A kötelességüket teljesitő és cselekedeteinken őrködő vigyázóknak, vagy őrszemeknek a száma kevesebb lesz aszerint, amint az elménket, gondolatainkat figyelő őrségvonal erősebb.  Ezen a ponton kell különösen ébereknek lennünk.  „A szin bövölködéséből szól a száj.“  Ez az egyetemes igazság különösen példázódik az üjjáfogantattban, akinek viselkedése, beszéde, aránylag nyiltabb, mint másoké Igaz érzések lakván szivében, azoknak kifejezésében talán kevésbé óvatos, mint előzőleg.  De annál inkább meg kell jegyeznie az apostol szavait:  „Aki ajkával nem vétkezik, az a tökéletes ember.“  Jak. 3:2. Z. '04-23 R3305:5

Mi nem tudjuk, hogy mi szolgál a mi legjobb üdvünkre. Sokszor olyan dolgok, melyeknek megragadását kivánjuk, epedjük, azt gondolván, hogy jók, valójában kárunkra szolgálnak.  Áldottak azok, akik hit által képesek minden megpróbáltatás és akadály ködfelhőjét áthasitani, meggondolván, hogy:  „Az Ur ismeri övéit“ és hogy Ő minden dolgot a mi javunkra müködtet.   Z. '01-148 R2806:4
    Türelemmel kell várnunk az Urat s ugyancsak lürelemmel elviselnünk azokat a keresves tapasztalatokat, melyeket gondviselése kijelölt számunkra, nem vonva kétségbe bölcsességét, szeretetét és hatalmát annak, aki velünk reddelkezik. Z. '01-317 R2888:2

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy vigyázás nélkül imádkoznak; mások meg abban tévednek, hogy imádság nélkül vigyáznak.  De a helyes és egyedüli biztos mód az, amire Urunk utasitott, hogy t. i. összegyeztessük a kettőt.  Vigyáznunk kell és résen lennünk a világ a test és az Ördög káros beavatkozásaival szemben.  Éberen figyelnünk kell továbbá az Ur igéjének buzditásait, azok betöltésének bizonyságait, a jeleket, amelyek előre megjelentik jelenvalóságát s a felmentés küszöbön levő nagy változásait.  Vigyáznunk kell mindenre, ami megerősit bennünket hitünkben, reménységünkben, hüségünkben és a szeretetben és vigyázásunk alatt szünet nélkül könyörögnünk is kell.  Mint az Ur népének, közösen kell imádkoznunk otthonunkban, családunk között és imádkoznunk kell titokban és visszavonulásukban is. Z. '01-80 R2775:5

Amiképen senki sem képes két urat szolgálni, mindakettőt kielégiteni s mindakettőnek igazat adni, lévén érdekeik ellentétesek, azonképen lehetetlen egyszerre Istent és az Igazságot is szolgálni s egyszersmind tetszeni és elfogadhatónak lenni az Ellenfélnek is és azoknak, kik vele, a jelen felmentési idő uralkodójával, a „világ Fejedelmé“-vel harmoniában vannak.  Az Ur megszentelt népének, akik kincseket akarnak gyüjteni a mennyekben s gazdagoknak lenni az Ur előtt, készségesen meg kell alázniok magukat azok között, kik nincsenek megszentelve és akik, bármi legyen is egyébiránt foglalkozásuk, Mammont szolgálják, az önzést, a jelent, s nem áldozzák fel érdekeiket a mennyei Királyság erdekeiért. Z. '00-318 R2717:5

Ne feledjük el, hogy az, aki a jó munkát elkezdette, soha meg nem változik és ha szivünk összhangban van Vele, ha a nagy Kiengesztelésben való hitünk tiszta és szilárd, ha Neki szenteltetésünk teljes és tökéletes annyira, hogy ügyeinkben nem a magunk akaratát, hanem az Ő akaratát igyekszünk teljesiteni, akkor valóban meglesz bennunk a hit teljes bizodalma.  Mert tudván azt, hogy Isten megváltozhatatlan, tudván azt, hogy közünk igéreteivel és intezkedéseivel, tudjuk azt is, hogy az Ő kegyelmés gondviselésének tényei müködésben vannak részünkre.  Ez a teljes hitbeli bizodalom – a teljes megnyugvás az Urban. Z. '00-170 R2643:1

Mindenünket, amink van, az Ur szolgálatának alárendelni nemcsak okos dolog, hanem sokkal csekélyebb, sokkal szerényebb áldozat is, mint amekkorát szeretnénk hozni Annak, Aki akkora részvétet, akkorra kegyelmet mutatott irányunkban.  Igy kellene éreznünk még akkor is, ha nem lenne semmi jutalom kapcsolva önmagunknak ilyen feláldozásához.  De amennyiben az Ur jutalmat és áldásokat kapcsolt ehhez, éreznünk kell azt, hogy az elfogadás visszautasitása nemcsak az isteni irgalom lebecsülését jelentené, hanem a lelkület és itélet gyöngeségét is, amely nem képes mérlegre tenni az önakarat néhány rövid évig tartó apró és mulékony örömeit az Urral való összhangban létel örökkétartó örömeivel, áldásaival és dicsőségével szemben. Z. '00-170 R2642:5

Jóllehet ez a lefejezés jelképes és nem betüszerinti, mégis mélységes jelentése van...  Jelenti nemcsak az önakarat halálát, hanem a minden más fejtől, kormánytól és törvényhozótól való elszakadást és egyedül Jézusnak „Fej“-ül való elismerését, Akit Isten Fejéül rendelt az Egyháznak, amely az Ő Teste, Jézus pedig az Egyház minden tagjának Feje.  Jelenti továbbá nemcsak a minden alkotmány és hatósag fejétől való elszakadást, hanem saját fejünk és akaratunk birtoklásának is a megszüntetését és helyébe Urunk Jézus Fej-voltának és akaratának elfogadását.  Ez ugyanaz a gondolat, mint amelyre az apostol hivja fel figyelmünket a Róm. 6: 3-ban, ahol kijelenti, hogy mi Krisztus Testébe kereszteltettunk meg, mint ennek a Testnek tagjai, az egy Fej, Krisztus alatt – halálába való kereszteltetésünk által, vagyis akaratunknak teljes Neki szentelése s végül életünknek mindhalálig hüséggel való letevése által. Z. '00-285 R2700:6

Noha ez a parancs nem a lelki israelnek adatott, mégis könnyen észrevehető, hogy szelleme mennyire felénk árad...  Mi Krisztus nevét nevünkül válásztottuk.  A Fej szent neve egyuttal a Test minden tagjáé is.  A Vőlegény tisztes nevét egyuttal a menyasszony is viseli.  Mennyire kell, hogy ez óvatosságot sugalljon gondolkodásunkban!  Mennyire megokolt igy szólanunk magunkban:  „Vigyáznom kell, hogy nem vettem-e az.  Ur nevét hiába – hogy kellően értékelem-e a tisztességet, a méltóságot és a felelősséget, amely abból a helyzetemből háramlik reám, hogy az Ő képviselője és követője vagyok; megfontoltan akarok viselkedni, lehetőleg arra törekedvén, hogy semmi gyalázatot ne hozzak erre a névre, hanem ellenkezőleg, megtiszteljem azt minden gondolatomban, szavamban és cselekedetemben.” Z. '04-73 R3331:1

Ez a nagy és folytonos küzdelem.  Mert noha az uj akarat védelmezi magát, leigázza a testet s azt leigázottságában az uj lelkületre kényszeriti, mendazonáltal a halandó test, nem lévén még ténylegesen meghalva, folytonoss érintkezésbe kerül a világgal és az Ellenféllel s ezek szünet nélkül élesztik és megelevenitik világi gondokkal, nagyravágyásokkal módszerekkel, küzdelmekkel, ellenkezésekkel és egedtlenséggel az uj akarattal szemben.  Egyetlen szent sincs ilyes fajta megpróbáltatások – külső és belső küzdelmek hijjával.  Végletekig való harcnak kell ennek lennie, különben a nagy jutalom, amelyért harcolunk, nem lesz megnyerhető.  Mert noha az új-teremtmény az Ur kegyelmével és erejével a halandó testet ismét és ismét legyüri, mégis mig a halál be nem következik addig teljes fegyverszünetről szó sem lehet. Z. '03-424 R3275:2

Vajjon a jó és rossz elvei annyira tisztán állanak elmém előtt és annyira teljes összhangban vagyok-e a jóval és annyira ellensége vagyok-e a gonosznak, hogy az utóbbit nem támogatom, sőt elitélem akkor is, ha különben az előnyt jelent reám nézve?  Annyira helyeslem-e a jót és igazat, hogy örülök az igazságnak és az igazság boldogulásának olyan örömmel, hogy felfüggesztem kedvéért előitéletemet s feláldozom földi érdekeimet?  Az Ur szeretete, melyet az apostol itt úgy ir le, mint az Ur népének lelkületét, olyan szeretet, amely messze felette áll az önzésnek és szilárd elveken alapszik, amely elveket napnap után mind tisztábban kell magunk elé állitanunk s bármely áron szigoruan ragaszkodnunk hozzájuk. Z. '03-57 R3151:3

Gyakran megneheziti az Ur népének dolgát az, hogy bár elszánják magukat a jobb útra és igy ellenállanak a kisértésnek, nem szánják el magukat elég határozottan.  Sokan igy szólanak a Kisértőnek:  „Elhatároztam, hogy most nem egedek.”  De gondolkozásukban ezáltal nyilt kaput hagynak, melyen a kisértés visszaterhet.  Urunk eljárása ebben a tekintetben a leghelyesebb volt:  egyszersmindenkorra elüzte a kisértést.  Nekünk is oly szilárdan kell megállanunk, hogy az Ellenfél ne tartsa érdemesnek ugyanabban az ügyben még egyszer visszatérni.  „Távozz tőlem Ellenfél,  én egyedül az én Istenemet akarom szolgálni és imádni.“ Z. '04-10 R3299:6

Lehetetlen közel jutnunk Istenhez, hacsak nem gyakoroljuk a hitet és bizalmat.  Őbenne, as Ő jóságában, hatalmában, bölcsességében és szeretetében.  A hit müvelést, fejlesztést kiván, Ugyanazok az apostolok, akik a galileai tengeren a vihar közeledtére rémülten felkiáltottak, lassanként odafejlődtek hitükban, hogy – mint az evangyélium mondja – tudtak hinni és hittek is az Urban még akkor is, mikor Ő távol volt s nyomára sem akadhattak.  Hasonlóképen napi leckénk egy része kell, hogy legyen az Urban való bizodalom müvelése is.  Meg kell gondolnunk multunk tapasztalatait és az Ur igéjében rejlő leckéket, hogy ilymódon Benne való hitünk meggyökeresedjék és megszilárduljon. Z. '04-89 R3338:5

Kéréseink, könyörgéseink, az Urhoz való kiáltásaink a sziv szentségéért, a Lélekkel való eltelésért, a lelki táplálékért és felfrissülésért Iegyenek.  Ami a természetes dolgokat illeti, Ő tudja, hogy milyen utat válasszunk  s mint uj teremtményeknek, mi van legjobb érdekünkben.  Bizzuk ezt csak Őreá.  Neki nem telhetik örőme abban, hogy lássa, hogy olyan dolgokért alkalmatlankodunk Nála, miket Ő nem rendelt részünkre.  Mert ha ez lenne az eset, ez nemcsak, hogy nem gyarapitaná Benne való hitünket, hanem ellenkezőleg, öregbitené kételkedésünket és aggodalmainkat aziránt, hogy hátha Ő megfeledkezett rólunk és elhanyagolja a nekünk szükséges dolgok megadására vonatkozó igéretét. Z. '04-90 R3338:6

Isten Egyházának fegyelme, próbája és végső megkisértése szempontjából szükséges, hogy ellenkező hatásoknak legyen kitéve, mert azoknak, akik legyőzik ezeket a hatásokat, szól a nagy jutalom igérete.  Ha uralkodni akarunk Krisztussal, be kell bizonyitanunk méltó voltunkat az uralkodásra, az Isten iránti hüségnek, az Igéjének adott hitelnek, az Igazság ügyéért való buzgalomnak, a szidalmak és üldözések haláltól sem rettegő békességes elviselésének érveiért; továbbá az Isten hatalmába és szándékába helyezett ama megingathatatlan bizalom érvével, mely szerint hisszük, hogy Isten felmagasztalja Egyházát a kellő időben. Z. '04-74 R3331:3

Az ilyennek ugy kell viselkednie, mint az Ur viselkedett egész fellépésében és a jóhoz való viszonyában s mindenfajta gonosz elkerülésére irányuló magatartásában.  A lehető legteljesebb mértékban Jézus nyomdokait kell követnie.  Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy tökéletlen testben lévén az Ur tökéletességének fokáig kell, vagy lehet eljutnia, hisz az Ur testi létében is tökéletes volt.  Pusztán csak az jelenti, amit a szavak is mondanak, t. i. igyekeznünk kell ugy viselkednünk, ahogy Ő viselkedett:  ugyanazon az uton haladnunk, abban az irányban s a felé a cél és határjel felé, amelyet Ő ismert el és alapitott. Z. '03-345 R3237:5

... A mi alabástrom edényünk a mi szivünk, amelynek telve kell lennie a legdrágább és legédesebb illatszereivel a jókinvánságoknak, gyengédségnek és szeretetnek mindenki iránt, főképen Krisztus iránt, a mi Fejünk, Urunk Jézus iránt s Testének, az Egyháznak minden tagja iránt:  de legeslegkivált a láb-tagok iránt, akik most velünk vannak és akikre kiváltságunk szerint ki kell öntenünk a szeretet és alázat illatát a Jézus nevében, mert mi az Övéi vagyunk. Z. '99-78; Z. '00-378; R2448:5; R2744:3

Ez azt jelenti, hogy Isten hüséges pásztorokat és tanitókat fog támasztani, akik „vigyázni fognak a lelkekre, mint olyanok, akik számadásra vannak kötelezve.“  Az igaz, hogy hamis tanitók is támadnak, akik elcsavarják az Ur igéjét és álbölcselkedések ravasz kieszelésével megbolygatják a lelkeket.  De ha az Ur gyermekei szivük egyszerüségében hitünk minden mozzanatára nézve egy „ugy mond az Ur“-t keresnek s az Ige segitségével minden dolgot gondosan megvizsgálnak, képesek lesznek arra, hogy könnyedén megkülönböztessék az igazat a hamistól.  Ha aztán igy cselekedtünk, Pál apostol (Zsid. 13: 17) bizalmat tanácsol nekünk.  Az Ur, a mi Pásztorunk, gondot visel az igaz nyájra. Z. '04-75 R3332:2

Mennyire növeli a keresztyén ember bizalmát annak elgondolása, hogy noha a földi hatalmak ellene vannak és ő önmagában képtelen a nekik való ellenállásra; és noha a test és vér ellenségeskedésén felül magasrangu lelki gonoszságokkal, a Sátánnal és sötétségbeli kedvenceivel is kell küzdenie, mégis, másfelől „nagyobb az, aki mellettünk van, mint aki ellenünk“ és az összes mennyei seregek alá vannak vetve az isteni akaratnak és Isten ügye előmozditásának szolgálatára vannak rendelve, az isteni bölcsesség intézkedésének megfelelően. Z. '97-120 R2140:6

Vigyázzunk abban az értelemben, hogy gondosan figyeljünk minden értelemre, mit az Ur közöl velünk, kutatván, hogy mi a neki kedves szolgálat.  Vigyázzunk magunkra is ilymódon, hogy törekedjünk a lehető legszorosabban a nagy Főpap nyomdokaiban járni.  Legyünk józanok abban az értelemben, hogy ne legyünk hányavetiek, hanem boldogok és örvendezők lévén az Urban és egyben mentesek lévén a fölösleges aggodalmaktól, melyek azokat terhelik, akik félreértik az Atya karakterét és tervét, józanul értékeljük az Ur szolgálatával kapcsolatos jelenvaló alkalmakat és kiváltságokat, azaz ne legyünk gondatlanul hanyagok, kisiklani engedvén kezünkből az alkalmakat és kiváltságokat, amit aztán megbannánk. Z. '02-239 R3056:5

Az eset nem az, hogy tökéletesen cselekedjük ezeket és tekintet nélkül arra, hogy Krisztus igaz volta eltakarja a mi naponkénti fogyatkozásainkat, ha a Krisztusnak tulajdonitott igazvoltuságban való hitünkön felül képességünk foka szerint ápoljuk ezeket a kegyelmeket, akkor nem fogunk elbukni.  Ha mindent megtettünk, amit tehetünk, még nem vagyunk teljes hasznot látó szolgák, minthogy nem bizhatunk a magunk igazvoltuságában, hanem csak ama bő ruhában, mely Krisztusban való hitünk által a mi tulajdonunk.  Ezzel szemben állandó szorgalommal, félelem és retteges között kell munkálnunk üdvösségünket, jól tudván, hogy Krisztus igazvoltusága csak azokra alkalmaztatik, akik vágyakoznak elhagyni a bünt és keresni „a szentséget, amely nélkül senkisem láthatja az Urat.“ Z. '97-148 R2155:6

Kétségtelenül gyakran óhajtja mindenki, hogy vajha a megpróbáltatásoknak már végük volna s helyet nyerhetnének a győzedelmeskedők között:  de a türelemnek, hitnek és bizalomnak tisztitó munkát kell végezniők szivünkben, lágygyá, készségessé és engedékennyé tévén bennünket az Ur iránt.  Hadd haladjon a jó munka!  Hadd örvendezzünk csak, ha a megpróbáltatások olyan tunalságokat eredményeznek, melyek bármi tekintetben hasznosak nekünk; melyek arra voltak szánva, hogy erős jelemüekké tegyenek bennünket, szilardan kitartókká az Igazság és megigazultság mellett saját gyengeségeinket beismerőbbekké s azokkal szemben óvatosabbakká!  Még azok az összeütközések is, melyek részleges győzelmeket eredményeztek, nagy valószinüséggel javunkra szolgálnak.  S olyan kérdésekben is, ahol teljes kudarcunk volt, az eredmény lehet jellemszilárditó, valami olyan kristályositó folyamat, amely ugyanabban az irányban ismét nagyobb buzgalomra serkent s az Urnak meghódoló szivbéli alázatosságra a könyörgésben. Z. '02-133 R3001:5

Hideg, számitó embereknek lehet sok egyéb jótulajdonságuk, de nincs helye hidegségnek, vagy langyosságnak azoknál, akik már megizlelték egyszer az Ur kegyelmes voltát.  Az ilyeneknél a már egyszer felgyult szeretet kell, hogy emészlő buzgalommá dagadjon.  Igy volt ez Urunk Jézussal is és ez egyike volt azoknak az okoknak, amik miatt az Atya szerette Öt.  Hadd leyen mindenki, aki kedves akar lenni az Ur előtt, annyira eltelve az Igazságért és az igazvoltuságért való buzgalomnak ugyanevvel a szellemével, hogy az teljesen feleméssze őt, mint az Ur oltárán való áldozatot!  Ilymódon még kedvesebbé és elfogadhatóbbá lesz az Ur előtt Urunk Jézus által. Z.'98-112 R2289:3

Itt azt látjuk, hogy nem elég csupán teljesiteni Isten akaratát, azaz elviseli a megprobáltatást, hanem eljutván ehhez a ponthoz, a jellemnek szivünkben, akaratukban (és csak részben testünkben is) gyökerező eme határához, azon kell lennünk, hogy békességes türés által Isten akaratát állitsuk fel szivünk törvényéül, életünk szabályául minden körülmény között.  Soha előbb, csakis ekkor lehetünk szivbélileg alkalmasak a Királyságra.  Jakab apostól mondja:  „Hitetek próbája türelmet (békességtürést) terem;“ ez azt jelenti, hogy ha hitünk megállja a próbát, annak eredménye a békességesen türő jellem lesz.  Másfelől, ha nem jutunk el békességtürésig, ez azt jelenti, hogy hitünk nem állotta meg kellőképen a próbát, következőleg nem vagyunk még alkalmasak a Királyságra. Z. '01-117 R2792:1

Lelkiismeretünk is, mint a bukott természetnek minden más eleme, szabályozást kiván.  Ha lelkiismeretünket szabályozni kell, kell valamely zsinórmértéknek lennie, amely szerint azt egyenletessé tegyük és szabályozzuk.  A lelkiismeret olyan mint az óra amelynek lapja az órák számával van jelezve, de amelynek pontossága, mint időmutatóé, a főrugó olyan szabályózásán alapszik, mely szerint hiven mutatja az órákat. A lelkismeret is készségesen megmutatja nekünk a helyest és a helytelent, de csak akkor bizhatunk meg abban, hogy mit mond helyesnek, vagy helytelennek, ha szabályozva van az uj rugó:  az uj sziv, az uj tiszta akarat által, amely teljes összhangba hozatott a szeretet törvényével, amely Isten igéjében tárul előnkbe. Z. '00-360 R2735:1

Külömbség van azok között a kisértések között, melyeket az Atya tart alkalmasaknak és azok között, melyek az ellenféltől erednek.  Az előbbiek az Istenhez és az igazvoltuság elveihez való hüség próbái és áldásul és segedelmül vannak szánva mindazok részére, akik ellenállanak eme kisértéseknek és igy bizonyitják az Igazsaghoz való héségüket.  Ezzel szemben a Sátán kisértései természetük szerint a rosszaságba és gonosz cselekedetbe ejtő hálók és csapdák, csábitások arra, hogy a rosszat jó szinében tüntessük fel, sötétség helyett világosságot, világosság helyett sötétséget lássunk.  A félremagyarázás és a gonoszságba való keverésnek ezzel a módjával Isten senkit meg nem kisért. Z. '04-7 R3297:5

Ha valaki azt óhajtja, hogy bőségesen felhasználtassék az Ur áldott szolgálatában, törekedjék előbb arra, hogy hova-tovább alkalmassá váljék erre a szolgálatra.  Kövesse a kedvelt és tisztelt szolgát, Mózest, szelidségben, alázatosságban, kitartásban, fáradhatatlan buzgalomban és önmaga feláldozásában az Ur szolgálatáért.  De a bölcs sáfár mindig arra törekszik, hogy természetes képességeinek foka szerint fejtsen ki müködést és nem várja, hogy Isten csodát miveljen az ő előhaladása érdekében, mert ezáltal tetemes időt prédál arra, hogy oly dolgokat fejtsen ki magából, amelyek természettől nincsenek meg benne. Z. '94-143 R1651:5
    Ennélfogva mindannyiunk igyekezzék alázat és buzgalom, az Ur és ügye iránt való szeretet, az Ő hatalmában való hit által a szivnek és lelkületnek olyan állapotába jutni, amely készségessé és eredményessé teszi felhasználhatóságunkat minden ágában az isteni szolgálatnak, amelyre az Ur bennünket kegyesen elhiv. Z. '01-348 R2904:4

Kell, hogy az imádság lelke legyen velünk mindenben, amit látunk és teszünk.  Ez azt jelenti, hogy életünk minden ügyében szivünk folytonosan az Urhoz folyamodjék irányitásért, hogy ily módon minden kezünk ügyébe eső dolgot a mi erőnkből Neki tetsző módon mivelhessunk, tovább, hogy védve legyünk minden kisértéstől, amely egyébkent meghaladná türelmünket és hogy végül megszabadittassunk a gonosztól és helyünk legyen Urunk Királyságában, Testvérek és Növérek!  Mindinkább véssük emlékezetünkbe s valósitsuk meg a gyakorlatban Urunk eme szavatt:  „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kisértésbe ne essetek.“ Z. '01-80 R2775:5

Kicsoda más, mint egyedül Ő, a „minden vigasztalás Istene“ adhat megnyugvást a háboruságokban, amelyek ugy szakadnak a lélekre, mint a hirtelen viharok a tengerre?  Mint e veszélyben levő óccánjáró tengerészek, mi is Hozzá kiáltunk és Ő eljuttat bennünket a kivánt kikötőbe, a nyugalom és Istenben való béke áldott kikötőjébe.
    Melyik az a kiáltás, mely a béke eme feleletét hozza meg nekünk?  Nem az azért való könyörgés, hogy a háborgattatás minden alkalma eltávolittassék tőlünk, mert nem midig Isten akarata, hogy ilymódon nyerjen békét az emberi lélek; ez ugyanis nem mindig a legjobb mód.  De van egy kiáltás, amely mindig feltétlenül meghozza azt a nyugalmat, amelyet „senki meg nem háborithat.“  Ez a kiáltás nem egyéb, mint az Isten akaratában való édes, bizó és szerető megnyugvás. Z. '96-259 R2058:3

Isten igérete az az alap, amelyre épülnie kell mindennek, amit akár jellemünk, akár jövendő dicsőségünk tekintetében remélünk.  Értékeljük ezt az Igazságot ugy, hogy ne legyünk annak semmi értelemben és semmi fokban megszégyenitői.  Ne csak betüben, hanem lélekben is őrizzük meg az Igazságot; szeressük azt nemcsak azért, mert igaz hanem mert szép is és nagyszerü is.  Véssük örökre elménkbe a békességtürés jelentőségét, hogy ne csak ápoljuk és gyakoroljuk a keresztyén erényeket, hanem örömmel vállaljuk a kisértéseket, üldözéseket és nehézségeket is, melyeket az Ur alkalmasnak lát ránk bocsátani megprobáltatásunkra és ama jellemnek a kifejlesztésére, melyről az Ur azt mondja, hogy döntő jelentőségü és amely nélkül tökéletes szeretet sem el nem érhető, sem meg nem tartható. Z. '01-119 R2793:3

Bizonyos, hogy aki gondosan ügyelt a vető munkára, nem kevésbé érdeklődő és figyelmes lesz az aratás tekintetében is.  Bátran és erőteljesen nyomjuk meg az Igazság sarlóját, megemlékezvén arról, hogy mi az Ur Krisztust szolgáljuk s megemlékezvén továbbá arról is, hogy mi nem vagyunk  felelősök az aratásért, hanem csak a kitartásért, amellyel a található érett „gabonát“ összegyüjtjük.  Ha az érett gabona néhány szemének a megtalálásáért is nehéz munkát kell végeznünk örvendenünk kell annál inkább a talált szemeknek s meg kell tanulnunk szeretni és értékelni azt, ami ritka és értékes.  Miközben minden rendelkezésre álló bölcsességet felhasználunk ebben a szolgálatban, jusson eszünkbe az is, hogy az Ur részt engedett nekünk az Ő munkájában, nem annyira az lebegett szeme előtt, hogy mit tudunk elvégezni, hanem inkább az áldás, melyet e munka ránk fog árasztani. Z. '01-155 R2811:4