Pál apostol arról értesit bennünket, hogy a Szövetségsátora, melynek a Cin-pusztájában való fölállitását Isten parancsolta az Izrael népének, és amelylyel kapcsolatban épült minden vallásos szolgálatuk és szertartásuk, a következendő jóknak volt az árnyéka. (Zsidók 8:5; 10:1; Kolosszébeliek 2:17) És valóban Izrael egész nemzete, valamint törvényei, vallásos szolgálatuk és szertartásuk mind jelképek voltak. Igy állván a dolog, kétségtelen, hogy a most folyamatban levő üdvözitési terv és munka, valamit annak jövő fejlődése megértését jelentékenyen elő fogja mozditani, ha gondosan tanulmányozzuk azokat az „árnyékokat“, melyeket az Úr a mi épülésünkre évrőlévre ismételtetett Izrael népe által, mig az Evangéliumi-korszak be nem vezette a valóságokat.—I Péter 1:11; Zsidók 10:1-12.

Ezen dolgokat nem csupán azért vizsgáljuk, hogy történeti ismeretét nyerjük a zsidó formáknak, szertartásoknak és istentiszteletnek, hanem, hogy épüljünk azáltal, hogy megértsük a lényeget az árnyék megvizsgálása révén, amint Isten tervezte és rendelte. [10]

Nem leszünk képesek elegendő súlyt és fontosságot tulajdonitani az árnyéknak, ha nem látjuk be, mily gondosan vezérelte és irányitotta Isten annak minden részletét.

Felismerve az óvatosságot, mellyel Isten az „árnyékot“ alkotta, nemcsak bizodalmat ad annak helyessége iránt, hogy egy kis jóta vagy pontocska el nem mulik, mignem abban mindenek beteljesittetnek, (Máté 5:18) hanem oly nagy érdeklődést kelt bennünk Isten terve iránt, hogy indittatva vagyunk pontosan vizsgálni és gondosan kutatni amaz árnyékok jelentőségét. S ezt kivánjuk tenni Isten segedelmével abban a meggyőződésben, hogy azok, kik valóban Isten fölszenteltjei, gyermekei, kik az ő lelkétől vannak fogantatva, akik őt keresik, megtaláják a helyes irányt, mert: „Aki keres, talál és a zörgetőnek megnyittatik.“

A SZÖVETSÉG SÁTORÁNAK SZERKEZETE

Az utasitásokat, melyek Mózesnek adattak a Szövetségsátora épitésére, megtaláljuk Mózes 2. könyvének 25-27. részeiben; annak a leirása pedig, [11] hogy a munka mint végeztetett el, megtalálható ugyanazon könyv 35-40. részeiben. Röviden összefoglalva: a Szövetségsátora egy ház, egy sor sittim (akác) fából épitve, „megboritva“, vagyis bevonva arannyal, végén ezüst oszloplábakba helyezve és szilárdan összeillesztve hasonnemü fából készült rúdakkal, melyek szintén arannyal voltak benonva.

Ez az épitmény 15 láb széles, 15 láb magas és 45 láb hosszú volt és a bejárati ajtó keletre szolgált. Az épitmény nagy, fehér vászonnal volt bevonva s Kerubimok formái voltak beleszőve kék, bibor és skárlát szinben. A nyitott vég, vagyis az épület eleje függönnyel volt elzárva, mely hason anyagból készült, mint a bevonó lepel és „ajtónak“, vagyis az első függönynek neveztetett. Az első, vagyis terjedelmesebb részt, mely 15 láb széles és 30 láb hosszú volt, „Szentélynek“ nevezték. A második, vagyis hátulsó részt, mely 15 láb széles és 15 láb hosszú volt, „Szentek-Szentélyének“ hivták. Ez a két hajlék vagy szakasz képezte a tulajdonképpeni Szövetségsátorát és megvédésére vászonból egy közönséges tetőzetet emeltek fölébe. Ez be volt vonva először szőrmevászonnal vagy kecskeszőrrel, azután vörösre festett kosbőrökkel és végül fókabőrökkel.

A SZENTPITVAR VAGY SZENTHELY

A Sátort udvar, vagy másképen „Pitvar“ vette körül, melynek hátsó része felé állott a Sátor (helyesebbnek látszik az „Udvar“ elnevezés, mert nem volt befedve). Ez az „Udvar“ 75 láb széles és 150 láb hosszú volt és körül volt keritve kerités módjára [12] vászon-függönyökkel melyek ezüst karikákra voltak felhuzva, mely karikák hét és fél láb magas faoszlopok tetejére voltak helyezve, melyek erős rézoszloplábakon állottak és mint Szövetségsátorát boritó kárpitok, zsineggel és tűkkel voltak öszszekapcsolva. Ez az egész bekeritett rész szent talaj volt és ezért „Szenthelynek“, másként a „Szövetségsátora pitvarának“, vagy „Udvarának“ nevezték. Nyilása, a Sátor ajtaja, kelet felé volt és „Kapunak“ hivták. Ez a „Kapu“ fehér vászonból volt, kék, bibor és skarlát szinnel szőve.

  Figyelmet érdemel, hogy a három bejárat, vagyis a „Kapu“, mely az „Udvarba“, az „Ajtó“, mely a „Szentélybe“ és a „Függöny“, mely a „Szentek Szentébe“ vezetett, mind hason anyagból és szinekből készült. A „Sátron“ és „Udvaron“ kivül volt Izrael „Tábora“ és azt minden oldalról megfelelő távolságban vette körül. [13]

FÖLSZERELÉSEK

Az „Udvar“ butorzata két fődarabból állott: „Rézoltár“ -ból és a „Mosdó“-ból, megfelelő kellékeikkel.

[14]

Figyelemre méltó, hogy a Sátorban levő összes butorok aranyból voltak, vagy arannyal voltak bevonva, mig az Udvarban, vagy pitvarban minden vörösrézből volt. A fát, mely ezekkel az ércekkel volt bevonva, nézetünk szerint azért használták, hogy csökkentsék a tárgyak sųlyát, hogy igy azokat könynyebben lehessen egyik helyről a másikra vinni, mintha egészen ércből készültek volna. Ez a körülmény nagy szerepet játszott, mikor utaztak. A templom edényei, melyek ugyanazokat a dolgokat ábrázolták, egészen ércből készültek. (1 Királyok 7:47-50) Úgy gondoljuk, hogy ezt a kétféle ércet — aranyat és vörösrezet — azért használták, hogy két külömböző természetet ábrázoljanak; a vörösréz képviselte az emberi természetet a maga tökéletességében, mely kissé alsóbb fokon áll, mint az angyali természet, az arany pedig az Isteni természetet, mely magasan felette van angyaloknak, fejedelmeknek és hatalmasságoknak. Valamint az arany és a vörösréz, bár nagyon hasonlók külső megjelenésükben, mégis különbözők minőségben, aként az emberi természet az Isteninek képmása és ahhoz hasonló, de földi vizonyokhoz alkalmazva. Az is figyelmet érdemel, hogy a

TÁBOR, UDVAR ÉS SZÖVETSÉGSÁTORA

ilyen határozott elválasztása három egymástól különbözö szakasza, három különböző osztályt ábrázol, melyek megáldattak az engesztelés által: és a Szövetségsátorának két része pedig két állapotát jelzi ez osztályok egyikének.

„A Tábor“ ábrázolta a világ emberiségének allapotát  a bűnben, melynek szüksége van engesztelésre és megáldásra és sóvárog is utána [17] bármily határozatlanul is nyilvánul meg sóvárgása és kesergése. Ezeket jelképezte a „Tábor“: Izrael népe, kik el voltak választva minden szent dologtól a fehér „vászonfüggöny“ által, mely a bennlevőknek a hit falát jelenti, de a kivülállóknak a hitetlenség falát, mely nem engedi, hogy lássák a szent dolgokat és hogy azokhoz jussanak. Csak egy kapu volt, melyen a „Szenthely“ -re, vagy „Udvar“ -ba lehetett jutni, jelképezve, hogy csak egy út vezet Istenhez, egy Kapu: Jézus. „Én vagyok az ut . . . Senki nem mehet az Atyához, hanem én általam. Én vagyok az ajtó.“ (János 14:6; 10:9)

Az „Udvar“ képviselte a megigazultak állapotát, hová a Krisztusban való hit által a „Kapun” keresztül lehetett bejutni. Ez Udvarba csak Lévitáknak, a jelképes megigazult hivőknek volt szabad belépni. Ezek megközelithették a „Rézoltárt” és a „Mosdót” s szolgáltak az Udvarban, de bár Léviták (hivők) voltak, nem volt joguk a Sátorba bemenni, vagy csak oda is betekinteni. (4 Móz. 4:19,20) Az „Udvar”-ban minden vörösrézből volt annak jelképére, hogy akik oda bebocsáttattak megigazult férfiak voltak. Az „Udvar” nem ábrázolta a lelki osztály állapotát, noha a papok is használták az álsozathozatalnál és mosdásnál.

A „Szövetségsátorának” épülete—a maga két részével—mindazoknak a kétféle állapotát ábrázolta, akik emberi természetről a szellemire változnak át. Az első helyiség a „Szentély“, ábrázolta mindazok állapotát, akik (mint Lévitál, megigazult hivők) emberi természetüket a halálra áldozták, hogy részeseivé lehessenek az isteni természetnek (2 Péter 1:4), miután a Lélektől fogantattak. A második helyiség, a „Szentek-Szente“ a függönyön—a halálon túl—ábrázolta a hűséges „győzedelmesek“ állapotát, akik el fogják nyerni az isteni természetet. Ezek, miután befejezték halálig tartó feláldozásukat, tökéletesen meg fognak változni, újjá fognak születni a halálból az „első feltámadáskor“, az isteni természetre [18] és alakra. Egy emberi lénynek—lenne bár az teljes hittel, még ha tisztára mosatnék is minden bűntől, Isten előtt szabadon megigazulva minden dolog felől, és ha tökéletesnek számittatnék,—sem lehetne semmi helye vagy joga a lelkiekhez, melyek a Szövetségsátora és a Templom helyiségeiben ábrázoltatnak. Még csak nem is vethet egy pillantást sem a lelkiekbe, abban az értelemben, hogy méltányolhatná azokat. De az Evangéliumi korban az ilyenek „hivatnak” hogy emberi természetüket szenteljék és áldozzák fel Isten szolgálatára és helyébe orokoljék a szellemi természetet, mint Krisztus testének tagjai. „A testi (érzéki) ember meg nem foghatja Isten lelkének dolgait, ... meg sem értheti, mivel hogy lelkiképen itéltetnek meg.“ —I Korinthus 2:14

The Tabernacle and Court

Az a körülmény, hogy a Szövetségsátorában minden aranyból készült - jelképezve az isteni természetet - mutatja, hogy csak azok állapotát ábrázolta, akik az isteni természetre hivatnak. Csak is azoknak a Lévitáknak volt bemenetelük a Szövetségsátorába, akik föl voltak szentelve az áldozathozatal munkájára (Papok); hasonlóképpen a hit háznépe közül is csak azok vonulnak be a Sátorban ábrázolt isteni állapotba, akik halálig fölszentelték magukat az áldozatra.

Az „Udvar”-ban, a megigazult emberi állapotba csakis hit által lehet bejutni. De bár meg kell őriznünk a hitet amely megigazit – többet is kell tennünk, hogyha tapasztalni óhajtjuk a természet megváltozását, és „újteremtményekké“, az „isteni természet részesei” akarunk lenni. A Szentélybe való belépés tehát megköveteli az Úr szolgálatára való teljes önfeláldozásunkat, a lélektől való fogantatásunkat és elindulásunkat a versenyben az isteni természet jutalmáért, melynek feltételei: fogadalmunkhoz való hűség, hogy a megigazult testet megfeszitjük és emberi akaratunkat és testünket élő áldozatul ajánljuk Istennek, - hogy nem keresünk tovább földi örömet, dicsőséget, tekintélyt stb., hanem [19] meghaltunk ezek számára és csak a mennyei ösztönzések számára élünk. Még ezen állapotba is csak Urunk Jézus Krisztus által léphetünk be, aki nemcsak a megigazulásnak a „Kapu”-ját nyitotta meg számunkra az ő vérében vetett hit által, hanem egyszersmind megnyitotta az „Ajtót” (első függönyt) a Sátorba „az életnek új ösvényét“, és mint szellemi lényeknek a „második függönyön“ túl a mi megigazult testünk feláldozása által.

Láthatjuk tehát, hogy a Sátor két osztálya, a „Szentély” és a „Szentek Szente”, az új életnek két lépcsőfokát ábrázolja, mely állapotra mi a Szent Szellem által fogantattunk.

A „Szentély” ábrázolta azok jelen állapotát, kik Istentől fogantattak az Igazságnak beszéde által. (Jakab 1:18) Ezeknek, mint mennyeileg gondolkodó „új teremtményeknek“, habár még mindig a testben vannak, meg van az ő valódi (benső) életük és Istennel járnak a föláldozás első függönyén belül és a világ és a fel nem szentelt hivők értelmi látásán belül. Ezek gyönyörködnek az „Aranygyertyatartó“ benső fényében, mig mások kivül vannak a „külső sötétségben“; ezek esznek abból a különleges lelki táplálékból, melyet a kovásztalan kenyér ábrázol és jóillatu áldozatot hoznak az Aranyoltáron, mely Jézus Krisztus által talál elfogadásra.

A „Szentek-szente“ ábrázolta azoknak az újtereintményeknek a tökéletessé lett állapotát, kik hivek lévén mindhalálig, elnyerik mennyei hivatásuk nagy jutalmát azzal, hogy részük lesz az „első feltámadás“-ban. (Jelenések 20:6) Akkor mindkét függönyön—az emberi elmén és emberi testen túl — dicső szellemi testük, valamint szellemi elméjük lesz. Hasonlatosak lesznek Vezérükhöz és Előfutárukhoz a függönyön túl, aki, miután belépett, mint a mi Megváltónk, megszentelte számunkra ezt az új és élő útat, vagyis az élet új útját. —Zsidók 10:20; 1 János 3:2.

A lelki elméjü teremtmény a „Szentélyből“ a hit által előre tekint a függöny nyilásán át a „Szentek Szentébe“ [20] és megpillantja a testen túli dicsőséget, tekintélyt és halhatatlanságot, amelynek reménye a mi lelkünknek bátorságos és erős horgonya, mely behatol a kárpiton túl. —Zsidók 6:19; 10:20.

^{Látjuk tehát, hogy a hit által való megigazulás, mely a mi első lépésünk a szentséghez, abba az állapotba hoz, melyben „békességben vagyunk Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által”. (Rómabeliek 5:1) Mikor büneink meg vannak bocsátva, vagy számitólag elfedeztettek Krisztus igazságossága által, egy lépéssel közelebb vagyunk Istenhez, de még mindig emberek vagyunk – az „Udvar”-ban. Ha megnyerni óhajtjuk a mennyei hivatás jutalmát, mely Istentől a Jézus Krisztusban van és be akarunk lépni a „Szentély”-en keresztűl a „Szentek Szentébe”, követnünk kell}

JÉZUS NYOMDOKAIT

aki Vezérünk és Fejünk — „a mi vallásunknak főpapja“ — tudniillik főpapja a mi  papi rendünknek — a „királyi papságnak.“ —Zsidók 3:1; 1 Péter 2:9.

^{(1) Azáltal, hogy hiszünk Krisztus váltságáldozatában, amelyet a „Rézoltár“ ábrázol, belépünk a „Kapun” át az „Udvarba” és elhagyjuk a hitetlenség és bűn fátyolát. Ezt a lépést Urunk Jézus Krisztus sohasem tette meg, mert nem volt Ádám fajtájából, hanem szent, ártatlan és a bűnösöktől elválasztott volt s igy sohasem volt az Udvar állapotán kivül.}

(2) Azzal, hogy lemondunk megigazult emberi akaratunkról és minden emberi vágyunkról és reményünkről, elhagyjuk az első függönyt, vagyis az emberi felfogás függönyét, holtnak tekintve az emberi és azontúl tanácsát nem ismerjük, hanem csak Isten akaratát. Igy most, mint „újteremtmények“ a „Szentélyben“, a „mennyei“ állapot előrészében találjuk magunkat (Efézus 1:3; 2:6) és kezdünk fölvilágositva lenni az Aranygyertyatartó (Isten szava) által a lelki dolgokat, [21]  „Isten mélységes dolgait“ illetőleg, naponta megjulván és megerősödvén az igazsággal, mint azt a kovásztalan kenyér ábrázolja, melyet csak a Papoknak szabad enniök. (Máté 12:4) És ilyképen megfrissülve és megerősödve, mindennap ajánljuk föl áldozatainkat az Aranyoltáron, hogy kedves legyen Istennek Krisztus által, — édes illat a mi Atyánknak.  (1 Péter 2:5. E szó lelki, nincs meg ebben a versben a régibb kéziratokban és csak helyesen, mert nem lelki, hanem emberi jogok, kiváltságok és élet stb. áldoztatnak fel.)

Ilyképen a „szentek” valamennyien egy „mennyei“ vagy „szent állapotban“ vannak most, — „ülnek (pihenve és közösségben) Krisztussal ezen mennyei helyek elsejében“, de még nem léptek be a mindenek között „legszentebbe”. Amint az előbbi függönyön való áthaladás jelképezte az emberi akarat halálát, ugy a második függönyön való áthaladás jelképezi az emberi test halálát. És mindkettő megkivántatik, hogy áldozatunk teljes legyen. Úgy az emberi elmét, mint az emberi testet magunk mögött hátra kell hagyni, mielőtt beléphetünk a „mindenek között legszentebbe“ — tökéletesbitve, mint az isteni természet és lelki állapotaink részesei, — mert test és vér nem örökölheti az Istennek országát.—1 Korinthusbeliek 15:50; János 3:5,8,13.

E gondolatokkal elménkben, figyelembe véve az állapotot, melyet a három hely a „Tábor“, az „Udvar“ és a „Sátor“ képviselnek, következő leckénkbe arra a három osztályra fogunk különösen kiterjeszkedni, melyek a következő állapotok alá jönnek, ugymint: A Hitetlen Világ, a Megigazult Hivők és a Szentek vagy Megszentelt Hivők, a mint azokat az Izráeliták, Léviták és a Papság jelképezik.

Tartalom - Előszó - Fejezet 1 - Fejezet 2 - Fejezet 3 - Fejezet 4 - Fejezet 5 - Fejezet 6 - Fejezet 7 -  Mutató