VII. FEJEZET „A VÖRÖS ÜSZŐ HAMVÁT A TISZTÁTALANOKRA HINTETTÉK“ Zsidók 9:13 Ez nem volt az engesztelés napi áldozatnak része, sem az ezt követő áldozatoknak a népért — Ezen áldozattal jelképezett osztály — Az alpap Pál apostol, aki bizonyságot tesz ennek ellenjelképe felöl — A hamuval való meghintés a nép megtisztitása céljából a Milleniumi korszak alatt fog történni. — Hogyan fog végbemenni a megtisztitás.    292  4 Mózes 19. részében Izraelnek az isteni szolgálatra adott törvény egy része van leirva, mely egy hibátlan és még nem jármazott veres, fiatal üsző leölését kivánta. Ez nem volt Engesztelőnapi, sem Engesztelőnap utáni áldozat. Valóban ez nem is volt áldozat, mert nem volt az Úr oltárán feláldozva, sem a papok nem ették meg. Fel lett ugyan áldozva, de nem abban az értelemben és nem azon a helyen, tudniillik az udvarban, mint a többi áldozatok. Nem is a pajak közül levők ölték meg, valamint vérét sem vittek a Szentek-szentébe. A veres üsző Izrael táborán kivül lett vezetve s ott leöletve. Húsa, bőre és vére stb. hamúvá égettetett, a vér egy részének a kivételével, melyből egy keveset a pap hétizben a Sátor első része felé hintett. Az üszőnek a hamva sem lett a Szenthelyre vive, hanem a táboron kivül hagyatott összegyüjtve egy rakásban, amelyhez a nép közül bárki hozzáférhetett, akinek szüksége volt rá. A törvény rendelkezése szerint a hamúból egy részt edénybe vettek, azt vizzel összekeverték s ebbe egy köteg izsópot belemártottak. Megtisztulás céljából ily módon szokták a törvény szerinti tisztátlanokat s azok ruháit és sátorait stb. meghinteni. 293Tekintve az Engesztelőnap áldozataira vonat­kozó dolgokat,, melyek az evangéliumi korszak jobb áldozatainak árnyékai voltak, (a királyi papság, [124] Krisztus, mint fő és teste által töltve be azokat) azt ta1áljuk, hogy ez a veres üsző semmi értelemben nem volt összefüggésben az előbbi áldozatokkal, és nyilvánalóan nem jelképezte a jelen korszak áldozatait. Hasonlóképen külömbözött azon áldozatoktól is, melyek az Izráel népéért lettek elfogadva az Engesztelőnap után, amelyk — mint már kimutattuk — jelezték az ő bűnbánatukat és megtérésüket, valamint az Úrnak való odaszentelésüket a millenium korszak alatt. Az üsző elégetése sem vonatkozott egy áldozatra sem, mit a papok az udvarban a’aldoztak fel. Máshol kell tehát keresnünk a veres üsző ellenjelképét, mert ha bármely értelemben a papokat, képviselte volna, ugy szükségszerüleg ezek egyike által lett volna leölve, hogy ezen tényt igazolja. 294Mit jelent tehát ezen veres üsző áldozat? Mely osztályok vagy személyek voltak ezen úsző által képviselve, kik a táboron kivül szenvedtek? És szenvedésük milyen értelemben van megtisztitására az Isten nápének, belefoglalva azokat is, kik a milleniumi korszak alatt lesznek az ő népéve? 295Válaszunk ez: Isten népének egy bizonyos — nem a ,,királyi papság”-hoz tartozó— osztálya van ebben képviselve, mely az igazságért szenvedett a ,,tábor”-on kivül. Ezen osztályról és annak tüzes próbájáról, — melyen keresztül kellett mennie — közöl velünk Pál apostol egyes adatokat a Zsidókhoz irt levelének 11; részében. Azt mondja ezekről egyesek nagy tetteit felsorolva: ,,Ěs mit mondanék még többet? Kifogynék az időből, ha beszélnék Gedeon, Bárák, Sámson és Jeftéről. Dávidról, Sámuelről és az összes prófétákról, akik hit által királyságokat leigástak, igazságot tettek, az igéreteket elnyerték, az oroszlánek száját betömték, a tűz hatalmát megtörték, a fegyver élétől megszabadultak, gyengeségből megegősődtek és bareban az ellenség badait megfutamitották. Asszonyok visszakapták halottaikat feltámadás utján, mások meg visszautasitva a megmen- [125] tésüket, kinoztattak, csakhogy egy jobb feltámadásban részesülhesselnek. Mások megpróbáltattak kinzatásak, csúfságok, láncok között és bebörtönöztetések által. Megköveztettek, kettéfürészeltettek, megkiséttettek, kardrahányattak, juh és kecskebőrökbe bujdostak segedelem nélkül, üldöztetve, szorongattatva gyötörtettek, kinoztattak, akikre a világ nem volt méltó; pusztákban, hegységekben, hegyszakadé­kokban és a föld alatt bujdostak. — Zsidók 11:32-38. 296Ime, itt van egy olyan osztály, mely a „vörös üsző" leirásához illik. Ez olyan osztály, amelynek tagjai a becsület és „tiszteletreméltóság" táborán kivül tették le életüket; egy osztály, mely mindenképen tiszteletreméltó, bár nem papi osztály. Nem lévén a főpap testének egyik része sem, nem lehetett részes az Engesztelőnap áldozataiban, s még kevésbé nyerhetett bebocsáttatást ama lelki világba, amely a „Szentély" és a „Szedtek-szentélye" által van jelké­pezve. Különösnek tünhetik fel valaki előtt, hogy mi oly határozottsággal állitjuk, hogy ezek a régi érdemesek nem voltak tagjai a „királyi papság"-nak, s hogy a jelen korszakban a nem hűségesebb Isten szolgái tagjai a „királyi papság"-nak. Ezen tárgy felőli bizonyságunk az Isten szavának határozott bizonyságán alapszik, melyet a fenti adatokkal összefüggésben Pál apostol ezzel a pár szóval fejez ki: „És mindezek, noha hit által jóbizonyságot nyertek, nem kapták meg az igéretet (a legfőbb áldást), mivel Isten a mi kedvünkért valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökélétességre szert ne tegyenek.” — Zsidók 11:39-40. 297Azt sem nehéz felismernünk, hogy bár lehettek ellenjelképes léviták (hit által barátságra megigazulva egy jövendő engesztelésben), mielőtt Urunk Jézus e világra jött, de még sem lehettek ellénjelképes papok, mert ő volt a Fej, vagyis a Főpap, akinek mindenekben előnye volt engesztelést tenni „testének" hibájáért, valamint háznépéért, mielőtt bárki [126] testvérévé vagy a királyi papságnak tagjaivá válhatott volna. Urunk e dolgot határozottan kijelentette, és félreérthetetlenül kimutatta a határvonalat, mely az előtte élő hithűek és azok között van, kik követői lesznek, nyomdokain járnak és vele örököstársak lesznek. Keresztelő Jánosról mondá: „Bizony mondom nektek, az asszonyoktól születt k között nem támadt még nagyobb Keresztelő Jánosnál, és mégis a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nálánál.” (Máté 11:11) Keresztelő János „ezen veres üsző" osztályhoz tartozott, mely a „táboron" kivül szenvedett, még pedig mindhalálig,  de akinek semmi köze nem volt a „királyi papság"-nak az „Engesztelőnapon hozott jobb áldozataihoz, mely áldozatoknak kövérjei és éltető alkatrészei Istennek oltárán az „udvarban" áldoztattak fel, vére pedig a „Szentek szenté"-be vitetett, akik Jézus Krisztusban újteremtményekké, sőt testének tagjaivá lettek, jelképezvén az egyházat, kik örököstársak vele mindenben. 298Bár ezen ókoriérdemesek semmi értelemben nem részesei a bűnért való áldozatnak, mindazáltal ők mégis érdekelve vannak a bűnből való megtisztitásban, az ő hamuik (mindhalálig tanusitott hűségük felismerése és emlékezetük) az igazság vizével összekeverve és a tisztitó izsóppal használva igen értékes és mindazokat, kik Istennel teljes összhangba óhajtanak jönni, megtisztitja és szentté teszi, „a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára." De a mult időkben élők hithűségének tanulságai önmagukban nem becsesek részünkre, csakis az Engesztelő-napon és az ezzel kapcsolatban hozott bűnért való áldozat által, melyre az apostol hivatkozik, ezzel összefüggésben a „tulok és a bakok vérét" emlitve. Az ókori érdemesek hithűségének emlékei, tanulságai (jelképezve a veres üsző hamva által) nem csupán mireánk gyakorolnak szent befolyást, de tágabb értelemben alkalmazhatók a föld népeire általában a milleniumi korszakban, akikre nézve szintén [127] áldásul fognak szolgálni. Mert, amint azt más helyen már láttuk, az isteni elrendezés az, hogy ezen ókori érdemesek, — kik között a legnagyobb a dicsőség alacsonyabb fokán lesz, mint a legkisebb Isten országának szellemi részében, — mint az Úr megbizottai és képviselői, előkelő és megkülönböztetett méltóságot fognak betölteni Istennek országában, mert ők ,,fejedelmek lesznek a földön", az ország törvényke­zésében résztvevők és Isten országa áldásainak csatornái, mely úton megáldatnak a földnek minden nemzetségei. Eképen volt az ókori érdemesek hűsége jelképezve a veres üsző összegyüjtött és a jövőbeni használatra megőrzött hamújában, mely értékes tanulságul szolgál a tapasztalat, a hithűség, engedelmesség és bizalom stb. tekintetében, melyek alkalmazhatók az emberiségre a jövő korszakban. Akik akkor tisztulást keresnek, megszenteli és megtisztitja őket, de nem az Engesztelő-napi áldozatok nélkül, hanem azok alapján, illetőleg azokkal vonatkozás­ban. — Zsoltár 45:16. 299A veres üsző elégetését egy pap nézte végig, aki cédrusfát, egy ág izsópot és veres gyapjat véve kezébe, azokat az üszöt emésztő tűz közepébe vetette. Az izsóp tisztulást, a cédrusfa vagy örökzöld örök életet, a veresgyapju pedig Krisztus engesztelő vérét jelezte. E három tárgynak az égő tűzbe dobása jelezte az ókori érdemeseken végbevitt kinszenvedéseket, kik megköveztettek, kettévágattak, stb., kikre nem volt méltó a világ. Mindezek lehetővé tették, hogy a drága vér érdeme, a megtisztitó igazság és az örök élet adománya nekik hit által beszámittassék, és hogy haláluk után, mint megtisztultak, megigazultak és elfogadhatók ismertessenek el. Az alantas pap (nem Áron, ki az Úr Jézust jelképezte), aki végignézte, elismerte és jóváhagyta az üsző elégetését és aki a vérből véve, azt a Sátor ajtaja felé hintette, igen találóan látszik megvalósulva lenni a nagy a1papban, Pál apostolban, aki Isten segedelmével [128] (Eliézer név „Isten által segitve" fogalmat jelent) nem csak az Engesztelőnapi bűnért való áldozatokat mutatta ki nekünk, hanem irásaiban (Zsidók 11 rész) azt is kimutatta, hogy képesek vagyunk a veres üsző áldozatában az ókori érdemeseket felismerni. És ilyképen hintette el Pál az ő vérüket a Sátor felé, megmutatván ezáltal, hogy azoknak az életük teljesen összhangban volt a sátori állapottal, habár nem éltek a mennyei hivatás idejében, s igy nem volt alkalmuk, hogy a Főpap, a királyi papság testének tagjaivá lehettek volna. 300Abban, hogy a veres üsző sohasem viselt jármat, olyan személyek osztálya jeleztetik, kik véleményük szerint szabadok voltak a törvényszövetség szolgaságától. Bár ezen ókori érdemesek legtöbbjei a törvényszövetség alatt születtek és igy törvényesen az alá voltak vetve és a testi tökéletlenség miatt annak kárhoztatása alá, mindazáltal látjuk, hogy hit által Isten megigazitotta őket, mint a hithű Ábrahám gyermekeit. Ezt Pál apostol teljes határozottsággal megerősiti, amikor azt mondja, hogy „mindezek hitük által jóbizonyságot nyertek Istentől", egy olyan bizonyságot, amely igazolja Isten előtti kedvességüket és azt, hogy Isten részükre igéretével egyező áldásokat rendelt, habár annak idején ezen áldásokban nem is részesülhettek és azokra várniok kellett, hogy egykor azokat Ábrahám szellemi magja — a Krisztus által kapják meg. Azon körülmény, hogy ennek az áldozatnak üszőnek és nem bikának kellett lenni, arra szolgált, hogy az Engesztelő-nap nagy áldozatát, melynek tuloknak kellett lenni, ettől az áldozattól megkülömböztesse. Hogy az áldozat okvetlenül vörösüsző kellett, hogy legyen, azt mutatja, hogy az ókori érdemesek nem voltak bűnnélküliek, hogy elfogadhatók lettek volna Isten által az Engesztelő-nap nagy áldozata előtt, hanem ők is csak olyan bűnös emberek voltak, mint mások. Megtisztulásuk, vagyis hit által [129] való megigazulásuk ténye más úton van kimutatva, amint már láttuk. 301A tisztitásuknak, mely végett a veresüsző hamúja előiratott, — különös jelentősége volt. Főleg azok részére volt nagy jelentőséggel, akik halálos esetbe jutottak.(1) A bukott állapot összes gyarlóságai mind a halállal való tényét képezik. Az összes átöröklött tökéletlenségek, gyarlóságok és gyengeségek, melyek az egyén tulajdonságát képezik, mind öszszeköttetések a halállal: mindezektől való megtisztitásra fog alkalmaztatni a veresüsző hamúja, akik készek és hajlandók lesznek Isten népévé lenni. Miké­pen a veresüsző hamúja tiszta helyen lett elhelyezve, úgy lesznek az ókori érdemesek keserü tapasztalatai­ból szerzett eredmények az áldás, oktatás és támogatás tárházává, mely által mikor ők alárendelt ,,fejedelmek" lesznek az Isten országában, képesek lesznek segédkezni a helyreállitás munkájában. Minden megváltott bűnös, aki óhajt tökéletesen megtisztulni, nem csak az igazság vérével kell magát megmosni, hanem ezen „fejedelmek" oktatásai is kell alkalmazni — mely oktatások az üsző széthintett hamújában vannak jelképezve — jelezve a hit és engedelmesség értékes tanulságait, mit ezen osztály a tapasztalatok által szerzett. — 2 Mózes 12:22; 3 Mózes 14:4, 9; Zsoltár 51:7; Zsidók 9:19. (1) Ez mintha azt tanitaná, hogy a vörösüsző hamuja nem arra való volt, hogy a tettes megszabaduljon a bünétől. Nem; az ő erkölcsi bűnössége csakis az ő érdeme, vagyis az Engesztelés-napi áldozatainál fogva tisztulhatott meg. A valami halott érintése folytán keletkezett tisztátalansága, mintha azt tanitaná, hogy ez a tisztálkodás, melyet a kiválasztottak tapasztalatainál fogva végbevittek, az emberekre is alkalmaz­ható lesz a millenium korszak folyamán, amikor meg akar­nak menekülni a halál minden tisztátalanságától.   Tartalom - Előszó - Fejezet 1 - Fejezet 2 - Fejezet 3 - Fejezet 4 -  Fejezet 5 - Fejezet 6 - Fejezet 7 -  Mutató

Return to Hungarian Home Page