Ez a fejezet az engesztelési ádozatoknak az eddiginél jelentősebb és tömörebb képét tünteti fel, mint az elöbb tárgyalt (a 16. fejezet) és még hozzá olyan vonásokat mutat fel, melyek a 16. fejezet tanulmányozása után minden olvasót érdekelni fognak. Ez egy más képe az Engesztelési áldozatnak.

„És mondá Mózes: Ez ama dolog, amelyet az Úr parancsolt, hogy cselekedjétek, hogy megjelenhessék néktek az Úr dicsősége. – Szóla pedig Áronnak is: Lépj az oltár elé, öld le a magad engesztelő áldozatát és égő áldozatodat (azokért volt ez szükséges, akik testének tagjaivá válni voltak hivatva) továbbá a népért is” (az egész emberiségért).

Ez a jelkép azt a tényt tárja elénk, mely szerint Urunk Jézus (a bün áldozati tulok) képes volt megváltani az „Ő testét”, „a kicsiny sereget” és az egész világ emberiségét általában. Az engesztelő (78) áldozatban az Egyház részvétele teljesen mellözhetö lett volna. Megmenekedhettünk volna a „keskeny ösvényen” levő különős megpróbáltatásoktól, a feláldozási szenvedésektől és mi is épp ugy mint az emberiség többi része visszaállithatók lehettünk volna az emberi természet tökéletességére. Ámde nem csak az tetszett Jehovának, hogy Jézust válassza ki e nagy áldozati mühöz. Hanem az is, hogy őtet Vezérré- Fejévé tegye az „Egyháznak mely az ő teste” és hogy ezek is mint Vezérük a testi szenvedések által mint bünáldozatok legyenek tökéletesekké mint szellemi lények. Zsid. 2:10, Kol. 1:24.

Pál apostol a Fejjel való közeli rokonságunkra utalva ezt mondja: „Áldott legyen az Isten és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekben (a Szentélyben és a Szentek Szentében) a Krisztusban aszerint, amint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtése előtt – kegyelme dicsőségének magasztalására, amelyel megajándékozott (megigazitott) minket ama Szerelmesben”, (Eféz. 1:3,4,6.) Isten „a mire elhivott titeket a mi Evangéliumunk által, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségének elvételére. (2Thess.2:14) hogy igy „ha türünk, vele együtt fogunk uralkodni is.” 2Tim. 2:12.

A Főpap egyszer és mindenkorra elvégezvén a maga áldozatát  köteles volt elkésziteni „a nép áldozatát (a kecskebakot) és engesztelést végezni érettők is (az egész Izráelért) a mint megparancsolta az Ur”. Ezen engesztelő áldozatban való részvételünk felőli intézkedés mennyei Atyánk rendeletének egy része volt, vagyis eredeti terve mint azt Pál apostol bizonyitja, Kol. 1:24-26. versben.

„Járula azért Áron az oltárhoz és megölé a borjut, (héberül bika borju) amely (Ő helyette vagy ö helyébe volt) az ővé, bünért való áldozatul. A fiai pedig  odavivék ő hozzá a vért, és ő bemártá az ujját a vérbe és tőn abból az oltár szarvaira, a (79) többi vért pedig kiönté az oltár aljához a kövérjét pedig (stb) ... elfüstölögteté az oltáron, ... a hust pedig és a bört tüzzel égeté meg a táboron kivül. Azután megölé az egészen, égő áldozatot (egy kost) Áron fiai pedig odavivék ő hozzá a vért és ő elhinté azt az oltáron köröskörül. Az egészen égőáldozatot is odavivék hozzá darabonként a fejével. És „megmossá a belet és lábszárakat és elfüstölogteté az oltáron.” (Épen ugy mint a 16. részben van leirva, s ugyanaz a jelentösége.)

Eképpen a Jézus és égőáldozata és az egész Evangéliumi koron keresztül, bizonyságot adva az összes „udvari állapotban levöknek (megigazultaknak) arról, hogy Isten őt elfogadta, és elfogadja az ő testének összes tagjait is kik, a Fej mellé az oltárra tétetnek.

„Azután megáldozá a nép áldozatát. Vevé a bünért való áldozat bakját mely a népé, (nem a papokért és lévitákért mint az előbbi) és meg őlé azt, és megáldozá bünért való áldozatul, mint az előbbit” vagyis, ezzel ugy lett téve mint a tulokkal. Ez ugyan az a bak ami az „Ur bakja” a másik képletben, a bünbak és más részletek ebben az általánosabb leiratban kihagyattak. Ez egy további megerösitése annak a tanitásnak, hogy mindazok akik az Úr nyomdokait követik részesek a bün áldozatban.

„Azután előhozá az egészen égő áldozatot, és elkészité azt szokás szerint. Elő hozá az ételáldozatot is, és vön abbol egy teli marokkal és elfüstölögteté az oltáron a reggeli egésszen égőáldozaton kivül. Azután megölé – az ökröt és a kost béke – áldozatul a népért.”

A béke áldozat mint azt már jeleztük, fogadalmat vagy szövetséget jelzett. A Főpap engesztelő áldozatával kapcsolatban lön bemutatva, jelezte a fogadalmat, rendeleteket és szövetségeket mivel a pap fel lett ruházva, mely az egesztelő áldozaton alapult. A jelképben az Isten és Izráel közötti béke (80) ilyen módon lön kifejezve, miután az engesztelő áldozat, valamint az égőáldozat – mely az előbbinek Isten előtti kedvező voltát fejezte ki – meghozatott, béke volt Jehova és Izráel között, mivel az Ádámi bün képletileg félretétetett és ők ezután kötelesek voltak a megbocsáttatásukra alapitott szövetséghez képest élni – t.i. kötelesek voltak a törvényt betartani ugy, hogy aki azt betartja, ezen engedelmeség jutálmul éljen is. De miképen a mi bünengesztelő áldozataink jobbak mint ama jelképes áldozatok, ugy van az a békeáldozattal, vagy ama szövetséggel is, amely ama áldozatok által lön megerősitve. Ez egy jobb szövetség. Ezekből látjuk, hogy ezen „békeáldozat”, vagy szövetségáldozatokban a pap lelki dolgok példájaként és árnyékaként szolgált – egy jobb szövetség közvetitője gyanánt, (Zsid. 8:6-13), mely szövetség alatt minden nép megáldatik a helyreállitással és képes lesz a tökéletes törvény betartására és az ez által való örök életre.

„És Áron felemelé kezét a népre, megáldá azt és miután meghozá az engesztelő, az égő és a békeáldozatot, lejöve. E jelképben az a tény van magyarázva, hogy bár az áldás teljesen nem jön a népre mig az összes áldozárok végbe nem mennek, mégis a pap tagjaitól bizonyos mértékü áldás kihat az emberiségre már az áldozás korszaka alatt is, mielőtt mindnyájan a „Szentek Szente” vagy szellemi állapotban jutnánk. És mily valók ezen tények. Valahol a királyi papok vannak, több kevesebb tiszta tudomány árad ki töllük szomszédaikra.

„ÉS BEMÉNE MÓZES ÉS ÁRON A GYÜLEKEZETNEK SÁTORÁBA, AZUTÁN KIJÖVÉNEK ÉS MEGÁLDÁK A NÉPET.”

Midön ezen áldozás napnak (kornak) vége lesz a teljes pap (fej és test) meg fog jelenni Isten előtt és bizonyságot tesz arról, hogy az Igazsággal (81) szemben mindennek elég tétetett a népért (a világért). Figyelembe veendő, hogy mig a 3Móz. 16. részben leirt képlet az Engesztelés nap munkáját felosztotta, és minden részben megmutatta, miként teszi Jézus áldozata előbb a miénket elfogadásra méltóvá stb. Ez a képlet az Evangéliumi kor teljes munkáját mint azt követő áldozatokat, a mi valóban egybe kötött – a teljes Krisztusnak egész szenvedése, mit azonnal a helyreállitási áldás fog követni. Mózesnek a sátorba való bemenetele Áronnal, azt látszik mondani, hogy a törvény teljesen kielégitetett, és igazságossága a Krisztus halála által igazolva van. A törvény (a képletben Mózes által képviselva) tanuskodni fog azok mellett akik az alatt voltak – a test szerinti Izráel – hogy mind azok, kik azáltal elitéltettek szintén megigazittattak az életre a pap áldozata által a ki önmagát egyszer és mindenkorra feláldozta.

A tökéletes áldozat bemutattatván, szent és Istennek tetsző vala, ami abból vehető ki, hogy Mózes és Áron nem haltak meg a „Szentek Szentélyébe”. „És Mózes és Áron kijüvén együttesen megáldák a népet.” Ép igy fogja Krisztus a küszöbön lévő Millenium korszakában megáldani a népet, (Gal. 3:8, 16, 29. 1Mózes 12:3), - de nem a törvény félretétele, mellőzése, vagy felmentése által, hanem az emberiségnek Ádám tökéletességére való fokozatos visszahelyezése által, mely állapotban a tökéletes törvényt be fogják tartani és azáltal meg fognak áldatni. – A nép a pap által meg áldva, tökéletessé téve és képessé a törvényt megtartani – légy engedelmes és élsz, eleve az egész emberiség nagy üdvösségére fog válni, mert mindenki, aki hajlandó, akkor engedelmes lehet Teremtője, Ura és Megváltoja iránt és vele örökké egyetértésben és boldogságban élhet. (82)

„AZ URNAK DICSŐSÉGE PEDIG MEGJELENÉK AZ EGÉSZ NÉPNEK.”

A mint az áldás előbbre halad (visszaállitva, felemelve az emberiséget észbelileg és testileg) az eredmény mindinkább nyilvánvalóbb lesz. A nép – a világ általában minden nap jobban és jobban felfogja ismerni Isten kegyes szeretetét. Igy fog „megjelenni az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt”. Ésa. 40:5. Fokonkint megfogják látni az Isten szeretetének hosszát, szélességét, magasságát és mélységét mely minden értelem felett van.

Figyelemre méltó, hogy ezen emlitett áldás nem az alpapságnak szól. Nem! Ők a megáldó Áronban voltak képviselve. Az áldás az egész Izráel népére szállott, mely a világot jelképezte. Ez a világnak a Mag általi – a teljes Krisztus megáldása, miután az ősszes hátrahagyott szenvedések a test által betőltetett, (Kol. 1:24) melyre Pál apostol vonatkozik, mondván: „az egész teremtett világ (az emberiség) egyetemben fohászkodik nyőg mind idáig ... várja az Isten fiainak megjelenését.” Mielőtt ők a romlandóság (bün és halál) kötelékéből való szabadulást tapasztalhatnák, és az Isten fiainak szabadságára való visszahelyezést, (szabadulást az átokból, bün és halálból, stb) mit Isten első fia Ádám élvezett”, (Luk. 3:38) szükséges, hogy az Engesztelési Nap áldozatai bevégeztessenek, és a papok kik áldozának a dicsőséges ruhával, a királyi, Isteni tekintélyel és hatalommal felruháztassanak, hogy igy őket szabaddá tehessék. Róm. 8:19-22.

Ez kétségkivül ama minden népek megáldása – a bün és a halál fullánkjától való megszabaditás melyre Pál apostol hivatkozik mondván, „másodszor bün engesztelő áldozat nélkül jelen meg azoknak, a kik őt várják idvességökre.” (Zsid. 9:28) A világ látta a Papot – a Fej és testet szenvedni mint bün áldozatot e korban. Jézus megjelentetett a zsidoknak (83) testben (mint bün áldozat), és mint Pál mondhatta, ugy Jézus összes követöi mondhatják ... „a Jézus élete látható legyen a mi halandó testünkben”. (2 Kor. 4:11) Mivel igy az egész Krisztus látható volt, és szenvedett a testben, azonképpen fognak együtt megdicsőülni a világ előtt. „És megjelenik az Úr dicsősége (az áldás és üdvösség) és minden test látni fogja azt”. Mikor Krisztus megjelenik, akkor mi is megjelenünk vele dicsőségben. Róm. 8:17. Ésa. 40:5. Kol. 3:4.

De a világ e nagy Főpapját csak azok fogják felismerni, „kik várják”. Ha mint testi lény jelenne meg a levegőben vagy másutt, úgy mindenkinek megjelenés lenne, vagy várnák vagy sem. De mint láttuk, a Szentirás azt tanitja, hogy a Fej mint tőkéletes szellemi lény lett, és hogy az ő „kis serege” hasonló lesz „ő hozzá” szellemi lények, az Isteni természetben, mit ember nem látott sem nem láthat. (1Tim. 6:16) Azt is láttuk, miképen fogja meglátni a világ a megdicsőült Egyházat, hogy az elmebeli felfogás szerint lesz, ugyanazon értelemben mint a vak ember valamely dologra azt mondja, látom. Ugyanilyen értelemben látjuk mi a jutalmat, „az élet koronáját”, „nem a láthatókra nézünk, (testi szemmel) hanem a láthatatlanokra. Mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók”. (2Kor. 4:18) A jelen korszakban élő teljes Egyház ilyképen „nézvén Jézusra” és „látjuk Jézust” (Zsid. 12:2, 2:9). Igy ismerik fel a „Vigyázók” az értelem szemeivel az Úr második jelenlétét és idejét az Isten igéje világánál, később a világ – és minden szem hasonlóképen meglátja őt, de az ő itéletei „tüzének lángja” fényénél. 2 Thes. 1:8.

Csak is ily módon láthat, vagy ismerhet fel emberi lény szellemi alapon levő dolgokat, Jézus ugyanezen gondolatot fejezte ki tanitványainak, hogy a ki elismeri az ő szellemét vagy elvét, és a szerint ismeri őt, azonképen ismerös az Atyával is, „ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek: „és (84) mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt”. (Ján. 8:19, 14:7) Csakis ezen értelemben láthatja a világ valaha Istent, „az Istent soha senki nem látta (kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat) az egyszülött Fiu, az (mutata ki ) jelentette ki őt.” (1Tim. 6:16, Ján. 1:18) Jézus jelentette vagy oktatta tanitványait, hogy az Atyát meglássák az által, hogy jellemét megismertette, - feltárva nekik szóval és cselekedettel mint a Szeretet Istenét.

Ilyképen lett a Pápai rendszer Luther és mások által kimutatva, és sokan az Anti-Krisztust látva benne. Vagy mint Pál apostol előre megmondotta, ama gonosz rendszer, a bün embere lett akkor feltárva, bár sokan még ma sem látják azt igy.

Igy van, hogy az Úr Jézus, a Fej, (ma jelen van össze gyüjteni az ő szenteit) a „kis sereg” élö tagjainak jelenleg kijelentetett, mig mások mit sem tudnak jelenlétéröl. Luk. 17:26-30. Mal. 3:17.

Eképen lesz a Millennium napjaiban is, midőn a teljes Krisztus – a Pap nyilvánossá lesz. Csak azoknak lesz Ő nyilvánvaló akik várják, csak azok fogják meglátni. Ők sem testi szemmel fogják látni, hanem mint a hogy mi látjuk a szellemi dolgokat – az Úr Jézust, az Atyát a jutalmat stb. A hit szemeivel. Az emberiség nem fogja látni Krisztust testi szemmel mivel ő más alapon lévő lény az egyik szellemi a másik testi, ez oknál fogva, nem fogják látni Jehovát sem soha. De mi (a kis sereg midön megdicsőül) meglátjuk Őt ahogy van, mert hasonlatosak leszünk ő hozzá. 1Ján. 3:2.

De, bár csak azok, „kik várják” lesznek képesek Krisztust elismerni  szabaditónak aki megfogja menteni öket a halál uralmától. Mégis ez magában foglalja az egész világot, mert a megnyilvánulás olyan módozatu lesz, hogy végtére mindenki meglátja. „Minden szem meglátja őt”, és mindazok, akik a sirban vannak felköltetnek, még azok is akik által szegezték őt felismerik, hogy a dicsőségnek Urát megfeszitették.” ... Megjelenik ... tüznek lángjában (itélkezik) a ki bosszut áll azokon, kik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus Evangéliumának.” Ily körülmények között nem sok idöbe kerül mig az egész emberiség felismeri őt. Jelenleg a jók szenvednek, de akkor meglátszik a különbség „az Isten szolgája között és a között aki nem szolgálja őt” mert azon a napon a különbség nyilván való lesz. (Mal. 3:15-18) Ekkor midőn mindenki tisztán látva, elfogadja Krisztust és a felajánlott életet az Új Szövetség alatt, örök életet nyerhetnek. Mert „reménységünket vetettük az élő Istenben, a ki minden embernek megtartója, kiváltképen a hivöknek”. 1 Tim 4:10.

HALÁL UTÁN ITÉLET.

Ez egy oly szöveg, mely közvetlenül tárgyunkra vonatkozik, amint  az ez összefüggő szövegből is kitünik, de a mit gyakrabban alkalmaznak és értenek helytelenül mint talán a bibliának bármely más részeit, amely igy olvasódik: „és miképen elvégezett dolog, hogy az emberek „ (Áron és az ő utódai, kik csupán képletei voltak az új-teremtés Főpapjának) egyszer meg haljanak (jelképileg, mint az a leölt állatban lett feltüntetve) aután (azon áldozatok eredményéből kifolyólag) az itélet. (Isten részéről az áldozat elfogadása, vagy elvetése.) Azonképen Krisztus is egyszer megáldoztatván (nem fog többet ismétlődni) sokak (minden ember) büneinek eltörlése végett, másodszor bün nélkül jelen meg azoknak a kik őt várják (nem a bünnel szégyenitve amit hordott, vagy hogy a bün áldozatot megismételje, hanem) idvességökre” – hogy az örök életet az Istenben vetett hit és engedelmesség alapján mindazoknak a kik azt óhajtják – megadja. Zsid. 9:27,28.

Valahányszor egy pap az engesztelő napon a „Szentek – Szentélyébe” ment, életét kockáztatta, (86) mert ha áldozata tökéletlen volt, meghalt mihelyt a második függönyön keresztül ment. Maga sem fogadtatott volna be a „Szentek Szentébe” sem az ő tökéletlen áldozata nem lett volna elfogadható mint engesztelés a nép büneért. Ezért bármi fogyatékosság az ő halálát és elitélését jelentette azok részére, a kikért engesztelést igyekezett tenni. Ez volt az az „itélet” mely szövetségünkben emlitve van, s melyen a képletes papok minden évben áthaladtak, a papnak ezen itéleten való kedvező áthaladástól függött, az élete és az esztendőnkénti képletes kiengesztelés is a nép büneért.

A mi Fő Papunk, Jézus Krisztus, az ellenjelképes második függönyön akkor ment keresztül, midön a Golgotán meghalt. És ha áldozata valamiképen vagy fokozatban tökéletlen lett volna, a halálból soha nem támadt volna fel – az igazság „itélete” ellene lett volna. De az ő harmadnapi feltámadása azt bizonyitotta, hogy a munka tökéletesen végbe lett vive, vagyis az Isteni „itéletet” megállta. Lásd Csel. 17:31.

Egy további bizonyiték, hogy Urunk ezen „itéleten” egyszer és minden korra sikeresen áthaladt, és hogy áldozata elfogadtatott a Pünkösdi áldás kitöltésében bizonyult be, a mi előize volt egy nagyobb áldás kitöltésének a jövöben minden testre, (Jóel 2:28), egy bizonyságul, hogy végre ő (és mi ő benne) előjön megáldani a népet – a világot, a kinek büneért ő teljesen és elfogadóan eleget tett.

Más magyarázat, mely ezen szöveget általában az emberiség közönséges halálára alkalmazza, az össze kötött szöveg által teljesen ellentétbe jut és elvető.

Sokan várnak bizonytalanul egy jobb időt – valami módon a bün átkának, a halálnak és a gonosznak általános eltávolitását, de a hosszu idei késedelmét nem értik. Nem tudják felfogni, hogy az Engesztelési nap áldozat szükséges, és hogy annak be kell végzödni mielőtt a dicsőség és az áldás elérkeznék. (87) Sem azt nem látják, miszerint az Egyház, a „kiválasztottak” a „kis sereg” egyesült a Krisztus áldozatában és szenvedésében, valamint szintén az azt követő dicsőségben, „az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög (tudatlanul) mind idáig, várja az Isten fiainak (az Egyháznak) megjelenését.” Róm. 8:19,22.

Továbbá, mivelhogy a képletes pap, az ellenjelképes papnak, a Krisztusnak ép „ugy képviselte a „testét” mint a „fejt” ebből az következik, hogy az Egyház minden tagjának át kell haladni ezen az „itéleten” – hogy bár sokan hivattak, de senki sem választatik mint véglegesen elfogadható „tag” a Krisztus testében, mint vessző az igazi szölőtökének, csakis ha „gyözedelmesek” lesznek, hüek mind halálig. (Jel. 3:21) Nem mintha a testi tökéletességet kellene az ilyeneknek elérni, hanem a sziv, az akarat a szándék tökéletességét. Ezeknek kell, hogy „tiszta szivük” legyenek – kincsüknek a kemencében kipróbált tiszta aranynak kell lenni, habár a jelenlegi tartálya nem egyébb mint tökéletlen földi edény.

AZ ISTENI ELFOGADÁS KINYILATLOZTATÁSA.

„Tüz jöve ugyanis ki az Urtól, és megemészté az oltáron az égő áldozatot és a kövérségeket. És látá ezt az egész nép, és ujjongának és arcra esének”. A tüz, Isten részéről az áldozat elfogadásának kifejezője volt, a nép részéről való elfogadás pedig azt mutatta, hogy a világ elfogja ismerni az áldozatot és értékét Isten előtt, mint szabaditásuk árát a halálból, mikor ezt elfogják ismerni akkor ők imádni fogják Jehovát és az ő képviselőjét, a papot.

Nyilvánvaló, hogy még ez nem teljesedett be. Isten a nagy Engesztelési Nap áldozat elfogadását még nem nyilvánitotta ki tüz által, a nép még nem (88) ujjongott, nem esett arcra imádni a nagy Királyt és az ő képviselőjét. Nem, „a világ még mindig a gonoszságban vesztegel”, (1Ján. 5:19) a világnak Istene még többé kevésbbé megvakitja majdnem az egész emberiséget, (2 Kor. 4:4) még mindig sötétség boritja a földet és éjszaka a népeket, (Ésa. 60:2). Sem azon nagy helyreállitási áldások után, mi ebben a képletben előre jeleztetett, ne nézzünk addig, mig az nem ment a második függönyön (tényleges halálon) a feltámadás átváltozása által a „Szentek Szentébe”. A képletnek ezen áldása nem teljesedik be, csakis a nagy nyomoruság után. Akkor aztán  a világ emberisége meg verve, kijózanodva, megalázkodva nagy általánoságban várni és nézni fog a nagy Kirsztus – az Ábrahám Magva után, hogy őt megáldja és felemelje.

Mily gyönyörüségesen tanitják ezek a képletek a teljes váltságát minden népnek és egy helyreállitást és áldást mely lehetővé lesz mindenkinek.

E képletekben semmi olyan nincs, mely különbséget tenne az élők és halottak között, és bárkit is arra engedne következtetni, hogy mikor a Főpap áldozatai befejezödnek és az áldások kezdetét veszik, mintha csak az akkor élőknek lenne javára. Válaszunk az, hogy nem. Isten előtt az élők és halottak egyformák. Ő ugy beszél az egészről mint halottról. Ádámban mindnyájan a halál büntetése alá jutottak és a kevés életszikra amivel most bir az ember valóban csak egy lépés a haldokláshoz. Az Ádám büne miatt az emberiség ma egy halott faj, de az ellenjelképes „Engesztelési Nap” befejeztével az életre való megigazulás mindenkire kiterjed, oly feltételek mellett, melynek mindenki képes lesz engedelmeskedni, és aki akarja, mindent amit elvesztett Ádámban – életet, szabadságot az Isten kegyét stb. az életadó Megváltótól visszanyerheti, - akik a halálba lementek épen ugy, mint azok, akik még mindig az örvény partján epekednek – „a halál árnyákának völgyében”. (89)

Ez a célja az ellenjelképes bünáldozatnak. Az „egész népet” az egész emberiséget a bün és halál uralma alol felszabaditani és lényük tőkéletességére visszaállitatni, ami a tökéletes boldogsághoz és a Teremtövel való egységben lévéssel lényeges.

Ez az az áldás mely az Ábrahám Magva által a föld összes nemzetségére el árad. Ez az az öröm hir mely Ábrahámnak hirdettetett, mint ahogy olvassuk: „Elöre látván pedig az irás, hogy Isten hitből fogja megigazitani a pogányokat (az egész emberiséget) eleve hirdette Ábrahámnak, hogy Te benned és a te magodban fognak megáldatni (megigazittatni) minden népek ... mely mag a Krisztus, (elözöleg a Fej és másodizben a test). Ha pedig Krisztuséi (tagok) vagytok, tehát az Ábrahám magvában, aki a föld minden népét meg fogja áldani. (Gal. 3:8, 16, 29.) De ennek a „Mag”nak mint a jelenlegi képletben vizsgáltuk, teljessé kell lenni mielött az áldás eljönne. A bün áldozatnak véget kell érni mielött az abból eredő összes áldások szétáradhatnak.

Ama korlátozást, hogy a Főpap évenként csak egyszer s egyedül ment be a „Szentek Szentébe” engesztelést tenni, nem ugy kell értenönk mintha ö, vagy az alantos papok az Engesztelés Napot követő napokon, miután a bünért teljes elégtétel adatott – oda soha be nem mehettek. Sőt ellenkezőleg, a főpap az azt követő napokon gyakran bement oda. Mert a Főpapmak mindig be kellett menni a „Szentek Szentébe” valahányszor Jehovával az Izráel népe jóléte stb. felöl akart értekezni, felvéve az itélet hósenét az Urim és Thummimot. Ismét, midön a sátort felszedték amit gyakran cselekedtek, a papok mentek be a fügönyőket leszedni, a frigy szekrényt és egyébb szent edényeket bepakolni, mielőtt a léviták azokat tovább vihették. 4Móz. 4:5-16.

Ismét, amikor egy Izráelita bünáldozatot áldozott a papoknak  (az Engesztelő Nap áldozatai után) ők (90) azt a Szentek Szentében ették meg. (Móz. 18:10) Igy lesz az ellenjelképpel is, midőn a jelen Engesztelési Nap véget ér, a Királyi Papság a „Szentek Szentébe” vagyis a tötéletes szellemi állapotban lesznek, s ott fogják el fogadni (enni) a bün áldozatokat mit a világ az ő tulajdon vétkeért fog vinni  (nem az eredeti, vagy Ádámi bünért, mely az Engesztelés Napján elfedeztetett). Abban a tökéletes szellemi állapotban a papság minden dolgokabn tanitani fognak, mint az az Urim és Thummim válasz adásában volt jelezve Izráel népének.