Ha Istennek szenteltetünk az Igazság által ha akaratunk meghal és Isten akaratát teljesen a magunkénak fogadjuk el gondolatban, szóban és cselekedetben, akkor elértük Istennek velünk való célját és elnyerjük a jutal­mat, mint a győzedelmeskedők, még akkor is, ha az alkalmak megtagadtatván tőlünk, sosem prédikáltunk, adtunk a szegényeknek és sosem szenvedtünk vértanusá­got az Igazság ügyéért. Jól jegyezzük meg ezt a három pontot: „Ez Isten akarata (veletek szemben), a ti meg­szenteléstek.“ Semmi se felhőzze be, vagy homályositsa el ezt az Igazságot, sem más Igazságot, sem tévedések. Ez uralkodjék életünk pályáján és akkor, ha Isten akarata valóban a mi akaratunk, világosan kiszabott ösvény áll előttünk, ami igen fontos. Z.'99-4 R2412:2

Ha hiv tanitványok vagytok (Krisztus iskolájában), nemsokára be fogjátok látni, hogy a szabadság tökéletes törvénye, a Krisztus törvénye a sziv gondolatainak és szándékainak megkülömböztetője és hogy amig egyfelől gyűlölnötök kell minden bünt, nem gyülölhettek senki bü­nöst és az Isten szeretete megteljesedik szivetekben. Ha nem több, csak keserü érzés támad vádolóitokkal és rosszakaróitokkal szemben, küzdenetek kell ez ellen az érzés ellen és oly tökéletes győzelmet kell aratnotok fe­lette, hogy lényeteknek minden kis szálacskája teljes harmoniában legyen nagy Mesterünk tanitásával; „Sze­ressétek ellenségeiteket. Es imádkozzatok azokért, akik megvetnek és üldöznek titeket. Imádkozzatok és ne árt­satok.“ Z.'99-5 R2412:5

Aki teltesen eltemette akaratát az Ur akaratába, nem érezhet semmi csalódást. Ellenkezőleg életének min­den ügyében hitével isteni intézkedést és gondviselést lát és hallja az Ur igéjét, amint minden lépésében biztositja őt: „Minden dolog egyesülten azok javára müködik, akik szeretik Istent és azok javára, akik elhivottak az Ő célja szerint.“ A sziv fokozatos tökéletességére való eljutásnak egyik bizonyitéka, ha türelemmel fogadjuk a nagy Ellenfél, a világ és testünk ellenkezéseit, — panasz nélkül, morgás nélkül, sőt örvendezve, mint egy részét azoknak az edző tapasztalatoknak, melyeket mindennél bölcsebb és min­dennél szeretőbb Urunk részünkre kiszabott. Z.'99-6 R2412:6

Az Egyház hivása a jelenben az, hogy ragyogtassuk a fényt s ezáltal üldözést vonjunk magunkra; aztán visel­jük el az üldözést az Igazság ügyéért és kellően gyakoroljuk magunkat a türelemben a testvéri gyöngédségben, az irgalomban és szeretetben az üldözők iránt és minden ember iránt. Mindenki tehát, ki látja a jutalmat és Isten dicsőségének csillogását a mi Urunk Jézus Krisztus arcá­ban, legyen hűséges az Atya feltételeivel, hivásával és szolgálatával szemben. Minden ilyen ember legyen figvel­mes a szolgálatban, amelyet nyertünk és ne lankadjon. Ne csüggessze, ha az emberek rosszat hallanak, gondol­nak, vagy beszélnek rólunk, vagy elkerülnek minket. Gondoljuk meg, hogy a megpróbáltatás végén, mikor az Ur előkésziti ékszereit, magának az Urnak kell számot adnunk magunkról. Z.'99-10,11 R2415:3,6

Ne feledjük el, hogy az Istennél való elfogadottság legelső feltétele az Igéjének való engedelmesség, az Iránta való szeretet megnyilvánitása és a Benne való hit. Ne feledjük továbbá, hogy a második képesités, melyet ben­nünk keres, a testvéri szeretet, a készség arra, hogy éljünk, cselekedjünk, szenvedjünk és meghaljunk azokért, akik Istennek valóban és igaz értelmében megszentelt gyermekei, akik az Ő útjain való járásra törekszenek. Z.'99-11 R2415:6

Nem a mi feladatunk felülvizsgálni a megpróbálta­tásokat és akadályokat, melyek ránk szakadnak. A mi feladatunk csak az, hogy minden fentartás nélkül az Ur­nak szenteljük magunkat s bizzuk rá a döntést, hogy mekkorák legyenek megpróbáltatásaink és kisértéseink és mekkorák legyenek az Ő vezetésének követésében hozott áldozataink. Az Ur látni fogja, hogy némelyeknek nagyobb foku és különösebb megpróbáltatásokra van szükségük, mint másoknak; látni fogja továbbá, hogy dolgok, melyek némelyekre nézve nagy megpróbáltatásokat jelentenek, következőleg nagyobb áldozatokat követelnek, másokra nézve az Ur ügye iránt való fokozottabb szeretetük és szolgálatában való fokozottabb buzgalmuk következtében — amint az apostol mondja — csak „könnyü elszomoro­dások, melyek csak pillanatig tartanak, de a dicsőségnek sokkal nagyobb és örökkévaló mérlegét eszközlik ki szá­mára.“ Z.'99-13 R2416:5

Ne feledjük továbbá, hogy Jézus követése a leg­igazabb értelemben azt jelenti, hogy nyomdokaiban jár­junk, hogy igyekezzünk képességünk szerint azt tenni, amit Ő tenne manapság; s leckéinket az Ő cselekedeteiből és szavaiból s az apostolok által ránk hagyott utasitásaiból meriteni a Vele való szenvedés, dicsőség és Királyságát illető társörökösség ösvényén. Z.'99-14,15 R2418:1

Az Ur Egyháza, melyre ez a név: Ecclesia, Test, vagyis Egyház tulajdonképen alkalmazható, annyira szerény, annyira tüntetés nélküli a világi gazda­ságokban aránylag annyira szegény, hogy világi szempontból nincs is felismerve és fel sem ismerhető. Sem ember nem csinálta, sem ember nem kormányozza; tagjai sincsenek a földön, hanem a mennyben sorozva. (Zsid. 12:23.) Feje és püspöke az Ur; törvénye az Ő igéje. Csak egy Ura van, egy Hite és egy Keresztsége. A szent apostolok és proféták bizonyságain épült fel — és Jézus Krisztus a főszegletköve. Z.'99-37 R2429:1

A Jó Pásztor szava különféle hangok keveréke, de olyan értelemben, hogy bizonyos szavak nem keverednek bele. Az Ő szavában az Igazság húrja zeng vegyülve a Szeretet hurjával és az egész bölcsességgel és hatalommal van megszólaltatva. Emberek és gonosz lelkek elméletei­ben, terveiben és rendszereiben nincs meg az az összhang­zás, mint amely megvan ama hirdetésben, mit a Nagy Pásztor küldött nekünk az Ő Fia által. Sőt inkább, mikor az igaz nyáj juha hallja a Jó Pásztor hangját, az minden­nélinkább megnyugtatja vágyait. Nem kerül többet abba a veszedelembe, hogy más hangok, szavak, elméletek és rendszerek elcsábitsák, hanem mindenre kész a felelete: Jézus az én megelégedésem; Jézus enyém. Z.'00-230 R2672:5

Ez lehetőség szerint kell, hogy igaz legyen Krisztus nyomdokának minden követőjére: beszédüknek kedvesnek kell lennie, mérsékeltnek, a sziv áradásának telve az Igazság iránt és mindazok iránt való szerető lelkesedéssel, akik az Igazságot keresik és szeretik. Szavaiknak mindig a józanész és igazságosság határai között kell maradniok és szigoru összhangzásban az Ur Igéjével. Fellépésüknek, viselkedésüknek is, mindmegannyi eleven buzditó levél­nek, egyeznie kell a fenti követelményekkel, ugy, hogy még ellenségeik is csodálkozzanak rajtuk és vegyenek tudomást arról, hogy ők Krisztussal voltak és Tőle tanul­tak.

Mindaddig, amig a sziv (értelem és akarat) szent, Istennel és az igazságossággal összhangban van, azaz mindaddig, amig a fogantatásnak magva, a szentség lelke bennünk van — az új lelkület nem helyeselheti a bünt, hanem ellenkeznie kell és fog is vele. Noha harca­inknak legnagyobb részét bukott és gyönge emberi nemünk tagjaival, azoknak mohóságaival és vágyaival kell meg­vivnunk, mégis az „új teremtmények“ különállanak a testtől és annak gyöngeségei és tökéletlenségei nam tulaj­donittatnak az új teremtménynek Krisztusban, hanem ugy tekintetnek, mint amelyek el vannak takarva, el vannak rejtve Urunk megváltó áldozatának érdemei által. Z.'99-58 R2440:4

A valódi tanitványok, akik figyelnek a Nagy Tanitó szavára és minden dologban az Ő kitartó tanitványai, nemcsak a babonáktól és tudatlanságtól, hanem a bün szolgálatától is mentesek. Természetes gyöngeségükért és szégyenfoltjaikkért, nemkülönben az isteni értelem helyes értékeléséért cserébe az Igazságot kapják. Mentességük tehát megkárositásuk helyett éppen megáldja őket: kevély­ség és dölyfösség helyett alázatosságot ad nekik; bosz­szankodás helyett türelmet: dacosság és önzés helyett nagylelküséget és jóskaratot; elégedetlenség és lelki el­keseredettség helyett békét. Valóban, egyedül a Fiu tud csak szabaddá tenni minket. Z.'99-57 R2440:2

Ha valaki kérdené; „Mi érdeke lehet a Sátánnak aban, hogy jót cselekedjék? — mi azt feleljük, hogy: „A Sátán ilyenkor a világosság angyalának ruháját ölti ma­gára, nem azért, hogy a világ világosságára vezessen minket, sem azért, hogy a Bibliához vigyen, hanem, hogy épen eltávolitson ezektől, a megváltásnak egy másik re ményéhez, más tanitóhoz vezessen, hogy megtévessze — ha lehetséges — az igazi választottat.“ Ne feledjük el, hogy az Ur igéi jelzik is, hogy amikor ennyire jut a dolog, hogy amikor a Sátán le akarja győzni a Sátánt és bajokat gyógyi, ez világos jele annak, hogy tránusa a bukás felé inog. Ugyszólván ez a végső foka az ellenfél csaló ki­sérleteinek. Z.'99-62 R2669:6

Az Isteni törvény méltánylásának erről az emelkedett álláspontjáról az előrehaladott keresztyén látja, hogy az Ur szemében a gyülölet ölés, a rágalom gyilkosság, a felebarát jó hirnevének lerombolása rablás és fosztogatás. Ha az Egyházban, Isten megváltott népe között követik el ezeknek a dolgoknak valamelyikét, — az kétszeres bün: testvérgyilkosság és testvérrablás. Ez alól a törvény alól: „Senkiről se szólj rosszat“ — csak egyetlen kivétel van: amikor föltétlenül meg vagyunk győződve valamely go noszság nyilvánosságra hazatalának szükségességéről; amikor a gonosz elárulása szivünk vágyai ellenére van ugyan, de az abszolut szükségesség késztet rá, — mások szeretete, akik, ha nem értesittetnének a gonoszról, kárt szenvednének. Z.'99-71 R2444:6; R2445:1

Mások szolgálatában sose feledjük, hogy a pénz nem az egyetlen dolog, melyet az emberek szomoruan nélkülöznek. Sokan, kik pénz bővében vannak, nélkülözik a szeretet és rokonérzést. Urunk is ilyenek közül volt: szive, amely telve volt szeretettel, kevés barátságra talált azoknak többé-kevésbé szennyes lelkülete részéről, akik, mint a bukott emberi nem legnemesebbjei, tanitványai sorában képviselve voltak. Ugy látszott, mintha Máriában meglelte volna a szeretetnek és odaadásnak azt a mélységét, amely az Ő lelkének illat, felfrissülés, ujravidulás, erősitőszer volt. Mária is látszólag mindenkinél inkább tudta, becsülni a Mester jellemének távlatait és mélységét. Nem csak az szolgált örömére, hogy lábainál ülhetett és tanulhatott Tőle, hanem odaadásának és szeretetének költséges jelét is adta Neki. Z.'99-77 R2448:3

A Szentlélekkel való eltelésünk mértéke aránylagos lesz az önakaratuság szellemétől való megüresedésűnk s a hit és az engedelmesség szellemével való megtelésünk mértékével És noha az engedelmesség másképen nem, csak a mindennapi életben nyilvánul meg, mégis az Ur az Ő megszentelt népének csak a szándék, az akarat és a sziv engedelmességét tekinti. Ennélfogva azok, kiknek szive gyökerében hűséges az Ur iránt, tetszhetnek Neki, noha nem a leginkább tetszenek azoknak, akikkel érintkezésbe kerülnek; másfelől sokan, akik „nagyrabecsültetnek az emberek előtt“ külső erkölcsiségük folytán, viszszatetszőek az Ur szemében szivük hidegsége és tisztességtelensége miatt. Mindazonáltal az, akiben uj remény és uj élet lakik, igyekezni fog megtisztitani magát nemcsak gondolataiban, hanem szavaiban és cselekedeteiben és minden ügyében, belsőleg és külsőleg. Z.'99-92 R2456:2

Ez nem a világi béke, nem a közömbösség békéje, sem a hanyagságé, sem az önelnézesé, sem a sorsrabizás békéje, hanem — Krisztus békéje, „az én békém.“ Viszszatekintve megláthatjuk, hogy a Mester minden körülmények között megőrizte az Istennel való békéjét. Ez a béke magában foglalja az isteni bölcsességben szeretetben, igazságban és halalomban való bizalmat, emlékeztet az Ur hüségeseinek tett kegyes igéretekre: hogy soha semmi sem fogja megakadályozni az Ő hűségeseit s hogy minden azok javára fog közremüködni, akik szeretik Istent. Ez a béke hit által mindent elnyerhet, amit az isteni gondviselés megenged és könnyein keresztül is örvendő várakozással tekinthet a végső áldások elé, melyeket a Mester megigért s amelyeknek a jelenvaló béke és öröm pusztán csak izelitői. Z.'99-95 R2456:6

A valódi keresztyén nem önfejü. Ellenkezőleg az Urnak szenteltetése jelképesen mintegy lefejezte őt. Elveszitette a fejét, lemondott saját akaratáról és önirányitásáról s mint Krisztus Testének tagja meghajolt Krisztusnak, a Fejnek abszolut kormánya előtt... Az igazi keresztyén ennélfogva életének minden ügyében — ugy örömeiben, mint terheiben és megpróbáltatásaiban — a Fejtől kéri az irányitást, Tőle tudakolja, hogy mit és mint kell cselekednie és szólania, hogy még elméjének gondolatai is teljes összhangban legyenek Isten akaratával Krisztusban. Z.'99-102 R2461:1

Semmi más lecke sem lehet szükségesebb az Ur követőinek, mint ez a lecke, — a készségnek a leckéje, mellyel a Fiu kiitta az Atyától öntött poharat. E lecke által tanuljuk meg elismerni, hogy az Atya vezet és irányit bennünket dolgainkban, mert az Övéi vagyunk, tagjai lévén Felkent Testének. Z.'99-118; Z.'01-91 R2468:6; R2780:5

Miképen a szőlőskert legjobb ágai is, melyek kétségtelenül mutatják termőképességüket, metszésre szorulnak, azonképen az Urnak legtisztességesebb és legkomolyabb népe is megkivánja az Ur fegyelmét és gondviselő ápolását, különben hamar megfásulnak s nem teremnek gyümölcsöt. Isten igaz gyermeke, kinek akarata teljesen belemerült az Ur akaratába, sem nem sértődik meg, sem nem csügged el a metszések miatt. Hisz bizonyára tanult valamit saját fogyatékosságáról s teljes bizalma van a Nagy Vincellér bölcsességében. Ennélfogva ha az isteni gondviselés bizonyos irányban ulját szegi törekvéseinek: örömmel fogadja terveinek ezt a keresztezését, bizonyos lévén afelől, hogy az Ur akarata és az Ur ulai a legjobbak és áldás kimunkálására irányulnak. Z.'99-109 R2465:3

Urunk hüsége az Igazság iránt volt az, amellyel magára zuditotta azoknak ellenkezését, akiket az Ellenfél elvakitott. Az Igazság mellett tett tanusága volt az, mely életébe került és életének az Igazság védelmében való feláldozása volt a megváltás ára. Hasonlóképen az Ur minden követőjének bizonyságot kell tennie az Igazság mellett — az Isten jellemére és tervére vonatkozó Igazság mellett. Ez a tanubizonyság lesz az, mely Jézus minden valódi követőjének életébe fog kerülni, amennyiben magukat Istennél Krisztus által szent és elfogadható eleven áldozatul ajánlják. Mindenki, aki reméli az Élet Fejedelmével való társ örőkséget a Királyságban, tegye meg ezt a tanuságot az Igazság mellett, tegyen helyes megvallást a Királyságot, annak alapját és dicsőségében való végső betetőzését illetően. Z.'99-123 R2471:6

Ha bármikor ugy találjuk hogy rossz utra tértünk, melyről alig van visszatérés, el lehetünk készülve arra, hogy ez csalódásokat hoz reánk, melyeket az Ur előre megmondott. De viszont az Ur megengedheti azt is, hogy ez az út áldásokat hozzon reánk a sziv löredelmessége, az Ur előtt való alázatos meghajlás, nagyobb buzgalom, éberség és a jövőben való bizodalom formájában. Ilymódon az élet botlásai is gyakran válhatnak a kegyelem és igazság magasabb szintjeire vezető lépcsőkké. Z.'03-217 R3223:5

„A hit“ magában foglalja a szeretet, rokonérzés, mások iránt érdeklődés és aggodalom érzéseit is, főképen a hit házanépéből valókra nézve. Milyen szép bepillantást enged a mi Urunk részvevő természetébe, mikor Maga el van árasztva háborusággal! Halálküzdelme sem akadályozta meg abban, hogy anyjára gondoljon s intézkedjék kényelméről... Jegyezzük itt meg a János kiválasztását. Kétségtelenül ennek oka először az Ő szerető és gyöngéd természete volt, másodszor az Ur és az Igazság iránt való buzgalma, harmadszor pedig bátorsága, amelylyel közel furakodott halldokló Mesteréhez, hogy Vele legyen még saját élete kockáztatása árán is az utolsó órákban. Jól véssük elménkbe ezeket a tulajdonságokat, mint olyanokat, melyeket az Ur helyesel. Megjegyezvén azokat, miveljük magunkan is, hogy ezáltal különleges alkalmat nyerhessük ugyanazon Mester szolgálatának. Z.'99-127 R2474:6

Az Urral való egyesülésünk az imádságban fokozott bizalmat eredményez az Urban, mint ügyeinek őrködőjében: fokozott hitet igéjének tuláradóan nagy és drága igéreteiben; fokozott elképzelését mult és jelenbeli vezetéslének; fokozott szeretetet Krisztus minden testvére iránt s fokozott aggódást üdvükért és lelki előhaladásukért. Az imádság ilyképen szorosan és tevékenyen azonosittatik a lelki dolgokban való előrehaladással, a Lélek gyümölcseiben való előbbrejutással Isten, a testvérek és minden ember felé. Z.'00-268 R2692:1

Ezzel a gondolattal egyezik az, amit az apostol egy helyt kijelent, hogy sem a világ, sem az atyafiak nem itélhetik őt meg — hanem egyedül az Ur képes itélni, aki a szivekben olvas és ismeri a leküzdendő körülményeket, megpróbáltatásokat és fogyatkozásokat. Sőt kijelenti azt is, hogy: „Én magamat sem itélhetem meg.“ (I. Kor. 4:3.) Nagyszerü terv az, hogy sem azok nem itélhetnek meg másokat, akik azt állitják, hogy mint az Ur gyermekei lelkiismeretesen cselekszenek, sem magunkat nem itélhetjük meg hasonló körülmények között. Mást nem tehetünk, mint nap-nap után előretörekednünk, igyekezvén a legjobbat tenni a mennyei kegyelmek ápolásában és az Ur szolgálatában, az Urra bizva az eredményeket. Z.'99-139 R2480:2

A győzedelmeseknek mind olyanoknak kell bizonyulniok, akik mindent készek feláldozni az Urért. Ha szükség, feláldozni minden más lénynek a szeretetét, barátságát és helyeslését, csakhogy megnyerjék az Ur szeretetét és kegyelmét. Mi hisszük, hogy ez a próba nap-nap után mind közelebb jön az Ur megszentelt népéhez és mindannyiunknak illik megemlékeznünk, hogy ez is megpróbáltatásunk egyik eleme. Ennek megfelelően kell, hogy a mennyei dolgok felé irányitsuk szeretetünket és leküzdenünk és megőlnünk magunkban minden olyan vonzalmat, mely földi lényekre irányul, vagy olyan dolgokra, melyek vonzalmaikban, szolgálatunkban stb. földi lényeket hoznának versenybe az Urral. Z.'99-140 R2480:6

Nem mindenki vezető szellem, mint Dániel, sem nincsenek mindenkinek adva látomások, jelenések és magyarázatok, mint neki. De mindenki elnyerheti az Igazság elvei iránt való hódolatnak ugyanazt a szellemét, amely hódolat azután az isteni gondvisélés jóvoltából lépésről-lépésre megpróbáltatik a keskeny ösvényen, amikor igyekezünk Annak nyomdokaiban járni, aki nekünk példát adott — a mi Dánielünk, a mi Vezetőnk, a mi Ur Jézusunk nyomdokaiban. Mindenki tehát, aki kimondta Jézus nevét, szakadjon el a gonoszságtól; legyen mindenki hűséges; „legyen bátorsága Dániel lenni.“ Z.'99-167 R2494:4

A mi feladatunk, hogy ne csak kutassuk az Ur akaratát, hanem megszivleljük a bennünket körülvevő viszonyokat és feltételeket is; és igyekeznünk kell életpályánkban olyan mérsékletet szerezni, hogy 1. az elnyerje az isteni helyeslést, 2. hogy az a lehető legkevesebb za vart, kellemetlenséget és kedvtelenséget okozza másoknak. Azonkivül bizalommal támaszkodjunk az Ur őrködő bölcsességére és gondviselésére. Z.'99-166,167 R2493:3,6

Ennélfogva semmikép sem lehet a mi feladatunk előre meghatározni, hogy mi legyen az isteni gondviselés irányunkban. Csak szigoruan tüzzük magunk elé a helyesség, a kötelesség célját s kövessük azt a követelményekre való minden tekintet nélkül. És bizzunk bensőleg az Urban. Z.'99-171 R2496:3

Mi tudjuk, hogy feltehetőleg „új teremtmények“-ké lettünk Krisztusban és hogy meg kell próbáltatnunk — ha megróbáltatásunk már nem kezdődött meg: — továbbá meg kell gondolnunk, hogy csak abban az esetben lehetünk lelkileg erősek és a győzelemre képesek, ha az élet apró dolgaiban önmegtagadást gyakorolunk s leküzdjük (megőljük) magunkban testünknek természetes kivánságait a táplálékra, ruházatra, viselkedésre és a többire nézve. Z.'99-172 R2496:6

Az apostol a tüzes megpróbáltatás emez idejéről beszél és a buzgó ember hitét és cselekedeteit egy aranyból, ezüstből és drágakövekből épült házhoz hasonlitja. Kijelenti, hogy ennek a napnak, a jelenkor végének a tüze meg fogja próbálni minden ember munkáját, bármilyen rendü is legyen az s mindent megemészt, kivévén a valódi hitet és a jellem épitését. De ne feledjük el, hogy az ilyen hűséges jellemek nem hirtelen teremnek, néhány óra, néhány nap alatt; mint a gomba, hanem fokozatos fejlődésének, finoman edzettek és szilárdak, mint az olajfa. Z.'99-171 R2496:5