92-szer használja e kifejezést „szent lélek“, a legkisebb jog nélkül, mert itt a görög szó pneuma. A „lélek“ szó a tanulatlan ember előtt homályos értelmü, mely mindazonáltal a személyiség gondolatával van igen határozottan összekötve. Erdekes megjegyezni, hogy az Új Szövetség kötve. Erdekes megjegyezni, hogy az Új Szövetség (angol) forditásában 21 esetben a szellem szó „Léleknek“ van átalakitva s hogy az amerikai átvizsgáló bizottság protestált a „lélek“ szó használata ellen a többi 71 esetben is. És mégis, ugy az angol, mint az amerikai bizottságok határozott szentháromsághivőkből állottak. Annyira ragaszkodtak a régi „Atyák“ tradicióihoz, hogy dacára annak a világosságnak, amelyet a forditás utján nyertek, továbbra is megmaradtak a szentháromság értelmetlen tana mellett.

Egyáltalában semmi alapja sincs annak, hogy a szent szellemről, mint más Istenről gondolkozzunk, vagy beszéljünk, aki különálló személyében az Atyától és a Fiutól. Evvel ép ellenkezőleg, jegyezzük meg azt a tényt, hogy az Atya Lelke volt, mely Urunk Jézussal közöltetett, mint irva áll: „Az Úrnak Lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy az evangéliumot hirdessem.“ (Luk. 4:18). Ha a próféciához fordulunk, melyből ez az idézet véve van, a zsidóban ezt olvassuk: „Az Úr Isten Lelke van én rajtam, azért, mort fëlkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömet mondjak.“ (Ésaiás 61:1) És ugyane jelentésben olvassuk: „Akin az Úrnak Lelke megnyugszik, a bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.“ (És. 11:2-3). Hasonlóképen Krisztusban ugyane lélekről tétetik emlités, mint a „Krisztus Lelke“, a Krisztus elméje, indulata: „Ugyanazon indulat legyen bennetek, ami volt a mi Urunk Jézus Krisztusban.“ –Fil. 2:5.

[170] Némelyek azt állitják, hogy Urunk utalása a szent szellemre, János 14:26-ban bizonyitja, hogy a szellem személy, mert a mi forditásunk ezt a helyet igy olvassa: ,,A vigasztaló pedig, akit az én nevemben, küld az Atya, az mindenre megtanit majd titeket és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek“. De egy pillantás a görög szövegre, mutatja, hogy a forditókat itt befolyásolta a tárgvról való előitélet, mert semmi alapja sincs a kit szó használatának, amelyet egyesek olyan előszeretettel alkalmaznak he1ytelenül. A Diaglott ezt a verset igy adja vissza: „De a segitő, a szent szellem, melyet az Atya küld az én nevemben, megtanit majd titeket mindenre és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.“ —János 14:26.

Ugyanez a kritika alkalmazható ugyane fejezet 17. versére, melyet a közönséges forditás igy olvas: „Az igazságnak ama szellemét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt, és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt; mert nálatok lakik és bennetek marad.“ Itt a kifejezés: „az igazságnak szelleme“, nyilvánvalóan ellentétben áll azzal a kifejezéssel, hogy „tévelygés lelke“. A hely egyáltalában sehol sem utal személyre, hanem az igazság befolyására s ennek hatására az Úr népére. A Diaglott igy forditja, ezt a verset: „Az igazságnak szellemét, amelyet a világ be nem fogadhat, mert nem látja azt és nem ismeri azt, de ti ismeritek azt, mert nálatok lakik és bennetek marad.“ —János 14:17.

Vegyünk más példát. De mikor eljő amaz, az igazságnak szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amelyeket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engemet dicsőit majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek“ (János l6:13-14). E szövegben a görög szó heauton „magától“ szóval van visszaadva, mig másutt ugyanez ,,attól“ szóval fordittatik. A mi közönséges forditásunkban ez a szó heauton, himnemben, nőnemben és semleges nemben egyformán használatos. P1. a fenti szövegben himnemben [171] használtatik, *) 1 Kor. 11:5-ben nőnemben használatos —„megcsufolja az ő fejét“ —ugyanigy Jel. 2:20-ban —„magát prófétának mondja“ —ismét 1 Kor. 13:5-ben —„a szeretet nem keresi a maga hasznát.“ 1 Kor. 11:31-ben első személyben —„mi itélnők magunkat“; épigy l Kor. 16:15-ben „adták magukat“, megint Luk. 22:17-ben „osszátok fel magatok közt“, ismét János 6:53-ban „nincs élet bennetek“. Mint a heauton szó forditásának, példái, ahol a szó semleges nemben áll a közönséges forditásban, álljanak itt a következő Iráshelyek:

*) A jelző követi itt a főnevet, Vigasztaló. (Nyelvtanilag himnemü, de a nemre való tekintet nélkül, mint például a németben kályha, asztal himnemü, villa nőnemü, asszony semlegesnemü).

„A holnap aggodalmaskodik a maga dolgai felől.“ Máté 6:34.

„Ha egy birodalom meghasonlik önmagában.“ —Márk 3:24.

„Ha egy ház meghasonlik magában.“  —Márk evan­géliuma 3:25.

„Mint a szőlővessző, nem teremhet gyümölcsöt magától.“ János 15:4.

„Magában semmi sem tisztátalan.“—Rómabeliek 14:14.

„Az egész test teljesiti a testnek nevekedését a maga fölépitésére, szeretetben.“ —Eféz. 4:16.

„A hit, ha cselekedetei nincsenek, meghalt önmagában.“ —Jak. 2:17.

Hasonlókép e szó ekinos, az előttünk levő helyen „ő“-nek (himnemü) van forditva, hasonlókép forditható bármilyen nemben s a közönséges angol forditásban különfélekép is van forditva, és legtöbbször igy, mint himnemben. Aki kételkedik e tárgy felett, vegyen elő egy ujszövetségi görögangol bibliai szótárt, mely e szó különböző forditásait megmutatja. Mindezen forditására az ekinos szónak mi egy példát adunk:

„A sodomabeliek állapota türhetőbb lesz ama napon, hogynem azé a városé.“ —Lukács evangéliuma 10:12. [172]

„Ő (Mária) gondolván, hogy a kertész, mondá.“ —János 20:15.

„Azt pedig jegyezzétek meg, ha tudná a ház Ura.“ Máté 24:43.

„Nem az  ilyenért mondom, hogy könyörögjön.“ 1 János 5:16.

„Azok közül a napok közül egyen, amikor tanitott.“ Lukács 20:1.

„Aznap pedig szombat vala.“ János 5:9.

„A gyermek meggyógyula azon órától fogva.“  —Máté 17: 18.

Mindazonáltal nem ritkán kapcsolják egy személy vagy dolog nevét egy tulajdonsághoz vagy minőséghez, mely hozzá tartozik; igy pl. mivel a mennyei Atya himnemünek van jelezve, azért kell, hogy az ő hatalmát, szellemét, minden hatását és jellemvonását himnemü  alakban nevezzük meg. Az sem ritka, hogy olyan dolgokhoz, melyek maguk semlegesnemüek, himnemü vagy nőnemü alakokat teszünk, aszerint, amint azok erejét, tevékenységét, vagy szenvedőleges és gyöngéd voltát akarjuk jelezni. Igy pl. a napot általában himnemünek, a holdat nőnemünek szokták tekinteni. Innen, ha nem volna az az általános téves felfogás e tárgyról, s az az uralkodó gondolat, hogy a szent szellem személy, (és nem pusztán isteni lélek, befolyás és erő —az Atya lelke), a kritika nem emelhetné fel szavát a himnemü névmások használata ellen a szent szellemmel kapcsolatban; mert az Istent himnemünek tekintik, mint minden élet és áldás forrását. Igy tehát ne mellőzzük el azt a tényt, hogy a személyes névmások használata nem bizonyitja, hogy az Isten szent szelleme más személy, mint az Atya és a Fiu —más Isten. A szent szellem vagy befolyás az Atya lelke és befolyása, és a Fiué is, mert ezek egyek szándékban és befolyásban.

A „LÉLEK“ SZÓ JELENTÉSE.

Most az a kérdés merül fel igen találóan, minő értelme vagy jelentése van a szónak „szent szellem“ az [173] Irásban? Az isteni jellemnek vagy hatalomnak minő minőségei vagy tulajdorságai vannak a „szellemi“ szóval kifejezve? A feleletet legelőször a „szellem“ szó pontos értelmének vizsgálatából s aztán az egész Irásban való használatának különböző módjai megfigyeléséből állapitjuk meg. Vizsgáljuk meg ezért a szó eredeti jelentését a következőkben.

1. A szó „lélek“ az Ó-szövetségben a zsidó ruach szó forditása, melynek első jelentése, gyökere ez: szél. A „lélek“ szó az Újszövetségben a görög pneuma szóból származik, melynek első jelentése, gyökere, szintén szél. Ne következtessünk ebből elhamarkodva, hogy bizonyitani próbáljuk, hogy a szent szellem szent cél, mert semmi sincs távolabb gondolatunktól. Hanem e homályos tárgyat oly módon akarjuk előadni, hogy ugy a tanultak, mint a tanulatlanok segitségére legyen; igy kezdjük meg e szavak beismert gyökérjelentésén, hogy megállapitsuk, hogyan és miért használtatott ez összefüggésben, ilykép világos képet nyervén e tárgyat illetőleg.

Mert a szél láthatatlan is és hatalmas is, e szavak ruach és pneuma lassanként tágabb értelmet nyertek és minden jó és rossz láthatatlan hatalmat vagy befolyást kezdtek jelenteni. És mivel az isteni hatalom emberi látáson kivül eső csatornákon vagy eszközökel nyilvánul, azért ez a szó „lélek“ jobban és jobban alkalmaztatott az Úr dolgaira. Természetesen olyan emberi behatásokkal is kapcsolatba jött, amelyek láthatatlanok, pl. jelenti az élet lehelletét, az esőt, mely által az ember él, mely láthatatlan, neveztetvén „léleknek“ vagy „élet lehelletének“, mig az elme erejét, mely szintén láthatatlan, „az elme lelkének“ nevezték. Az élet maga is erő és láthatatlan, innen ezt is léleknek is nevezték a régiek. A zsidó ruach és görög pneuma szó néhány különböző használatának példája tanulságos lehet, mert ez tisztázni fogja a kérdésben elfoglalt helyes álláspontot.

Ruach az ószövetségben „lehellet“ 4-szer, „lélek“ 28-szor „lélek“ (elme), 6-szor „szaglás“, 8-szor „szél,“ „szeles“, 91-szer van használva. Mindenütt a háttér- [174] ben levő gondolat láthatatlan erő, vagy befolyás. A ruach szó forditására a következő példákat idézzük:

„Orrod lehelletétől feltorlódtak a vizek.“ —II Mózes 15:8.

„Minden test, melyben élő lélek van.“ —I Móz. 6:17; 7:15.

„Akinek kezében van minden ... egyes embernek lelke.“ —Jób. 12:10.

„Ugyanazon egy lélek van mindenikben, igy az embernek nincs nagyobb méltósága.“ —Pred. 3:19.

„Ők  valának Izsáknak lelke keserüsége. “ —I Mózes 26:35.

„És megérzé az Úr a kedves illatt.“ I Móz. 8:21.

„Van orruk, de nem szagolnak.“  —Zsoltár 115:6.

„Szelet bocsáta az Isten a földre.“ —1 Mózes 8:1.

„Leheltél lehelleteddel.“ —II Mózes 15:10.

„Szélvihar, melyek az ő rendelését cselekszik.“ —Zsoltár 148:8.

„Megindulnak az erdő fái a szél miatt.“ —Ésaiás 7:2.

Pneuma az Ujtestamentumban („szellem“ és „lélek“) mellett fordittatik „élet“, „szellemi“ és „szél“ szavakkal a következőkben:

„A fenevad képébe lelket adjon.“ —Jel. 13:15.

„Minthogy lelki a jándékot kivántok.“ —I Korinthus-beliek 14:12.

„A szél fü, ahová akar és annak zugását hallod.“ —János 3:8.

És ne felejtsük el, hogy mind e különböző forditásokat, trinitáriusok készitették. Nem kifogásoljuk e forditásokat, egészen helyesek, de felhivjuk rájuk a figyelmet, mint bizonyitékokra afelől, hogy a ruach és pneuma szavak, melyek „szellem“-nek vannak forditva, nem személyiséget, hanem láthatatlan hatalmat erőt vagy befolyást jelentenek.

„AZ ISTEN LÉLEK“

2. „Az Isten lélek“ annyi, mint a hatalmas, de láthatatlan lény; az angyalok is lelkeknek neveztetnek, mert ők is természeti feltételeik szerint az emberek [175] előtt láthatatlanok, ha csak ki nem jelentetnek csodálatos erővel. Urunk Jézus, mig ember volt, nem neveztetett szellemi lénynek, de fölmagasztaltatása óta ez van róla irva: „Az Úr most Iélek“, vagyis hatalmas és láthatatlan lény. Az Evangéliumi korszak Egyházának igéret tétetett, hogy természete megváltozik Urának hasonlatosságára, mint irva van: Hasonlók leszünk hozzá, mert meglátjuk őt, amint van.“ Az Egyházról ugy beszélnek, mint szellemi dologról, amennyiben egységben van az Úrral és kijelentetett róla, hogy ujjászü­lettetik a Lélek által uj, lelki természetre, azon biztositással, hogy ami a Lélektől fogantatott, a feltámadáskor a Lélek által fog ujjászületni. A lélek szó ezen használata, észrevehetőleg személyiségre, szellemi lényekre vonatkozik. —II Kor. 3:17; I János 3:2; János 3:6.

3. A lélek szó más használata, amikor teremtő erő vagy termékenység értelmében használják, mint I Móz. 1:2-ben: „Az Úrnak Lelke lebegett a vizek fölött“, azaz az Isten ereje, az ő mozgató energiája, megtermékenyitette a vizeket, életteljesekké, sarjadzókká  tette. Hasonlókép „a régi kor szent emberei ugy beszéltek és irtak, mintha a szent Lélek vezette volna őket“: az Isten szent befolyása vagy hatalma megtermékenyitette elméiket, hogy olyan gondolatokat hozzanak létre, amilyeneket az Isten kiván, hogy kifejezzenek. (II Pét. 1:21). Hasonlókép az ügyes munkások, akiket Mózes kiválasztott, hogy elkészitsék a szent sátor felszerelését, az isteni erő befolyása alá vonattak, igy természetes képességeiket megerősitve vagy fölserkentve, anélkül, hogy morális értelemben bármikép hatott volna reájuk, épugy mint a vizek mélységeit nem érintette a lélek erkölcsi tekintetben. Igy olvassuk:

„Az Úr név szerint hivta el Besaleelt ... és betöltötte őt Istennek lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal minden mesterségben, hogy tudjon kigondolni mindent, amit aranyból, ezüstből és rézből kell csinálni. És foglalásra való köveket metszeni és fát faragni és minden mesterséges munkát végezni. Azontul alkalmassá tette arra is, hogy tanitson, mind ő, mind Aholiáb ... betöltötte őket bölcsesség lelkével, [176] hogy tudjanak mindenféle faragó és kötő és himző munkát késziteni, kék és biborpiros, karmazsinszinü és lenfonálból, és takácsmunkát, akik készitenek ilyenféle munkát és kigondolnak mestermüveket.“ —II Mózes 35:30-35; 31:3-4.

Hasonlókép értesülünk, hogy Jehova Isten Mózesre és Isráel véneire adta a maga Lelkét, külön erőt adván nekik ezáltal, hogy itéljék Izráel ügyeit, fenntartsák a rendet, stb. (III Mózes 11:17-26). Ugyanigy volt az Isten Lelke Izráel királyaival, mindaddig, mig azok hivek voltak hozzá. Nézzük meg pl. a Saul esetét (I Sám. 11:6); és hogy a bölesességnek vagy itéletnek ez a Lelke, mely segitett Izráel kormányzásában, eltávozott Saultól s adatott Dávidra, kinek ezután óvatosságát az Irás kiemeli különösen. (I Sám. 16:13-14). Ezután, ahelyett, hogy mint az Úr szolgája, a bölesesség, bátorság és bizalom Lelkét birná, gonosz lelket kapott, szószerint szomoruság, bátortalanság, bizalom hiányának lelkét, megértve, hogy többé nem nézik az Úr képviselőjének a trónon. És a leveretés eme lelke, amely szerencsétlenségeken töprenkedik, az Irás szerint az Úrtól jött, valószinüleg abban az értelemben, hogy az Úr cselekedeteiből következett, megvonván Saultól elismerését, fenutartó erejét és kormányzását Izráel ügyeire vontakozólag.

„MÉG NEM ADATOTT A SZENT LÉLEK“

De az Isten Lelkének egyetlen kijelentése sem volt Urunk Jézus első eljövetele előtt olyan, mint az, mikor az Úr Lelke Urunk Jézusra jelentetett ki és benne munkálkodott, keresztelésétől kezdve megfeszitéséig s a Krisztus Egyházán pünkösd napjától máig—ez evangéliumi korszak végéig s az Egyház folyamatának az első feltámadásban való beteljesüléséig. Evvel összhangban olvassuk: ,,még nem vala szent szellem (csak Urunk Jéznsnál), mivelhogy Jézus még nem dicsőittetett meg.“ –János 7:39

Az Isten Lelkének munkája ez evangéliumi korszak alatt nagyon különbözik attól a munkájától, melyet [177] előbbi időkben fejtett ki, s ez a különbség ezekben a szavakban van kifejezve: ,,fiuság Lelke“, ,,fiuvá fogadtatás Lelke“, ,,szentség Lelke“, ,,igazság Lelke“, s hasonló kifejezésekben. Mint már láttuk, Ádám bukása után utódai közül senki sem fogadtatott Isten fiává, az első eljövetel előtt; a legmagasabb cim, mely a hivek atyjának, Ábrahámnak adatott, a barát cime volt: ,,Ábrahám az Isten barátjának hivatik.“ De, mint János apostol kifejtá, mikor a Logos testté lett, megmutatta magát saját népének, Izráelnek, s mindazoknak, akik őt elfogadták (akkor és azóta) adott hatalmat (kivált ságot, alkalmat), hogy Isten fiaivá legyenek; és ezek, mondja: ,,Istentől fogantattak, a Lélektől fogantattak, mert ,,ami a Lélektől fogantatott, az lélek.“ —János 1:12-13; 3:3-8.

A szent szellem a szónak ezen értelmében csak a fiak háza számára van biztositva; s a fiak háza ismeretlen volt, mig a szeretett Fiu meg nem jelent testben, és meg nem váltotta a világot s azoknak, akik elfogad­ták őt, alkalmat adott elfogadni a fiuvá fogadtatást. (Gal. 4:5; Eféz. 1:5). Ez a fiuvá fogadtatás, mint az apostol mondja, eredetileg az Izráel öröksége volt, de mivel itt nem volt elegendő szám készen Izráelben, hogy betöltse a fiuvá fogadottak eleve elhatározott számát, azért, elfogadván Izráel maradékát, ,,az Isten felkereste a pogányokat, hogy népet válasszon magának belőlük az ő népének“, hogy legyenek az Isten fiai, Krisztus örököstársai és ezt előre tudták és megmondták a próféták. —Róm. 9:4, 29-33; Csel. 15:4.

De minő tekintetben különbözik az isteni hatalom, befolyás vagy lélek  kijelentése ez Evangéliumi korszakban annak korábbi kijelentésétől? Péter apostol válaszol e kérdésre, biztositva bennünket, hogy a régi kegyesek, bár az Isten magas becsülésében részesültek és a szent szellem által, indittattak, olyan dolgokat, irtak és beszéltek, amit ők nem értettek. Az Isten öket szolgákul használta, hogy megirjanak dolgokat, melyeket azoknak még nem kellett megérteniök, de melyeket alkalmatos időben kijelent nekünk, a fiak [178] házának, az Isten ugyanazon szent szelleme által vagy ereje által, akik az ő Lelkétől fogantattak. A multban a Lélek munkája főleg gépies volt; azután munkája fókép magyarázó és összefoglaló, kifejtvén az isteni tervet azon apostolok és tanitók által, kiket különösen „az Egyházba állitott“ időrőlidőre azon célból, hogy a fiak képesekké legyenek  „megérteni minden szentekkel, mi a hosszusága és szélessége, magassága és mélysége“ az isteni jóságnak és bölcsességnek, mint az az isteni tervben és annak kijelentésében foglaltatik. Valóban az apostol nyelvéből világos, hogy még az angyaloknak (akiket néha az Úr a maga csatornáiul használt a prófétákkal való közlekedésében, mint az ő szent Lelkének az eszközeit) sem engedtetett megérteni többet, mint a prófétáknak, akik a kijelentéseket irták a mi javunkra. Jegyezzük meg az apostol szavait:

„Amely idvesség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, akik az irántatok való kegyelem felől jövendőltek, nyomozódván, hogy mely vagy milyen (szóbeli vagy jelképes) időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennök levő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről. Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nekünk szolgáltak azokkal, amelyeket most hirdetnek néktek azok, akik prédikálták néktek az evangéliumot az egekből küldött szent szellem által, amikbe angyalok vágyakoznak betekinteni.“ —I Péter 1:10-12; II Péter 1-21.

UGYANAZON LÉLEK, UGYANAZON ÚR, UGYANAZON
ISTEN AJÁNDÉKAI.

A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Lélek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcsességnek [179] beszéde a adatik a Lélek által, másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; egynek hit ugyanazon Lélek által, másnak pedig gyógyitás ajándékai azon egy Lélek által. Némelyiknek csodatevő erőknek munkái, némelyiknek meg prófétálás, némelyiknek pedig lelkeknek megitélése, másiknak nyelvek nemei, másnak pedig nyelvek magyarázata. De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.“ — I Kor. 12:4-11.

Itt fel van sorolva egy csomó ajándék, melyet az Egyház szent szelleme ad, de szigoruan különbséget kell tenni maga a szent szellem s ezen, az első Egyházban adott ajándékai vagy kijelentései között. Mint ahogy nem ugy értették, hogy különböző lelkek munkálkodnak az Egyház különböző tagjaiban, adományaik különbözőségei szerint, aképen nem is ugy kellett érteni, hogy különböző Úr vagy Mester adta ez adományokat, hanem mindezt azonositani kell, mint egy szent befolyás adományait, melyeket egy Úr oszt szét, a mindenek felett való egy Isten, Jehova képviselője; s ugy kell magyarázni, mint a szolgálat, vagy müködés különbözőségét. Nem csak, hanem az Isten Lelke, a maga munkálkodását különbözőkép mutatta fel az Egyházban, ugy, hogy bár az itt felsorolt „ajándékok“ általánosak voltak az ősegyházban, eljött a nap, mint az apostol mondta, hogy el fog jönni, mikor a prófécia hiányzik, a nyelveken beszélés megszünik, s az ismeret különös ihletsége eltöröltetík. (I Kor. 13:8). Mindezen „ajándékok“ nyilvánvalóan szükségesek voltak az Egyház kezdeténél, az uj korszak megindulásakor, de szükségtelenek lettek, miután az Egyház megalapittatott, s az ihletett irások kánonja teljessé lett. Ezek, mondja az apostol, elégségesek, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészitett.“ —II Tim. 3:17.

Igaz, hogy ez ajándékok közül nem mindegyik tünt el vagy szünt meg, sem azok megszünése, melyek nem folytattatnak, nem bizonyitja, hogy az Úrnak kevesebb hatalma van most, mint volt 18 évszázad előtt, sem [180] hogy az Úr népe kevésbbé méltó, vagy kevésbbé kegyelt az Úr előtt. Ellenkezőleg, ezek a „kijelentés kü lönbözőségére“ mutatnak s azt foglalják magukban, hogy az Isten népének jelenben többé nincs szüksége ilyen módjaira a tanulásnak, s bizonyitékra afelől, hogy kedvesek az Úr előtt. Most e csodás uton kapott ajándékok helyett az Isten Lelkének, vagy erejének müködése látszik megnyugodni az ő megszentelt népének minden egyes tagján, — részben saját természetes képességeikkel, részint meg a szolgálatban való buzgal­muk arányában. Igy azt találjuk, hogy az apostol ez összefüggésben, későbbi leveleiben arra hivja fel az Egyházat, hogy igyekezzék fejleszteni a lelki ajándékokat, erőket, képességeket az Úr, az ő népe és az igazság szolgálatában és szolgálatára.

E személyesen kifejtett ajándékok többre becsülendők, mint a csodás uton kapottak, ezért mondja az apostol: „Egy kiváltképen való utat mutatok“, „törekedjetek a szeretet után és kivánjatok (gyakoroljatok) lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok (nylvánvalóan magyarázzatok). I Kor. 12:31; 14:1). Az apostol rámutat, hogy a nyelveken beszélés csak „jel“, hogy a hitetlenek az Egyházhoz vonassanak. (I Kor. 14:22). És ezért ez az ajándék, melyet a korintusiak közül némelyek nagyra becsültek, szerinte a legkevésbbé lelkiek közül egyik,— mely legkevésbbé alkalmas a lelki Egyház fejlődésére, s főkép az ujjá nem született világgal kapcsolatban használatos. Ez ajándék, s a többi hasonló jellegüek, gyorsan eltüntek az egyházból, miután az gyökeret vert és elismerest nyert a világban. És valóban Istennek nem is volt más célja ezzel, amint már emlitettük.

Ellenkezőleg, a „Lélek ajándékait“ (gyümölcseit) bátoritani kell, hogy jobban és jobban müveltessenek, hogy meghozzák az Isten, egymás szeretetének és a világ iránti rokonszenv szeretetének tökéletes gyümölcseit. A Léleknek e gyümölcseit az apostol igy nevezi: „szeretet, öröm, békesség, béketürés, szivesség, jóság, hűség, szelidség, mértékletesség.“ (Gal. 5:22-23). A szó, „gyümölcs“ megjegyzendő, két gondolatot tartal- [181] maz; hogy ajándék, de fokozottan fejlett és érett, és munka eredménye. Igy a Lélek ajándékai és „minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülről száll alá a mi Atyánktól“, de az ilyen gyümölcsök nem csodás ajándékok, hanem fokozottan fejlődő, közvetlen adományok, melyeket a mi Atyánk igéretei sugallnak, Urunk tanitásai, az apostolok és próféták által, melyek le vannak téve a Szentirásban.

Bennünk olyan mértékben fejlődnek ki, aminőben összhangba és a gondolat, szó és cselekedet engedelmességére jutunk Atyánk Lelke iránt, mely által fogantattunk, s mely által, ha engedelmesek vagyunk, fejlődnek tovább és tovább bennünk a szentség vagy a szent szellem gyümölcsei, vagy képességünk, hogy hasonlók leszünk Isten drága Fiához, a mi Urunkhoz és Megváltónkhoz. Igy az igazság szent Lelkének szolgálata által, a hivek képesekké lesznek, hogy „Lélektől szülessenek“, lelki lényekké az első feltámadásban, amint a Lélektől fogantattak megszentelődésük pillananatában. Igy, mint tökéletes lelki lények, az Egyház az Isten örököse. Urunk Jézus Krisztus örököstársa lesz, az Atyával és Fiuval való egység és közösség teljeségében, teljesek ő benne, aki feje minden fejedelemségeknek és hatalmasságoknak, s az Atya társa az Országban, telve az Atyának és Fiunak Lelkével —a szent Lélekkel.

A tárgyról szóló ez általános emlitett szempontokból világos, hogy a mennyei Atya, Jehova ugyanazon Lelke vagy ereje, mely munkálkodott a világ teremtésében és müködött különbözőkép szolgálni a multban, az Evangéliumi korszak alatt müködik még különbözőkép az Egyház fejlődésére, egységbe hozván az Egyházat az Istennel és alkalmassá tevén és készitvén azt, mint a „Krisztus Testét“ az Ország örökségére. És ugyanez a szent szellem vagyis az Isten befolyása fog szintén különfélekép müködni az ezerévi korszak alatt, Krisztus és a megdicsőült Egyház által, hogy a világot összhangba és egységbe hozza az igazságosság elveivel, s a királyok Királyával és az urak Urával. E munkával kapcsolatban semmi sem teszi szükségessé, bármi [182] értelemben vagy mértékben is más Isten fölvételét. Ellenkezőleg. A tény az, hogy egy Isten az, aki munkálkodik különböző körülmények és feltételek mellett, és különböző módokon, az ő egyetlen tervének végrehajtására és minden biztositékot megad arra, hogy az ő jó céljai beteljesednek, s hogy, mint kijelenti: „Az én beszédem, mely az én számból kimegyen, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi amit akarok és szerencsés lész ott, ahová küldtem.“ —Ésaiás 55:11.

ISTENI AKARAT, BEFOLYÁS ÉS LÉLEK.

Már az előzőkből látható, hogy e szavaknak, „az Isten Lelke“ vagy, „szent szellem“, szélesebb meghatározása—az isteni akarat, vagy befolyás, vagy erő, mely bármikor, bárhol és bármely célra is, egységben van az isteni akarattal, mely szent akarat lévén, magában foglalja, hogy a szent szellem lépései és munkái a szentséggel megegyeznek. Az Isten a maga Lelkét vagy erejét sok uton fejti ki, különböző eredmények elérésére különböző eszközöket használva. Bármit végzett is be az Úr, akár anyagi, akár szellemi eszközökkel, az olyan igazán az ő munkája, mintha közvetlen szerzője lett volna, hiszen az összes eszközöket ő teremtette. Éppen mint az emberek között, a vállalkozó épitész nem dolgozik tényleg tervének minden részén, hanem minden munkás az ő képviselője, az ő felügyelete alatt áll: a munka a maga egészében a tervező munkája, bár egy szerszámot sem emelt föl kidolgozására. Megteszi ezt a maga eszközeivel, képviselői és munkásai által akkor és olykép, amint azt jónak látja.

Igy pl. mikor azt olvassuk: „az Úr Isten teremtette a mennyet és a földet.“ (I Mózes 2:4), nem kell azt képzelnünk, hogy személyesen alkotta az elemeket. Különös eszközöket használt—„szólott, és lett (parancsot adott, és azonnal megtörtént), parancsolá és előállott.“ (Zsoltár 33:6, 9). A teremtés nem azonnal történt meg, olvassuk, hogy idő kellett hozzá—hat napi hat korszak. És még világosan olvassuk: „minden az Atyáé“ [183] az ő munkája, akarata, Lelke átal, mégis ezen erőit, mint azt a fentiekben már láttuk, Fia, Logos átal gyakorolta.

Az Isten szent Lelkének átalakitó ereje, amint ez fölmentés alatt müködik, hogy népét teljes kibékülésbe hozza magával, sokkal elrejtettebb, s nehezebben érthető müködés, mint az ő erejének emlitett munkálkodása a teremtésben. (I Mózes 1:2). Magasabb dolgokkal foglalkozik, elmével és szabad akarattal az érzéketlen anyag helyett.

Az Irás világosságában megérthetjük, hogy a szent szellem jelenti:

a) Az Isten ereje bármi módon nyilvánult is meg, de mindig az igazságosság és szeretet irányában és ezért mindig szent erő.

b) Ez az erő lehet életerő, fizikai teremtő erő, vagy a gondolat ereje, mely gondolatokat és szavakat teremt és sugall, vagy megelevenitő és életadó erő, mely az Urunk feltámadásában nyilvánult és nyilvánulni fog ujból az Egyháznak, az ő testének jövőbeni feltámadásában.

c) Az igazság ismeretének ujjászülő vagy átalakitó ereje vagy befolyása. E szempontból az „Igazság Lelkének“ neveztetik. Az Isten a maga utja fölött az igazság és igazságosság szerint uralkodik; innen Isten Igéje, ez ut igéje igazságnak hivatik—„a te Igéd Igazság.“ Hasonlókép mindazok, akik az isteni igazságról és igazságosságról szóló tervének befolyása alá jutottak, méltán mondhatni, hogy a Lélek befolyása vagy az Igazság elhatározása, vezetése alatt vannak: joggal lehet őket ugy rajzolni, mint akik az Igazság által születtek az élet ujságára.

Az Atya a bünösöket Krisztushoz a lélek általános megvilágositása, a bünből való megtérés s a Megváltóra való szükség által vezeti. Azok, akik elfogadják Krisztust az ő Megváltójuk és közbenjárójuk gyanánt s az Istennek a Krisztus által való teljes megszentelés pontjára eljutottak, Istentől fogantatottaknak, az igazság igéje által fogantatottaknak, neveztetnek, kik az Isten Lelke által az élet ujságára fogantattak. Azaz össz- [184] hangba jutottak az Isteni  föltételekkel és törvényekkel, azoknak az Isten elfogadja e megszentelt magatartását alkalmasnak, s eltörölvén vagy elfedezvén a test gyöngeségeit a Krisztus igazságosságának ruhájával—hit által megigazultaknak tekinti, a Krisztus Jézusban uj teremtésekül“ fogadja el, kiknek vágya, hogy az ő Lelke vezesse őket minden igazságra, s vezérelje az a szent föltétel, vagy Lélek teljes engedelmességre a halálig való önfeláldozás mértékéig. Az ilyenekről mondatik, hogy a „fiuvá fogadtatás Lelkét“ kapták, mert ettől fogva az Isten, Krisztus által, ezekkel, mint fiaival, különös szövetségre lép. És az Atya üdvösségük Fejedelme által biztositja őket, hogy, ha „az Igazság Lelkében“ lakoznak, cselekszi, hogy életük minden dolga és eseménye együtt müködik az ő javukra, —az igazságosság, igazság, békesség és öröm lelkének bennük való teljesebb és teljesebb kifejlődésére; jobban és jobban kapják a szent szellemet, amint haladnak az Igazság Lelkének való engedelmességben. Innen a felhivás az ilyenekhez: „vegyetek szent szellemet“, “járjatok a lélekben“, „a Krisztus Lelke lakozzék bennetek bőségesen és gazdagon, s cselekedje hogy ne legyetek sem szárazok, sem terméketlenek“. Ez a szent szellem, mely a hivőben az Úrnak való teljes megszentelése óta munkálkodik, ugyanaz a szent szellem, vagy az Atya szándéka, mely Úrunk Jézus Krisztusban müködött s innen „Krisztus Lelkének“ is mondatik, s biztositást nyertünk, hogy akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.“—Róm. 8:9.

A LÉLEK „MÉRTÉKKEL“ ÉS „MÉRTÉK NÉLKÜL“

Urunk Jézus a szent szellemtől fogantatott keresztelése, megszentelése alkalmával; s hasonlókép, az ő testének, az Egyháznak tagjai, ekép az ő halálában való keresztségükkor“, teljes megszentelődésük pillanatában fogantattak; de különbség van itt, melyet soha sem szabad elfeledni; t. i., hogy Urunk Jézus, az Egybáz Feje, mérték nélkül kapta a szent szellemet, [185] korlátlanul, (János 3:34), mig követői mértékkel, korlátoltan kapják,—a Lélek bizonyos mértéke minden embernek (az Egyházban) adatik. (I Kor. 12:7; Róm. 12:3). E különbség értelme az, hogy Urunk tökéletes ember volt, mig mi, az ő követői, bár beszámitás szerint (hit által megigazulva) tökéletesek, tényleg igen tökéletlenek vagyunk. A tökéletes ember, mint az Isten valódi képmása, legteljesebb egységben lehet az Istennel s az ő szent Lelkével, egészében és részletekben; de arányban az eset általi lealacsonyodással, a mi egységünk az Istennel és az ő szent Lelkével megcsökkent, bár mindenkinek joga és kiváltsága komolyan keresni az Úr akaratának ismeretét és cselekedését, és nem szabad ezzel ellenkező akaratnak helyet engedni, mégis a bukott faj egy tagja sem képes teljesen megnyerni az Úr Lelkét, teljes égyégben lenni az Istennel minden részletben. És igy, azok között, akik hisznek, és megszentelik magukat és veszik a fiuvá fogadtatás szent Lelkét, szintén különböző mértékben látjuk adva a szent szellemet, mely mérték annak fokától függ, hogy mennyire estünk el az Isten képének hasonlóságától, s a kegyelem és hit mértékétől, melyet a Krisztus testébe való jutásunk óta elértünk. És a gyorsaság, mellyel többet és többet kapunk a szent Lélekből, bővebb és bővebb ismeretére jutunk s nagyobb összhangba az isteni terv minden vonásával, nagyjában attól függ, hogyan értjük meg a saját tökéletlenségünket s az Úrnak mennyire szenteltük oda magunkat, az ő akaratának tanulmányozására az ő igéjében s annak gyakorlására az élet mindennemü dolgaiban.

Amennyire a megszentelt hivők átadják magukat az Úrnak, és megtagadva saját akaratukat és igényeiket, igyekeznek az ő utjában járni, amennyiben a ,,Lélek vezetése“ alatt a „Lélekől tanittatnak“, tudnak „szolgálni“ az Úrnak a Lélek ujságában. Hogy a vezetésben és tanitásban haladhassanak, szükségük van a szelidségnek Lelkére,“ (Gal. 5:22-23; 6:1) ugy, hogy a mi Urunk a Jézus Krisztusnak Istene, (a dicsőség Atyja képes  adni nekik a „bölcseség és kijelentés Lelkét“ az [186] ő ismeretében; értelmük szemeit megvilágositja, hogy megtudják, „mi az ő elhivásának reménysége, mi az ő öröksége, dicsőségének gazdagsága a szentek között.“ Efez. 1:17, 18.

A szent szellem munkájának ezen és többi megnyil­vánulásában, melyek a biblia tanulmányozója előtt előfordulnak, semmi sem teszi szükségessé egy másik Isten fölvételét. Ellenkezőleg, az egy Istenről szóló helyes felfogás mutatja, hogy mindenható ereje és forrásai elégségesek bőven s hogy ő, aki azt mondta Izráelnek: „Halljad Izráel, a te Istened egy Úr!“ nem szorult segitőre. Valóban, hogy következetesek legyünk, azok, akik azt vitatják, hogy az emlitett dolgok elintézésére más Istenre van szükség, mint az Isten szent Lelkére, épp oly következetességgel vitathatnák több lélek Isten szükségességét—a fiuvá fogadtatás lelkének, a szelidség lelkének, Krisztus lelkének, Atya lelkének, szeretet lelkének, kegyelem lelkének, szentség lelkének, igazság lelkének, türelem lelkének, dicsőség lelkének, ismeret lelkének, kegyelem lelkének Istenségét, —mindegyikre különálló Istent. De, amint az apostol mondja, a müködés mindezen különbsége az egy mindenható Jehova egy Lelkéhez tartoznak.

A VILÁG LELKE—AZ ANTIKRISZTUS LELKE.

A világ lelke ellentéte az Isten lelkének. Mivel az egész világ bukott állapotban van, az Ellenség megvakitó, és félrevezető befolyása alatt, annak lelke vagy szándéka szükségképen állandó összeütközésben áll az Isten szent, igaz, igazságos, szerető Lelkével vagy szandékával: ezért ellentétben a szent Lélekkel, melyet az ő népe, az ő Igéje által kapott s minden szent befolyással, mely különböző módon reájuk gyakoroltatik. Mint a Sátán, az önzés, gyülölködés, irigység, és harc lelke munkálkodik és nagyjában vezeti a világ gyermekeit, ugy az Isten szent Lelke a szeretet, gyöngédség, szelidség, türelem, jóság, testvéri szivesség Lelke [187] munkálkodik az Isten gyermekeiben és általában vezeti azokat. És e két lélek vagy szándék, az egyik a szeretet és jóság, a másik az önzés és gonoszság lelke állandó ellentétet képeznek és kibékithetetlenek.

Az Irás azt a lelket, mely a világban a szent Lélekkel ellentétben müködik, „Antikrisztus lelkének“ nevezi —olyan lélek vagy szándék, mely ellenkezik Krisztussal. Először teljesen mellőzni akarja őt, vitatván, hogy ő sohasem is jött a világra; aztán, ha ez nem sikerül, vitatja, hogy Urunk Jézus puszta ember volt, bünös ember; ha ez állitást megdöntik, még mindig azt állitja, hogy még akkor is nem cselekedett semmit, csak példát mutatott, és nem megváltó. Ezért kötelez bennünket az Isten az Irásban, hogy megvizsgáljunk, megpróbáljunk, megitéljünk minden lelket, (a tanokat, melyek elénk tárulnak s az igazság lelkéből valóknak  mondják magukat). Meg kell vizsgálni őket, nemcsak külső megjelenésük és igényeik szerint, hanem az Isten igéje által. „Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, Istentől vannak-e ... megismerjük az igazságnak Lelkét és a tévelygésnek lelkét.“ —I János 4:1, 6.

SZENT ÉS GONOSZ BEFOLYÁSOK A HÁBORÚBAN.

Az Isten tökéletes jellemei a szentség, igazságosság és igazság mértékei minden teremtés számára. Minden dolog és minden teremtmény, mely ellenkezik, vagy nincs összhangban e mértékekkel, gonosz, igazságtalan, hamis. Ez ellenséges befolyások gyakran a Sátánnak ^.tulajdonittatnak, mert ő az Isten főellensége s volt az első összeesküvő az igazságosság ellen, a tévelygés kezdője, „a hazugság“ és rászedés „atyja“. De különbséget kell tennünk gonosz lelki lények és gonosz lelki befolyások között, mint ahogy megkülönböztetünk szent lelki lényeket és szent lelki befolyásokat. A müvelt népek közt, akik elhanyagolják a bibliát (az ugynevezett kritikusk) fejlődéstani gondolatának törzse, hogy tagadják a Sátán és az ő szolgálatában álló [188] gonosz lelkek, magasságban lakók (Eféz. 6:12) szemelyiségét és azt vitatják, hogy nincs bűn se (önmagában álló) gonosz befolyás, s hogy az ember tisztán saját tudatlansága és jóakaratának félrevezetése ellen küzd. Hasonlókép mások, továbbmenve (a tévelygésben), akik még tudósabbak (a hazugságban) s még jobban föl vannak szerelve bölcsészetekkel (melyeket hamisan neveznek igy), arra a gondolatra jutottak, hogy nincsen személyes Isten, csupán velünk született jótulajdonság, amely fokozatosan fejlődik.

De mi figyelünk az Isten szavára és az ő Igéjére, mely mondja az apostol, képes bölcsekké tenni az üdvösségre, s melyről azt találtuk, hogy olyan forrása az életnek és világosságnak, és az igazság szent Lelkének, mellyel emberi elméleteket és világosságot nem lehet ősszehasonlitani. Ez mutatja nekünk, hogy az Isten szent Lélek (lény) s hogy e szent Lélek (befolyás) mindig igazságossággal öszhangban nyilvánul, hogy mindenki, aki összhangban van az Istennel és békességben vele, kell, hogy kapja az ő szentséges Lelkét; az Egyszülött Fiu, kiben lakik az isteni Lélek teljessége; —a szent angyalok, akiknek nincs más akaratuk, mint az Atya szent akarata vagy Lelke; az Egyház, melyből azok, akikben Fejük elméjének vagy Lelkének bizonyos mértéke van (máskülönben nem az övéi) s akik igyekeznek jobban és jobban betöltetni a szentség e Lelkével s megszabadulni minden gonosz szándéktól és befolyástól. Ugyanakkor Isten Igéje tanitja, hogy Sátán lélek (lény) s hogy gonosz lelke, elméje, szándéka van, s gonosz lelket vagy befolyást gyakorol különböző csatornák és eszközök által.*) A bukott angyalok, mint szintén lelki lények, azáltal buktak el, hogy elvesztették a szentség lelkét és az Isten iránti odaadást s az ő igazságos mértékeit s most gonosz lélekkel vagy szándékkal rendelkeznek s gonosz befolyást vagy lelket fejtenek ki, mikor alkalmuk van rá.**) És az emberiség világa elesvén Ádám által, a [189] bün szolgájává lett: némely bün szándékos a bünokozta élvezetért, más akaratlan, bár „vágyva Isten után“, megvakitva és rászedve az Ellenség által s vezetve a tévelygés lelkétől.

*) Watch Tower 1894 aug. 1.
**) Mit mond a Biblia a pokolról?

Az emberiség—az emberek elméje vagy „szive“ —a csatatér, melyen a világosság, szeretet, igazságosság, szentség Lelke, a Jehova és az ő Fiának, az ember Megváltójának Lelke harcol a Sátán, bün, sötétség, igaztalanság, gyülölet, irigység, rosszakarat stb. gonosz lelkeivel. Bünnek eladva első szülőnk, Ádám által az ő családja „a bün rabszolgája lett „gyarlóság által“, az öröklés gyöngesége altal. (Róm. 5:12, 21; 6:16, 23; 7:14; 8:20, 21). E fogság állapotában elvakittattak a jelenvaló gonosz világ (állapot) istenétől (uralkodójától), aki a gonoszt jó gyanánt s a sötétséget világosság gyanánt tárja eléjük. (II Kor. 4:4; Eféz. 6:12; Ésa. 5:20), s a nagy többséget igy rászedvén, könnyüvé tette a gonosz és nehézzé a jó cselekedését s a jelen idők minden előnyét a gonosz oldalára sorozván, lehetetlenné tette ezek elnyerését, csak ha valaki alkalmazkodik az ő gonosz lelkéhez, mely a „világ lelke“ és igy egyetemesen uralkodik a tömegeken a tudatlanság, azután másodszor a tanultakon a kevélység és önzés stb. által.

A harc maga nem kezdődött meg Urunk első eljöveteléig; mert az Igazság Lelke először Urunk Jézusra jött s aztán pünkösdkor az ő Egyházára.*) A világ sötét volt, midőn Urunk Jézus megjelent benne, megtelve az Isten Lelkével, az isteni igazság világosságával, mely őt a „világ világosságává“ tette; s egyszerre megkezdődött a harc; az igaz világosság, a szent Lélek, pünkösd óta jelen lévén, nem a névleges egyháziakban, hanem a Krisztus testének igazi tagjaiban az ő Fejük szent Lelkének tulajdonosaiban. A harc nem [190] kezdődhetett meg korábban., mert az emberiségből senki (mindenki bünös lévén) sem lehetett az Isten szent Lelkének csatornája, az ő képviselője, az igazságosság és az igazság követe, a kereszt harcosa. Az ember bünéért való kibékülésnek előbb meg kellett történnie, mielőtt a szent Lélek számára végrehajtando feladat lenne, — mielőtt lenne miért küzdeni. Az emberiség halálra itéltetett—örök pusztulásra, mint az igazságosság ellensége: miért harcolni a legyőzöttért? Miért próbálni meg igazságosságra befolyásolni őket, mikor e törekvést a siker semmi jutalma sem kecsegtetheti? Ennélfogva illő módon először jött a váltság, s az Atya által lett váltság elfogadásának eredménye gyanánt adatott a szent Lélek azoknak, akik az ő családjába fiakul fogadtattak, a drága igéreteknek örököseikép, Krisztus által.

*) A Igazságosság Törvényének a harca az egy kis nemzetre, Izraelre szoritkozott, és amint azt Isten előre látta: „a Törvény semmiben sem vitt tökéletességre“, a bukott fajtából senki sem nyerhetett ebben a harcban. Valóban, Jézus Krisztus, az egyetlen Törvénytartó, volt nyilvánitandó, mint az isteni kegyelem csatornája is egyben, hogy fegyelmezzen egy népet, és hogy annak egy „maradékát“ alkalmassá tegye a szellemi felmentésre és ennek összeütközésére, azáltal, hogy Krisztushoz irányittattak.

De megjegyezheti valaki, hogy a harc, mióta megkezdődött, látszólag a szent Lélek kárával a gonosz lélek javára foly; mert a bün szolgái ma a népesség természetes szaporodása által sokkal számosabbak, mint mikor a harc megkezdődött s még ma is gyorsabban szaporodnak, mint akár a névleges keresztyénség, bár a harc már tizenkilenc évszázad óta folyik.

Továbbá a gonosz, rosszakarat és tévelygés lelke diadalt ült az Urunkban levő szent Lélek fölött, anynyira, hogy keresztre feszitette őt; és hasonló módon diadalmaskodott a Krisztus testének hűséges tagjain—félremagyarázva őket és gonoszul bánva velük, sok képen, idő, hely és körülmények szerint. A gonosz és szolgái lelkének e támadásai célja a szentség Lelke és annak hivei ellen ugyanez mindig—gyöngiteni az igazság Lelkének befolyását; a szentet hamisságnak mutatni; igyekezni, hogy a tiszta és önzetlen tisztátalannak és önzőnek lássék, a sötétség világosságnak. A gonoszság szolgái nem is mindig tudják, mit cselekszenek, mert félrevezeti őket a gonoszság lelke, a gyülölség lelke, a rosszakarat, irigység, visszavonás, s elvakitja őket ugy, hogy „nem tudják, mit cselekszenek“ s gyakran, nyilvánvalóan azt hiszik, szolgálatot tesznek az [191] Istennek. Honnan van a szentség Lelkének e veresége? Mindig igy lesze ez?

Feleletünk az, hogy ez a leveretése a szentség Lelkének csak látszólagos vereség és nem tényleges. Tényleg a szentség Lelke győzött azóta is mindig, mióta a harc megkezdődött. Kettős feladata az evangéliumi korszakban jól beteljesült.

1. Az Isten népében kellett lennie annak megszentelésének és Isten iránti buzgalmának és igazságosságának foka szerint, s annak az értelme, hogy a világban a gonosz lelke nyert előnyt és erőt, bizonyitéka volt a világ jellemének jelen állapotai azon kivánalmának, hogy aki istenesen él e jelen időben, üldöztetést kell szenvednie—készen kell lennie elviselni minden gonosz hazugságot, mely hamisan ellene mondatik, és mégis türelemmel lennie, mint a Mester tette, mégishűnek maradni az Úrhoz és az ő ügyéhez bármi áron—még földi életünket sem tartva drágának érette.—II Tim. 3:12; Máté 5:11; I Péter 2:23; Cselekedetek 20:24.

2.  A szentség Lelkének az Isten népében levő világossága kellett, hogy ragyogjon a világon, hogy magához vonja mindazokat, akiket még nem tett teljesen vakokká az Ellenség gonosz lelke. Ragyognia kellett a sötétben szemrehányás gyanánt, —bizonyságot téve minden igazságtalanság ellen, igy ébresztvén a lelkiismeretét még az elvakitottnak is, hogy megértse az Isten és a számadás jövő napja előtti felelősségét. Igy Urunk tanitotta követőit, hogyha a szent Lelket vették, tanuskodjanak az Igazság felől minden népek között—akár hallják, akár visszautasitják a népek.

A szent Lélek diadalmaskodott mindazon dolgokban, melyekért küldetett, választott egy hűséges „kis seregét“ a „győzelmeseknek“, az igazság utját követőknek—Jézus, a Fővezér és a kereszt katonáinak hűséges seregét, kik közül mindenki meg van szentelve „halálig“ és akiknek az Ország jutalma adatni fog, mikor az utolsó tagok teljesen megpróbáltattak s tökéletesekké lettek az igazságért való szenvedésben. Hasonlókép diadalmaskodott abban, hogy bizonyságot [192] tett a világ előre. Urunk előre megmondta, hogy e bizonyságtétel eredménye lesz meggyőzni a világot a bünről, az igazságról és az igazságos itélet eljövő napjáról, melyben a jelen élet gonosz tettei igazságos büntetésben részesülnek, a világosság mértéke szerint, melyet a bünösök élveztek, vagyis amily mértékben vétettek az igazságosság ellen.

Ez a bizonyságtevő járt közel és távol, s ma a világ a maga egészében felismeri a három pontot, melyet a szentség Lelke az Egyházban neki felmutatott—bün, igazság, és itélet. Igaz, hogy a világnak nincsenek pontos és világos fogalmai sem az igazságról, sem a bünről, s nem érti a jövő itélet jellemét és tárgyát, —sem azt, hogy ezeréves nap lesz; sem nem érti világosan az Egyház hivását e korszak alatt, hogyan szabadulhat ki a világgal együtt való megitéltetés alól s lehet annak itélője majd az itélet napján azáltal, hogy most önként feláldozza földi érdekeit az igazság kedvéért, követvén a Megváltó nyomait. A világnak nem szükséges tudni e részleteket—nem vonatkoznak reá. Ezek „az Isten mély dolgai“ közé tartoznak, melyeket nem ért meg más, csak aki teljes szivből engedelmes az Úr igazságra való felhivásának. Aki odaszentelte magát, nyerte az Atya Lelkét, mint fiu, igy megismerkedett az isteni terv részleteivel.—I Korinthusbeliek 2:10,11.

Feleletül arra a kérdésre, vajjon mindig igy lesz-e ez, azt feleljük: nem. Mihelyt ez a korszak kifejlesztette a „kis sereget“, mely hivatva van a Krisztus örököstársává lenni, ez meg fog szünni. Jehova szent Lelkének vagy hatalmának közelebbi tevékenysége lesz ez Ország megalapitása; s annak megalapitásával a szent Lélek müködése az Ország vonalain belül nyilvánul meg; helyreállitva az igazságosságot és itéletet a földön. Igazságossá teszi a mérőfonalat és jogossá a mérőónt, s hamisság és csalás az egész vonalon az Igazság tiszta ismeretének ad helyet. Ahelyett, hogy további bizonyságot tenne a világnak az „eljövendő itéletről“, bizonyságot tesz előtte arról, hogy az itélet eljött, s hogy minden bün azonnal elnyeri igazságos bünteté-[193] sét.  Ahelyett, hogy bizonyságot tenne az Egyháznak arról, hogy  „ne itéljetek időelőtt“, ellenkezőleg bizonyságot fog tenni arról, hogy az, mint az Isten eszköze, különösképpen képesittetett, hogy igazságos itélettel megitélje a világot.  Ahelyett, hogy azoktól, akik összhangban állanak az Istennel és birtokában vannak az igazságosság és igazság Lelkének, az kivántatnék, hogy szenvedjenek az igazságért, as igazságosság királyaivá és papjaivá koronáztatnak és megbizatnak vele, hogy uralkodjanak a földön annak tökéletességre és igazságosságra való helyreállitása és megáldása végett, s  „elszakittassanak az élettől“,  „örökkévaló pusztulásra“ mindazok, akik szándékosan visszautasitják az itélet áldott napja alkalmait, melyet az Istenszeretet biztositott a mi Urunk Jézus által adott váltság utján.  Igy győzedelmeskedik a nagy Jehova s az ő szentséges Lelke s mindazok, akik odacszatlakoznak véglekioltatnak, a bün, Sátán és a gonosz lélek mindörökre kioltatnak s többé nem lesz átok soha.—Ésaiás 28:17; 1 Korinthus 4:5; 6:2; Cselekedetek 3:23; II Thessalonikabeliek 1:9; Jelenések 22:3.

A  LÉLEK  HARCAI  A  SZENTEKBEN  ÉS  KIVÜLÖK

Vizsgáltuk a harcot a maga egészében; vessünk egy pillantást annak jelen fázisaira.  Noha ez az Egyház harcának tekinthető, mindazonáltal egyéni hare a bünnel.  Bár az Egyház kerül ki belőle győztesen, mégis csak egyéni győzelmesekből fog állani.  És amint az Egyház diadala az Isten szent Lelkének, erejének vagy befolyásának diadala a gonoszság és igazságtalanság lelke fölött, ugyanez az eset az egyéni fölszentelt ujteremtésekben.

Akeresztyén (névleges keresztyén, beleértve az ugynevezett  „lélekharcosokat“,  „megszentelteket“ is) népek többsége keveset tud a valódi lelki harcokról és győzelmekről, mert atöbbség sohasem szentelte oda kellőképpen magát és sohasem kapta az Igazság szent Lelkét.  Némelyek fölszentelték magukat egy szektá- [194] nak, s vették bizonyos szektárius lelkét a szeretetnek a szekta iránt, odaadást a szekta iránt, önfeláldozást a szektáért stb.  Mások felismertek egy vagy több erkölesi elvet s odaszentelték magukat, hogy ezen az erkölesiségen sohase tegyenek erőszakot; ezek kapják az erkölesiség lelkét, önelégült önigazságos lelket.  Mások kiválasztottak bizonyos erényt, melyet tisztelnek s amelynek lelkét vették,—pl.  a türelmet—s teljesen meg vannak elégedve, ha elérték a türelem jókora fokát és annak lelkét.  Masok a Jézusért való  „munkára“ szentelik magukat, s csak akkor látszanak megelégedni, mikor az izgatott munka tömegében vannak, keveset jelentvén nekik, miféle munka az: elég, ha nem a Sátán nyilt szolgálata, s hogy elég munka van, s elég, hogy ők előkelő helyet nyernek el vele: nem annyira eredményeket várnak, mint munkát keresnek s igy meg vannak elégedve, ha  „vágják a levegőeget“, remélvén, hogy a végén kitünik, hogy nem sok kárt tettek.  Ezek számára tanulmányozni az Isten igéjét, megbizonyosodni, milyen munkásokra van neki szüksége s milyen munkát akar ő elvégeztetni, erőszaktételnek tünik föl megszentelési fogadalmukon—mert ők munkára szentelték magukat és szivük akkor elégedett, ha az izgalom lázában vannak.  Mások bölcsebbek, de nem igazán bölcsek, odaszentelik magukat az Isten és ember szolgálatának különös fajára—olyan szolgálatra, melyről  ők gondolják, hogy legszükségesebb.  Ha odaszentelik magukat a mértékletességi munkára, veszik azon munka lelkét s mindazon áldásokat, melyek vele járnak, vagy, ha odaszentelik magukat a társadalmi reform munkájára, annak szellemét veszik.

Mindezek a felszentelések és azok eredményét képező lelkek vagy szándékok jó és rossz befolyásokkal rendelkeznek, Közülök bármelyik sokkal jobb, mint a gonosznak való odaszentelés és a gonosz lélek.  Közülök bármelyik sokkal jobb, mint a saját magának való odaszentelés és ennek következtében az összes lelkek, közülök mindegyik sokkal jobb, mint egy céltalan,semminek sem szentelt élet.  De közülök egyik sem hasonlitható bármi értelemben is az Irásban tanitott [195] s a mi Urunk Jézus Krisztusban, a világ Megváltójában, az ő testének, az Egyháznak példányképében példázott odaszenteléshez.  Ez az igazi megszentelődés egyedül adja a szivbe a szent Lelket, az Igazság Lelkét, melyet ez a világ nem kaphat.

Ez az igazi illő megszentelés különbözik minden mástól.  Egy szentség van, mely előtt meghajol: meghajol a Jehova akarata előtt, odaadván magát és saját akaratát élő áldozatul az Úr oltárára, ésszerü áldozat gyanánt.  Nem tesz semmi kikötést vagy feltételt.  A Főpap szavai a  „királyi papság“  minden tagjának szavai:  „Nem jöttem, hogy a magam akaratát teljesitsem, hanem annak akaratát, aki engem elbocsátott“.  „Ime én eljöttem (mint a könyvekben megiratott felőlem), hogy legyen a te akaratod, óh Isten!“  Igy tétettek részesedni a szent Lélekben.

Akik odaszentelték akaratukat és elfogadták fenntartás nélkül az Isten Igéjet és Krisztus által kijelentett akaratát, mennyeieknek, vagy szellemi értelmüeknek neveztetnek. Ezek ugy átalakultak, olyan különbözőkké előbbi földi állapotuktól, hogy ujteremtéseknek neveztetnek s ez a név nem alkalmazatatlan reájuk, ha nem is jelentene mást, mint a sziv vagy akarat teljes megváltását, melyet tapasztaltak.  De többet is jelent ennél; jelenti, hogy ezek, akik most elválasztattak a világtól az Igazság szent Lelke által, s akik közelednek as Istenhez az uj és élő uton, mely a bünökért való nagy áldozat által nyilt meg, valóban az uj teremtések csirái, akiknek tökéletessége az isteni természetben csak a feltámadás változására vár, e korszak végén, melynek teljes feltétele az ő hüségük, mint uj teremtéseké, a szent Lélek vezérlő hatásával szemben.

Mindazonáltal ez az elmebeli teremtés vagy átalakitott elme, az uj teremtés magva, mely teljesen a feltámadásban jön életre, mégis azonosittatik egy emberi testtel s igy mondja az apostol ez osztályról:  „E kincsünk (az uj elme, az uj természet) cserépedényekben van“.  (II Kor. 4:7).  Ugyanezen dolgokról szólván, az apostol biztosit bennünket, hogy mikor a mi [196] földi házunk elromol, föláldoztatik, meghal Krisztussal; mindazonáltal ópületünk lészen az istentől, uj ház, dicsőséges test, összhangban és mindenképen alkalmas, hogy abban lakozzék az uj elme és a szentség Lelke  (II Kor. 5:1), ha hüségesen diadalmaskodunk, s megmaradunk végig Fejedelmünk nyomdokain.

Ez a szó szent (hely) abból a szóból származik: egész (sohole) és teljességet jelképez, innen a szent  Lélek egész vagy teljes lélek.  Igy látjuk esodálkozás nélkül, hogy akik a szent vagy teljes Lelket kapták jó mértékben, általa jellemük minden oldala kikerekedett,—itéleteikben jobban mérlegelnek, mint azelőtt —„egészséges elme Lelkét“ kapták bárhogyan hirdesse is róluk a világ elvakult ellenséges lelke  „ördög van benned és bolondozol“, mert élnek, munkálkodnak és örvendeznek azon láthatatlan dolgokban, melyek örökkévalók a mennyben.—II Tim. 1:7; János 10:20; 6:27.

Egyénileg tekintve, azoknak, akik a szentség lelkére fogantattak az isteni tanácsok és igéretek által, egyik legkomolyabb küzdelmük a félelem lelkével van.  Ez arra akar bennünket rábeszélni, hogy itt valószinüleg valami tévedés van; vagy, hogy az Isten nem sugallta e kiválóan nagy és drága igéreteket, vagy, hogy ezek nem a mi számunkra vannak, vagy, hogy valami okból sohasem érhetjük el őket.  Az Isten népei közül mindenkit megtámadhat a kétségnek és félelemnek e gonosz lelke,—némelyeket többé, másokat kevésbbé kitartóan;  s mindegyiknek le kell győznie e gonosz lelket vitézül és el kell pusztitania azt, különben megöli a szent Lélek gyümölcseit s végre kipusztitja, kiirtja azokat belőlük véglegesen.

Mégis  „a félelem lelke“ sem nem szellemi isten, vagy szellemördög, mely a szivünkbe jutott:  egyszerüen lelki befolyás, mely minden alázatos, bukott emberi lénynél természetes.  A személyes tökéletlenség és az isteni kegyelemre való érdemtelenség megértéséből születik.  A félelem e lelkének ellenszere az Igazság szent Lelke, ha annak rendeléseit elfogadjuk és megtartjuk a hit teljes bizonyosságában.  [197]

Az Igazság Lelke mondja nekünk, hogy jó okai voltak annak a félelem lelke által való szolgálatunknak, de hogy ez okok már nem állnak fenn, mióta Krisztusba jöttünk, mint uj teremtések.  Elvezet bennünket a mi szándéktalan gyöngeségünktől a nagy kibékülésig, melyet Urunk Jézus hajtott végre a Golgotán, amidőn magát feláldozta az egész emberiség megszabaditása céljából.  Pál apostol, miután rámutat arra, hogy Isten népe megbékélt Jézus által, mondja:  „Ha az isten velünk, kicsoda ellenünk?  Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta (halálra), mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk?  Kicsoda vádolja az Isten választottjait?  Isten az, aki megigazit; kicsoda az, aki kárhoztat?  Krisztus az, aki (megfizetvén az ő büntetéseik diját—jóvátéve minden fogyatkozásaikat) meghalt, sőt aki (dicsőitve és felmagasztalva, mint a Krisztus), fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk.—Róm. 8:31-34.

Ha a  „hitnek Lelke“ a  „szentség Lelkének“  vagy  „az Igazság Lelkének“  egy müködése vagy szakasza, igy előjön s azt az uj teremtés elfogadja és támogatja, a győzelem a félelem lelkén hamar meg lesz nyerve s a hit, szeretet és Istenben való bizalom békessége és a szent Lélekben való öröme lesz az eredmény.  Mindazonáltal e harcokat időről-időre ujból meg kell vivni minden keresztyén ember tapasztalatában.  És valóban, a  „félelem lelke“  értékes szolgája lesz az uj teremtésnek, mert nem szabad türni, hogy úr legyen, sem barát, sem, hogy a sziv állandó lakója.  Tedd házőrzővé, zárd be a szived ajtaján kivül, s  nagyon hasznos szolgálatokat tehet, ha felhivja a figyelmet a tolvajokra és rablókra, akik orozkodva közelednek, hogy a szentség, öröm, békesség, szeretet és Atyánkkal és atyánkfiaival való közösség kincseinktől megfosszanak.  Mint az apostol sürget,  „félnünk“  kel a kivülről jövő támadásoktól, miután mindent rendbehoztunk az Istennel azáltal, hogy minden ellenkező befolyást kipusztitottunk s elfogadtuk az ő Lelkét a szivünkbe.  Féljünk, nehogy olyanok, akik készek menni a vőle- [198] génnyel a földi reggelen, közülünk valakit legyőzzön a lustaség lelke, a gondatlanság lelke, az aluvás lelke, mert igy, mint  „bolond szüzek“, nek leszünk készek  „az esküvőre“, melyre minden előkészületünk irányult.

Emlékezzünk reá tehát, hogy bármily hasznos legyen is, mint szolga, a félelem lelke nem az Istentől való és sohasem engedhető be a keresztvén ember szivének várába, melyet teljesen a szent Lélek családjának különböző tagjai kell, hogy elfoglaljanak:  szeretet, öröm, békesség stb., mert a tökéletes szeretet kiüzi a félelmet, épugy, mint a szentségtelen lélek családjának minden tagját—haragot, rosszindulatot, gyülöletet, irigységet, félelmet, elégedetlenséget, kevélységet, világi kivánságokat stb.  Az apostol kijelenti: — „Nem félelemnek lelkét adott nekünk az Isten, hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.“ II Timóteus 1:7.

Néha a támadás hátulról jön és nem szembe, —félelem a barátoktól, félelem a világtól stb., hajlandóság arra, hogy ne bizzunk az Istenben másokra nézve, bár hajlandók vagyunk bizni benne magunkra nézve.  Ez szintén komoly dolog:  mert nagyjában kiüzi a békesség és öröm lelkét és megtéveszti törekvésünket.  „A félelem lelke“ szól:  Nagy tévedés azt hinni, hogy Krisztus mindenkiért meghalt s nagy önhittség hinni, hogy mindenki föltétlenül az életre való alkalom áldásában a váltság eredménye gyanánt.  Vagy ha a félelem nem képes megnyerni bennünket, gonosz társa a   „tévelygés lelke“  kisérli meg, hogy ellenkező irányba vezessen, hogy higyjünk az életre való egyetemes üdvözitésben,—büszkeséget sugalmazva az Isten részéről, mely skadályozná őt a szándékos gonoszok elpusztitásában.

A  „tévelygés lelke“ bölesebbnek tünteti föl magát, mint az Isten Igéje, s azt sugallja az emberi észnek, hogy saját alapelvei alapján itéljen Isten dolgairól, mintsen kiigazitaná a maga alapelveit az isteni kijelentés Igéje által.  Igy különböző módokon, a tévelygés lelke, a félelem lelke, és a szolgaság lelke, melyek mind az Ellenség lelkének elemei, a tisztátalan léleké [199] meghazudtolják az Igazság Lelkét, mely kijelenti, hogy  „Krisztus Jézus az Isten kegyelméből megkóstolta a halált minden emberért“, és hogy az áldott alkalom, összhangba jönni az Istennel, az Ujszövetség feltételei alatt, véglegesen ki fog terjesztetni minden teremtményre; és hogy, ha minden egyes ember eljutott az Igazság ismeretére, megitéltekik az által, s vagy elfogadtatik örök pusztulásra, a második halálra.

„Igy különböztetjük meg az Igazság Lelkét a tévelygések lelkétől.“ —I János 4:5, 6; Csel. 3:23.

Mint már megjegyeztük, az Isten megszentelt gyermekei—lélektől fogantatott  “uj teremtések“  jelenben kettős lények; az uj még nem fejlődött ki teljesen, nem „szüketett meg“  s nem lévén neki alkalmas teste, a régi hustestben él, mely holtnak tekintetik;—megragadtatván az uj akarat által annak használatára és szolgálatára vonatkozólag fejlődésének korszaka alatt.  Mindazonáltal ez nem azt mondja ki, hogy a keresz- [200] tyének két természetüek, mert ez ellentétben áll a Bibliáról szóló tudománnyal).  Az uj lélek, a Krisztus indulata, a szent elhatározás vagy akarat, egyedül az Isten előtt ismerhetők föl s csak a  „szent atyafiak, a mennyei hivás részesei“  ismerhetik föl; mindazonáltal állandó hare folyik az uj, az Isten Igéjétől fogantatott uj szándék és a régi akarat, lélek, vagy szándék között, ,mely a mi elesett testünkké.  Néha az Irásban testünk ellenkező akaratáról vagy szándákáról ugy van szó, mint a mi lelkünkről, mikor olvassuk:  „vagy azt gondoljátok, hogy az Irás hiába mondja:  Irigységre kivánkozik a lélek, mely bennünk lakozik?  (A mi testünkben nem lakozik tökéletes dolog).“—Jak. 4:5

Az uj lélek, az uj teremtés, melyt a szeretet szent Lelkétől fogantatott, nem irigykedik, mint irva van:  „A szeretet nem irigykedik, nrem fuvalkodik föl“  stb. (I Kor. 13:4).  Valahányszor azért az irigység, gyülölet, viszály vagy hiuság lelkét látjuk bármely mértékben is, hogy vezeti cselekedeteinket, vagy szavainkat, vagy gondolatainkat, bizonyos jele ez annak, hogy előbbi gonosz lelkünk diadalmat nyer fölöttünk, mint uj teremtések fölött.  És azon arányban, amint mindezeket el tudjuk és el akarjuk vetni, s betöltetünk a szent Lélek elemeivel,—gyöngédséggel, jósággal, szelidséggel, testvéri nyájassággal, szeretettel—növekszünk a Krisztus hasonlóságában, aki az Atva képmása—azon arányban töltetünk be szent Lélekkel.  Nem személyes lélekkel telve, de telve egy személy lelkével, befolyásával, akaratával, sőt a mi Atyánk, Jehova lel kével, mely volt s van ma is az Egyszülött Fiuban.

Pál apostol is ir erről, a mi testünk lelke, szándéka vagy indulata és az uj lélek, szándék, vagy indulat között van, melyre ujjászületünk.  De ő a tárgyat a beszámitás szempontjából nézi—mintha testünk többé nem mi magunk volna, hanem ellenségünk s bennünket csak uj teremtéseknek s a szent Lelket a mi egyedüli lelkünknek vagy szándékunknak ismerné fö, Igy szól:  „Mondom pedig:  Lélek szerint járjatok és a testnek kivánságát (vágyát) véghez ne vigyétek.  Mert a test a lélek ellen törekedik (vágyik) s a lélek a test ellen: [201] ezek pedig  agymással ellenkeznek, hogy ne azt cselekedjétek, amiket akartok (mint uj teremtések);  a test állandró ellenállása és csalékonvsága akadályul szolgál a tökéletes cselekedetnek, bár az Isten kegyelme által az nem akadályozza fölvételünket az Isten által  „uj teremtések“ gyanánt, kiknek szive, lelke, szándékai szentek és kedvesek az Atya előtt a szeretett Fiu által, mert ama  „Szerelmesben“ fogadtattunk el, aki által lett hitben valő menetelünk Istenhez.—Gal. 5:16, 17.

TANITTATUNK  AZ  ISTENTŐL  A  LÉLEK  ÁLTAL.

Abból, amit az Úr Lelkéről annak müködéséről az ő népén, azáltal,hogy befolyásával meg világositja elméjükt, eltávolitja tévelygéseiket és az Ige világosságával megadja az èlő igazságot, készek vagyunk megérteni és felfogni az apostol szavait:  „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és emberek azive meg se gondolt, amiket az Isten készitett az ő et szeretőknek, nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által, mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.“  (I Kor. 2:9-10).  Ez azt jelenti, ha alávetettüt a mi akaratunkat az Úrnak, tanittatunk általa s járunk az ő utaiban, összhangba jöttünk az ő akaratával, indulatával, Lelkével; és képesek vargyunk, ez uj szempontjából—egy uj indulat igazán vezérelt szempontjából—uj világitásban látni a dolgokat —minden ujjá lesz előttünk.  Az uj indulat, az uj akarat képessé tesz bennünket, hogy vizsgáljuk az Istennek mélységeit, tanulmányozzuk az Isten Igéjét, hogy ismerjük és cselekedjük az ő akaratát, mint engedelmes fiak.  A mi Atyánk indulatát vagy Lelkét birván, vigyázni fogunk rendeletére minden részletben s igyekezünk összhangban lenni vele.  „Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait (indulatát, akaratát, tervét), hanemha az embernek lelke, indulata, a mely őbenne van.  Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek lelke.“  (I Kor. 2:11).  Azaz, mint egy ember sem tudja más ember indula- [202] tát s célját, csak ha azok neki kijelentetnek, ugy senki sem értheti meg az isteni tervet, ha csak összhangba nem jön az isteni elmével—nem viszi a szent Lelket.

„Mi pedig az Istennek lelkét (indulatát, célját, vagy akaratát) vettük, hogy megismerjük azokat, melyeket Isten ajándékozott nekünk . . . Érzéki ember pedig nem foghatja föl az Isten lelkének dolgait, mert bolondságok neki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen itéltetnek meg.“  Csak azok érthetik meg őket, akikben az Isten Lelke vagy indulata, az ő testének Lelke, az Igazság Lelke van.  Mendezek sokan birják az igazságossággal és igazsággal összhangban levő szándákekat, amennyiben megértették ez alapelveket, s naponként keresniök kell, hogy többet ismerjenek meg az Isten indulatából, az Isten akaratából, s nyerjenek többet az ő Lelkékáből, szándékaáböl.  Az ilyen engedelmes gyermekek jobban és jobban  „telnek meg“  az igazság  „szent Lelkével“  s az iránta való engedelmesség lelkével.  De ez állapotot nem ugy nyerik el, hogy a szellemi dolgokat természeti dolgokkal hasonlitják össze, mint a természeti ember hajlandó ebben eliárni, hanem követve az isteni tanácsot, és  „lelkiekhez lelkieket szabván.“  (I Kor. 2:13).  „A lelki ember (aki a szent indulatot vagy Lelket nyerte)  mindent megitél (képes megérteni és kellőleg méltányolni ugy az emberi, mint a lelki dolgokat az isteni terv világában), de ő senkitől sem itéltetik meg.“  Egy természeti ember sem érti meg, sem nem tudja helyesen megitélni az indokokat, melyek képessé teszik a lelki indulatu  „uj teremtést“, hogy készségesen feláldozza a természeti ember előtti retakes doglike olyan reménységekért és kilátásokért, melyek az utóbbi előtt valótlanoknak és ésszerütleneknek tünnek fel.  Innen, hogy az Úr követőit  „bolondoknak“ tekintik a világias indulatuak, azok, akikben a világ lelke van.—I Kor. 2:12-16; 4:10.

A  PARAKLETOS,  A  VIGASZTALÓ

Parakletos János 14:16, 26-ban vigasztalónak van értelmezve, de a gondolat, melyet a vigasztal szó fejez ki (enyhit, békit) itt em helyes.  A helyes gondolat [203] a segitség, bátoritás,sagély, erő sités gondolata.  Igy Urunk igérete magában foglalja, hogy a szent Lélek, melyet az Atya küld Jézus nevében és mint Jezus képviselőjét, közel lesz az ő követőihez, jelenvaló segitség a szükség minden idejében, a szent erő lesz, mely által vezeti és kormányozza az ő népét s képessé teszi őket, hogy  „hit által és ne látás által járjanak.“  Valóban Urunk értésünkre adja, hogy a lélek minden az ő tevékenységének a megnyilatkozása, mondván:  „Nem hagylak titeket árvául, megtérek hozzátok.“  (18. Vers).  A szent szellemet ilykép azonositja önmagával:  „Akiben nincs a Krisztus szelleme, az nem övé.“  És paracletos, illetve isteni támogatásban sem részesül.  (Róm. 8:9).  Isten ezen ereje az egész Egyházat segiti, azonban az Egyházat minden tagja személyesen is részesül a szent befolyásban, a szent szellem megnyilvánulásai, illetőleg azon eszközök, vagy módozatokkal való személyes érintkezés által.  Az igazság ennek a főcsatornája, melyen át vesszük az igazság szellemét.  De mindazok is, akik szoros összefüggésben vannak azzal, ők maguk is közvetitő csatornák, s igy általuk is eljut ez a szellem másokhoz, azok javára.

Az isteni erő (szellem) az emberek részéről láthatatlan, de a hatása érezhető és látható.  Ezt a legjobban lehet ábrázolni rézdrótban végigfutó villamos árammal.  Maga az áram láthatatlan, de mihelyt egy jó motorral ellátott szekér (villamos kocsi)  „kocsija“ segitsegével érinti a drótot, az erő a szekér megmozditása által lesz láthatóvá.  Más eszközök, illetve más felszerelésü gépek által ugyanez az erő világossággal és meleggel látja el a kocsit.  Azon erő ez, mely különös eszközök segélyével lehetővé teszi a táviró és a telefonforgalmat.  Mindezek a villamos erő áldásai, de ez az erő pusztitást és halált is idézhet elő a villamosszék által (vagy pedig a villamos vezeték szerencsétlen érintése által).  A szent szellem ilykép mint isteni energia vagy erő, müködteti, megvilágitja, felmelegiti és tanitja mindazokat, akik megfelelő szabályok szerint rendes összeköttetés segélyével hozattak vele kapcsolatba.  Da az összes szándékos bünösöknek második ha- [204] lált fog eredményezni.  Mily szükséges tehát Isten minden gyermekének, hogy a helyes felszerelés birtokában legyen és helyes összeköttetései legyenek, hogy a szent szellemmel megáldva minden jó dologra képesitve legyen.

De a szent szellemre, mint egy más vigasztalöra, segitőre, vagy erőkölesönzőre való utalással semmikép történik egy más Istenre, mint a szentháromság Isten személyére valö utalás.  Az összhang ép ellenkezőleg arról győz meg, hogy a vigasztaló, erősitő szent szellem nem egyéb, mint az Atya és a Fiu szelleme (befolyása).  A 18. és 23.  Vers az Atyát és a Fiut, mint olyanokat jelzi, akik az Egyházat a szellem által erősitik, vezetik és vigasztalják.  Ezzel összhangban mondja más helyt az Úr:  „Imé, veletek vagyok minden napon, e világ végezetéig“, nem személyesen, hanem a szent szellem által. —Máté 28:20.

(Megjegyzendő, hogy az ő , őt, őt magát szavak a parakletos-ra vonatkozva, nőnemü személyes névmésokként is fordithatók.  Heauton ezzel kapesolathan himnemü szenélyes névmással forditott, a közhasználatban levő Bibliaforditásokban ugyanez semleges névmással van forditva.  Amit Ekinos himnemü személyes névmással forditott, az többnyire semleges mutató névmással fordul elő). —A záröjel alatti megjegyzést csupán az angol nyelvvel lapesolatosan lehet értékelni, a magyar nyelvvel kapcsolatban semmi jelentősége nincs, mivel a magyar nyelvben nincsenek különböző nemü szavak, mint az angol és más nyelvekben,

„MINDEN  IGAZSÁGRA  VEZÉREL TITEKET“

Urunk megmondta, mi a csatorna, melyen át az Isten ereje,  „az Igazság Lelke“ jön népéhez, mondván:   „Az ige, amit én szólok néktek, lélek és élet.“  Azaz, az én szavaim kifejezik az Isten indulatát, akaratát Lelkét.  Innen állandóan állitsuk magunk elé, mint ami a győzelmünkhöz szükséges, az Igazság Igéjének tanulmányozását.  Halljuk Urunk intését:  „Tudakozzátok az Irásokat.“  Halljuk Pál apostolt, amint ajánlja a bereai nemesek eljárásat, akik  „naponként tudakozták az irásokat.“  Halljuk őt ismét, amint mondja, hogy  „szükséges nekünk a hallottakra figyelmeznünk“;  s Timótheushoz intézett felhivását, mely biztosit, hogy az [205] „Isten Iége hasznos, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészitett.“  Halljuk Péter apostolt, aminé sürget:  „igen biztos nálunk a prófétai beszéd (Isteni kijelentés)  is, melyre jól teszitek, ha figyelmeztek.“ —János 5:39; Csel. 17:11; Zsid. 2:1; II Tim. 3:17; II Péter 1:19.

Az igéret az  „Isteni szent Lélekkel vagy indulattal való megtöltésről“ nem azokhoz szól, akiknek csak birtokában van az Isten igéje, sem nem azokhoz, akik pusztán olvassák az Isten Igéjét, hanem azokhoz, akik komolyan kutatják azt, igyekezván megérteni; s akik megértvén, készek hüen, buzgón engedelmeskedni annak.  Ha mi betöltetni szeretnénk az Isten Lelkével, mélyen kell inunk az Igazság forrásából,—az ő Igéjéből.  És mig földi edényeink gyarlók, törékenyek, elsiklani hagyjuk a lelki doglike  (Zsolt. 2:1), mely esetben a világ lelke, mely üllandóan körülvesz bennünket, gyorsan előtőr betölteni az ürt.  Valóban a világ lelkének állandó nyomása van az Úr népén, igyekezvén kivetni helvéből az uj lelket, az uj indulatot, a szentség Lelkék vagy szándékát.  Ezért szükséges az Úr minden hivő uj teremtésének nagyon közel élni az Igazság forrásához, az Úrhoz, és nagyon közel az ő Igéjéhez, mert különben az Isten Lelke megoltatik, s mi helyette a világ lelkével telünk meg.

Némelyek számáara alkalmas lesz az az óvós, hogy bár az Irások vizsgálása és azoknak ismerete fontos, llényeges az Igazság Lelkének birtokához, mindazonáltal nyerhet valaki sok ismeretet az Isten Igéjéből anélkül, hogy bármennyit is nyerne a Lélekből.  Az igazság Lelkét kapni annyi, mint szivbeli összhangba jönni az Igazsággal, lelki összhangba és együttmüködésbe jutni az Igében kifejezett isteni akarattal.  Ez a feltétel csak egy uton érhető el:  elsősorban az Úr Jézusnak a mi Megváltónk és Megigazitónk gyanánt való elfogadásával, másodszor magunk feltétlen odaszentelése által az ő akaratának keresésére és cselekvésére.

De az Igazságnak e Lelke “,  ez a „szent Lélek“ vagy indulat, mely az Istennel és az ő igazságosságával összhangban van, nem zavarandó össze a  „Lélek ajándékai- [206] val“ sem a Lélek gümölcseivel, bár Ezek birtoka mindig a többi jelenlétére utal,  „az igazságosság békés gyümölcseire, minők: szelidség, gyöngédség, testvéri nyájasság és szeretet.  Az Igazság Lelke a mienk kell, hogy legyen, mielőtt mindennapi életünkben ilyen gyümölesöket hozhatna.  Némelyekben az idő, mielőtt a gyümöles érése jó alakban és illatban kifejlődik, hosszabb, mint másokban; de mindenki jegyezze meg Urunk szavait: „Abban dicsőittetik az én Atyám, hogy sok gyümölcsőt teremjetek; és legyetek nekem tanitványaim.“  Emlékezzünk ugyancsak példézatéra a szőlőtőről, melyben az ágak jelzik külön-külön az ő megszentelt tanitványait.  Ezekről jelenti ki:  Minden szőlővesszőt, mely én bennem gyümölcsöt terem, megtisztitja, hogy több gyümölcsöt teremjen.“ —János evangéliuma 15:2.

A keresztyén ember megszentelésének pillanatától fogva ág, s részes a gyökérből jövó nedvben, a szent Lélekben, s mégis nem várható, hogy azonnal a Lélek minden gyümölcsét hozza, sem hogy közülök valamelyiket tökéletes alakban.  Az Egyházzal, mint szőlőtőkével való viszony első jele lesz a kapcsolat más ágakkal, összeköttetés a gyökérrel és az élet bizonyságai.  Az után következnek a tapogatók és indák, melyek által a haladást keresi és eléri.  Aztán jönnek a levelek vagy hivatások és aztán amire tekinteni kell, a virág, és végül gyümölcs.  De a gyümölcs először rendkivül kicsiny és fanyar;  időre van szükség, hogy kellő nagyságu és illatu fürtök fejlődjenek, mely kedves a nagy Vincellérnek.  Ilyenek a  „Lélek gyümölcsei“, melyeket Krisztus kiván minden ágban a szőlőben—minden tagjában a Krisztus testének, az Egyháznak.  Ha csak kellő időben meg nem jelennek a Léleknek e gyümölcsei—szelidség, nyájasság, türelem, testvéri nyájasság, hit remény, szeretet—az ág megszünik ágnak tekintetni s mint  „hajtás“  megfosztatik a további elismeréstől és előjogtól s többe nem lehet tag a Krisztusi testületben s nem élvezheti a tagsággal járó kiváltságokat sem.

Már láttuk, hogy a  „Lélek ajándékai“, melyek az Evangéliumi korszak kezdetén adattak az Egyház be- [207] rendezésére különböztek a „Lélek gyümölcseitől“.  Az „ajándékok“ az apostolok kezei rátevésével szolgáltattak ki, maguktól csak ritka esetben jöttek  (Cel. 2:4; 10:45):  Simon magus, bár megkereszteltetett és kapott ajándékot a saját használatára, képtelen volt másokra átruházni ez ajándékokat s Péter megdorgálta őt, amiért pénzt ajánlott fel e tisztán apostoli hatalom elnyeréséért.  (Csel. 18:13-21).  Ugyanez az értesités világossá teszi, hogy Filep evangélista, bár képes volt  „jeleket és nagy csodákat“  tenni, nem tudta átruházni a Lélek ajándékait, hanem kénytelen volt az apostolokhoz küldeni, hogy as általa megtérittetteken ezt végrehajsák.  Mindez teljesen egyezik azzal az állitásával Pál apostolok, hogy sok ajándék  „eltöröltetik“  vagy  „megszünik“:  szükségképen igy kellett lennie, mikor az apostolok mind elhalván, elhaltak egyszersmind azok, akikre ez  „ajándékok“ ruháztattak.  A hit, remény és szeretet  „ajándékai“, melyekről az apostol azt mondja, hogy megmaradnak, nem csodás ajándékok voltak, hanem szövények—„gyümölcsök“, mint máshol leirja őket. —I Kor. 13:8; János 15:16.

A Lélek ajándékai közül az apostol megkülönböztetett: 1) apostolokat, 2) prófétákat. 3) tanitókat.  Mi még mindig birjuk az apostolság ajándéká, amennyiben tanitásaikat birjuk az Uj Testamentomban oly teljesen és tökéletesen , mely nem kiván hozzáadást; s igy a tizenkét apostolnak nincsenek utódai, s nincs is szükség rájuk, mert van  „tizenkét apostola a Báránynak“,ők a  „tizenkét csillag“, az Egyház koronája; ők a megdiscőült Egyház, az Jeruzsálem  „tizenkét alapköve.“ (Ján. 6:70; Jel. 12:1, 21:14).  Meg vannak még nekünk az Egyházban a próféták, vagy magyarázók és tanitók, az Istennek és az ő Egyházának szolgái adományai is, beszélvén különböző nyelveket;  de a Lélek már nem segiti ezeket rögtön és csodás módon, tanulmány és tehetség nélkül, az apostoli kezek rátétele által.  Ilyen csodák többé nem szükségesek és nem munkálkodnak —bizonyára nem olyan mértékben, mint régebben.  Ehelyett az Úr általában kivélaszt személyeket, akik természetes képességeik és neveltetésük által alkalma- [208] sakká tétetnek az ő szolgálatára:  mindazonáltal emlékeznünk kell rá, hogy a sziv állapota sokkal fontosabb az Úr szemei előtt, mint minden más képesség együttvéve, és hogy ő teljesen képes felhasználni azokat, akiket kiválaszt (telve lévén az ő Lelkével), hogy az ő különös szolgái és nagykövetei legyenek:  ő gondviselésszerüleg el képes látni őket segitséggel bármi módon, amint neki tetszik; mint pl.  Mózeshez, as ő különös szolgájához, aki beszédében nehézkes volt— Áront adta szószólóul.

Az Úr népe ne feledje el, hogy bár az igazgatás vagy módszer megváltozott, ugyanazon Úr, ugyanazon szent Lélek eszköze által vezeti még mindig az Egyház ügyeit—kevésbbé nyilvánosan, kevésbbé külsőleg megkülönböztethetőleg, de nem kevésbbé valóságosan, nem kevésbbé gondosan, s minden részletében az ő munkáinak.  És az Úr nyája közül mindenki, akit az ő Lelke vezet s az ő Igéje tanit, határozottan kell, hogy itéljen azokról, akik tanitóknak, evangélistáknak látszanak, ilyenekül tüntetvén fel magukat.  Az Úr népének nem kell ilyenekül elfogadni azokat, akik magukat evangélistáknak és tanitóknak vallják, csak azokat, akiket ők ugy itélnek, hogy meg vannak jegyezve az Úrtól, mint akik az ajándékokat birják; s az egyik bizonyiték az Isten Igéjéhez való hüségük tekintetében,—hogy nem magukat prédikálják, hanem Jézus Krisztust, mint megfeszitettet —az Isten hatalmát és az Isten bölcsességét mindazok részére, akik hisznek.  Ha valaki jön hozzánk más evangéliummal, különös utasitásunk van reá hogy ne fogadjuk el az Igazság tanitója gyanánt, hanem a tévelygés szolgájának tartsuk, akár tudatosan, akár tudatlanul szolgálja a tévedést.

Igy tanitja a maga népét az Isten Lelke vagy befolyása, a szent Lélek, vagy az Igazság befolyása, vezetvén őket (közvetve vagy közvetlenül) az Isten ismeretében.  Igy ez a kibékülés csatornája az Egyház számára most;  s hasonlóképen a kibékülés csatornája lesz a világ számára a jövő korszakban,  „a Lélek és a Menyasszony, (a megdicsőült Egyház) mondja:  Jövel, igyál az élet vizéből ingyen.“ —Jel. 22:17.