Valószinüen minden tapasztalt ember teljesen elismeri azt az állitást, hogy a nyelvnek a test minden tagjánál nagyobb befolyása van ugy a rosszra, mint a jóra nézve.  A tapasztalás tanitja azt is, hogy a legtöbb embernél könnyebb minden más szervet kormányozni, mint a nyelvet.  A nyelv annyira készséges szolga, hogy a bukott természet minden nagyravágyása, szenvedélye és hajlama csak őt akarja a gonosz szolgájául, vagy csatornájául felhasználni.  A keresztyén ember részéről ennélfogva fokozottabb éberség, bölcsesség és gondosság kivánatos arra, hogy testének ezt a tagját kormányozza s a Krisztusban való uj lelkület szolgálataba hajtsa, hogy az ne legyen többé akadály magának, vagy másoknak, hanem segedelem a keskeny úton. Z.'97-156 R2156:3

Elfeledjük a dolgokat, amelyek mögöttünk vannak, merl az a helyes, hogy igy cselekedjünk.  Mert Isten is elfelejti azokat és azt mondja, hogy minden gyarlóságunkat háta mögé vetette; és mert gyarlóságaink mind el vannak takarva az Ő Tekintele elől annak érdemei által, aki szeretett bennünket, aki meghalt értünk és akit mi is szeretünk és bizunk Benne és akinek nyomdokaiban igyekszünk járni több-kevesebb tökéletlenséggel a fogyatkozásoknak megfelelően, melyeket testünkben örököltünk.  Nem akarjuk azt mondani, hogy elcsuszamlások és mulasztások nem veendők komolyan és hamar elfelejthetők:  ellenkezőleg helyre kell hoznunk azokat ügyességünk foka szerint s nap-nap után könyörögnünk kell Isten bocsánatát ezekért a fogyatkozásokért. Z.'04-23 R3306:2

A mi könyörgéseink legyenek fokozatosan a kegyelemért, a bölcsességért, a Lélek gyümölcseiért, az Ur és a testvérek szolgálatának alkalmaiért, végül azért, hogy mindinkább és inkább gyarapodjunk az Ur drága Fiához való hasonlatosságban... Ilyen fellételek mellett ki kételkedehetik, hogy „Istennek minden értelmet meghaladó békéje“ meg fogja őrizni az ilyen „szveket“  és azoknak „gondolatait“.  Ez a béke magától el fogja üzni a sokak szivét sujtó gonoszságoknak bármelyikét.  Önzés és nagyravágyás kevés teret használnak az ilymődon eltelt szivben.  Isteni béke lakhatik szivünkben és kormányozhatja azt annyira, hogy távol fogja tartani a világ nyugtalanitását és zavarát még akkor is; ha különben egészen körülvesznek ezek a kártékony körülmények – s mega az Ellenfél ostromoltat bennünket félrevezetett szolgáival. Z.'04-24 R3306:3

Az életnek minden ügye hasznos tanitásokat ad a jövőre nézve, csak meg kell szivlelnünk azokat a tanitásokat.  Talán lehetett valami különösen hasznos a halászmesterségben, valami, ami nagyon hasonlitott az uj nagy feladathoz, amelyre az apostolok életük hátralevő egész folyamára készültek elkötelezni magukat.  Az Ur sejteti is ezt elhivásában.  A halászmesterség kitartást, ügyességet kiván, alkalmas csalétekre van szüksége és arra, hogy a halászok rejtekben tartsák magukat.  Erre a négy dologra van szükség a lelki halászatban is, amelyre az Ur kiváltságos módon elszerződtet minket.  Ne feledjük el, hogy amiképen a halak könnyen elriadnak, ha észreveszik, hogy valaki megakarja fogni őket, azonképen az emberiség is félénk, valahányszor meg akarják fogni valamivel.  Főképen, ha a legkisebb gyanujok is van arra nézve, hogy elveszitik szabadságaikat.  A megszentelés pedig ilyennek látszik a világ előtt. R'04-26,27 R3308:3

Oh jaj, Isten igaz gyermekei közül hányan lesznek fáradtak és alélt lelkületüek s közel a veszedelemhez, hogy elveszitsék a nagy jutalmat, mert nem gondolkodnak az Urról, nem tanulmányozzák, nem étik, nem szivlelik meg Őt s hogy micsoda ellenkezést viselt Ő el hivségesen.  Ha megszivlelnék az Ő tökéletességét s meggondolnák, hogy a Benne megtestesült fény hogy ragyogott a sölétségben s még sem becsülték meg mások, akkor maguk is belenyugodnának abba, hogy a belőlük kiáradó fény ne becsültessék másoktól.  Ha meggondolnák, hogy az Ur hogy szenvedett minden tekintetben igazságtalanul és az Igazság ügyéért s elmélkednénk azon, hogy a maguk viselkedése minden jóhiszemüség mellett is mennyire tökéletlen, ez megedzené őket, mint jó katonákat a keménységek elviselésére, hogy ne legyenek fáradtak a jó cselekedetben s ne lankadjanak el az ellenállás sulya alatt. Z.'04-38 R3313:5

Igy van az Ur minden tanitványával:  folytonos igyekezelüknek arra kell irányulni, hogy elkerüljék a tulszigoru birálstra való hajlandóságot és azt a törekvésüket, hogy elveszitsenek másokat, mig azok irgalmat óhajtanak a maguk részére.  Az Urtól megállapitott szabály az, hogy irgalmát abban az arányban kell várnunk, amily arányban mi gyakorolunk irgalmat másokkal szemben.  A hibákat kutaló hajlam, amely kész mindenkit vádolni és elitélni, a sziv gonosz természetére mutat – olyas valamire, amely ellen az Ur népének mindannyiának védekeznie kell.  Irgalom, jóság és szeretet azok a jellemvonások, melyeket Ő a lelki izraelitákban látni óhajt s amelyek nélkül nem lehetünk sokáig az Ő gyermekei. Z.'04-43 R3316:4,6

Az Ur igéreteire épitelt remények, amelyeket nem kisérnek cselekedetek fövényre, épitett remények lesznek, Pusztán idő kérdése, mig eljön a próba nagy ideje – s ki fog tünni, hogy ezek a remények rosszabbak, mint haszontalanok.  Kitünik, hogy megcsalták birtokosaikat, akik elbizták magukat Istennek a Királyságban való részesedésüket illető biztositásai tekintetében.  Ezzel ellentétben azok, akik engedelmességgel épitenek, akiknek szive és nyelve megvallja és tiszteli az Urat s cselekedeteik bizonyitják hitüket s gyümölcseik bizonyságot tesznek az Urhoz való eleven viszonylatukról – az ilyenek átjutnak az életnek minden viharán, sosem mozdulnak ki helyükből, sosem szenvednek rázkódtatást, mert alapzatuk van. Z.'04-46 R3318:5

A testnek vetünk mindenkor, amikor felsőséget engedünk a test testi, önző jogtalan és igazségtalan vágyainak szivünk és életünk felett; és minden vetés könyebbé teszi a következő vetést s biztosabbá az ilyen eljárás végét, amely a halál – a második halál.  Ezzel szemben a test önzésre irényuló vágyainak való minden ellenállás, minden gyakorlása az uj lelkületnek a tiszta, a nemes, a jó és az igaz dolgok irányában – a Léleknek való vetés, amely a Lélek járulékos gyümölcseit termi, a Lélek kegyelmeit és amely, ha kitartunk benne, végtére meghozza nekünk az Ur kegyes igéreteinek és intézkedéseinek megfelelően – az örökéletet és a Királyságot. Z.'04-57 R3323:5

Minden megpróbáltatás segitségünkre van. Ha mindjárt az elején félnőnk és kiáltanánk, apránként segedelmet nyernénk, de talán ezzel a feddéssel:  „Óh le kicsinyhitü!“  De hogy lecke lecke után ért bennünket, az Ur is tőlünk – valamint mi is minmagunktól – nagyobb hitet vár, nagyobb bizakodást jelenlétében és rólunk való gondviselésében és abban a hatalmában, mellyel az Ellenféltől és minden gonosz dologtól megszabadit és biztonságban juttat el a kikötőbe, amely felé törekszünk – a mennye; királyságba. Z.'04-60 R3325:1

Csak lelkületünkben, akaralunkban multak el a régi dolgok és ujult meg minden.  Ténylegesen csak akkor teljesedik be ez a változás, mikor a halandó halhatatlanságba öltözött, mikor a romlandó romlatlanságba magasztosul – dicsőségben, erőben felemelkedik, lelki lénnyé lész.  De közben, hogy méltóknak tekintessünk az Első feltámadásban való részesedésre, megkivántatik tőlünk, hogy kinutassuk benső hajlandóságunkat, komoly vágyunkat arra, hogy teljesen azokká legyünk, amivé az Ur óhajt tenni bennünket.  Ezt pedig semmi módon sem mutathatjuk meg inkább az Urnak és önmagunknak és semmi sem lehet ez irányban nagyobb segedelmünkre, mintha szigoru ellenőrzés alatt tartjuk szivünket és gondolatainkat. Z.'04-25 R3307:4

Az isteni módszer – ugy látszik – világos különbséget tesz Isten szolgái és a Gonosz szolgái között.  Az a kiváltság, hogy Isten mellett bizonyságot tehetünk és az Igazság követői lehetünk, olyan kegy, amely az Ur népének van fenntartva.  Isten nem keresi sem a bukott szellemeket, sem a gonosz férfiakat, sem a gonosz nőket arra, hogy a jó hirdetés hirdetői legyenek.  Az Ur népe jól jegyezze meg ezt a kérdést és óvakodjék minden olyannak a szolgálatától, akik nem bizonyitják be az Urral való szivbéli közösségüket.  A gonosznak pedig igy szól az Ur:  „Miért veszed te szádra az.  Én szövetségemet – mikor látom, hogy gyülölöd a tanitást és hátad mögé veted az Én beszédemet?“  Zsolt. 50: 16, 17. Z.'04-28 R3309:4

Urunk figyelmeztet arra, hogy mennyire tanulmányoznunk, megszivlelnünk kell a természet apró dolgait is.  Az élet apró tényeivel kapcsolatos tapasztalatok igen hasznosak abban a tekintetben, hogy általuk helyes szempontból közelithetjük meg a Teremtőben  való hit tanulmányozását és annak elgondolását is, hogy Ő szükségképen megtestesitője és hordozója a legfenségesebb és legnemesebb tulajdonoknak, amelyeket emberi elme elgondolhat – hogy Ő tökéletes igazságosságban, tökéletes bölcsességben, tökéletes hatalomban és tökéletes szeretetben... A sziv, amely ilen megszivleléseket tesz, gyarapodik kegyelemben, tudásban, szeretetben.  Az olyan sziv, amely elmulasztja megszivlelni a kicsiny dolgokat, nem lehet képes megbecsülni a nagy dolgokat s igy el lesz zárva Isten megszivlelésétől s tervének kellő értékelésétől s következőleg nem mérlegelheti a maga jellemét sem kellőképen. Z.'04-37,38 R3313:2

Noha az Urnak jelenkori népét nem szabad cselekedeteik után megitélni, hanem hitük után, mindazonáltal szükségesek a cselekedetek is.  Cselekedeteink által mutatjuk ki hitünket és – hála Istennek – tökéletes cselekedeteink is bizonyithatják Isten előtt szándékaink és akarásaink hüségét... Ha cselekedeteink az Ur előtt hitünk őszinteségéről tesznek bizonyságot, ez a hit elfogadhatóvá lesz Előtte, mi tökéletesnek fogunk számittatni s rész fog adatni nekünk a Királyságban és mindazokban a drága dolgokban, melyeket Isten azok részére tart, akik szeretik Őt nemcsak szóbal, hanem cselekedettel is; azok részére akik cselekedettel igyekeznek kimutatni, bebizonyitani szeretetüket. Z.'04-45 R3318:1

Gyarapodnunk kell a szeretetben:  a szeretet pedig fontos dolog.  De mielőtt nagyon előhaladnánk a szeretet müvelésében, meg kell tanulnunk igazságkedvelőnek, méltányosnak és igazságosnak lenni.  Helyesen van feltuntetve a példabeszédben a kérdés, hogy t. i. mielőtt nagylelküek lennőnk, igazak legyünk.  Ennélfogva illik az Ur népének, az Ujteremtményeknek, hogy állandóan tanulmányozzák az igazságosság kérdését s igyekezzenek gyakorlatba átvinni az Isten igéjében sürgetett elvet.  Azok, akik mielőtt megkezdik a szeretet megépitését, jellemük ilyen alkalmas megalapozásába fognak, a kellő előrehaladást fogják tapasztalni magukon.  Minden szeretet, amely igazságtalanságra és az igazságosság helytelen eszméire van alapitva, csalóda,  nem az a szeretet, mit az Ur követel, mint a tanitványság bizonyitékát. Z. '04-56,57 R3323:1

Mióta az Ur követőivé lettünk, napi élményeinket mintha egy láthatatlan erő óvná ésvezérelné afelé a cél felé, hogy mint Krisztus iskolájának növendékei, tanitást nyerjünk Őtőle, mindinkább és inkább kifejlesszük a Lélek kegyelmeit, főképen a tudást.  Hogy a hit mennyire fontos elem, nem is tudjuk manapság teljes mértékben értékelni.  Ugy látszik, mintha ez lenne az egyetlen dolog, mit az Ur kölönösképen megkövetel azokban, kiket követőiül elhivott.  Ennélfogva hitünk mértéke szerint leszünk képesek ujjongani a zaklattatásban is.  Igaz hogy a szenvedésekben magukban nem gyönyörködhetünk, de gyönyörködünk a gondolatban, mely hozzájuk füződik, t. i. hogy a szenvedések csak csekély kellemetlenségek, melyek rèszünkre a dicsőseg tuláradó és örök jutalmát eredményezik. Z. '04-59 R3324:5

Mi, maiak az Ur ügyét képviseljük az emberi szenvedélyek, ellenkezések stb. dühöngő vihara közepette.  Szivünk olykor-olykor elcsüggedne, ha hitünk nem láthatná az Urat velünk együtt a hajóban s nem kapaszkodhatnánk abba a gondolatba, hogy az Urnak nagy hatalmában áll, hogy a maga idejében és módján békességet hirdessen a világnak... Mindazonáltal ne lepjen meg bennünket, ha sötét óra áll előttünk – ha eljön az, idő, mikor a vihar szelei oly hatalmasak lesznek, hogy sokan fognak felsikoltani félelmükben és reszketésükben.  Tegyük jól magunkévá a jelen idő drága tapasztalatait, hogy sose hagyjon el aztán hitünk; hogy képesek legyünk a legborusabb órában is énekelni és ujjongani Őbenne, aki szeretett és drága vérével megváltott minket,  énekelni Mozes és a Bárány énekét.Z. '04-60 R3325:4

Jehova oly közel gyüjti szivéhez az Ő huséges és hivő gyermekeit, hogy érzik szeretetének melegét és szivüknek felelgető szava ez:  „A Te tabernakulomodban akarok lakozni“, a Te oltalmad alatt – „mindérökké.“  „Folyamodom a Te szárnyaid árnyéka alá; mert menedékhelyem lettél nekem, erős torony az ellenség ellen:  mert meghallgattad az én fogadalmaimat – megszentelésemet,  s megadtad nekem azok örökségét, akik félik a Te nevedet.“  (Zsolt. 61: 4, 3, 5)   --Z. '04-75 R3331:6
    „Én pedig éneklem a Te hatalmadat; hangosan éneklem a Te irgalmadat reggelente, mert védelmem voltál és menedékem az én háboruságomnak napján.“  (Zsolt. 59: 17.)

Sosem láthatunk az Ur megszentelt népe közül valakiben pazarlást anélkül, hogy ne éreznők, hogy noha bizonyos tekintetben nagyelőrehaladást tettek az Ur lelkületének megértésében, ebben a különös pontban mégis fogyatékosak.  Az adomány megbecsülése s az Adakosó tisztelete megkivánják a gondosságot és sáfárkodást mindenben, ami mennyei Atyánktól jön – akár lelki, akár muló dolgok legyenek azok.  Az Ur példázatainak megfelelően Ő a mi szeretetünket és buzgalmunkat jelentős fokban aszerint méri, amint helyesen élünk, vagy visszaélünk a talentumokkal, az ideiglenes és lelki áldásokkal, melyekkel most megajándékozott bennünket. Z. '04-77 R3333:3

Legyünk készségesen bőkezüek mindenki iránt, akik éhezik és szomjuhozzák az áldott táplálékot, amely anynyira felfrissitett és megerősitett bennünket is.  Ha nem részesednek ebben ők is, el fognak lankadni alkalomadtán, amennyiben más táplálék után néznek.  Nekünk birtokunkban van az a dolog, amelyre a hit házanépe minden egyes tagjának szüksége van; enélkül nem őrizhetik meg álláspontjukat, nem tőrhetnek előre,  kétségtelenül elcsüggednek.  Ha pénzbeli eszközzel rendelkezünk arra, hogy eljutlassuk másokhoz az élet kenyerét, vagy ha birjuk az Igazság ismeretét, nem szabad önzően felhalmoznunk azt, sem pedig csak magunkat részeltetni abból.  Az Urnak kell szentelnünk azt és ebből a Nekiszentelésből az Ur áldozásokat fakaszt másokra és még fokozottabb áldásokat a mi fejünkre és szivünkre. Z. '04-78 R3333:6-3334:1

Oh, ha az Ur drága népének mindenike belátná az okosság értékét az Igazság szolgálatára irányulő törekvésekben!  Urunk nemcsak tanitott arra, hogy okosak legyünk, mint a kigyó és szelidek, mint a galambok, hanem példáját is adta ennek a tanitásnak saját életével midön egy alkalommal igy szolt apostolaihoz:  „Sok dolgot kell még elmondanom nektek, de most nem viselhetitek el.“  Nekünk is ebből meg kell tanulnunk, hogy vannak alkalmas és alkalmatlan pillanatok bizonyos igazságok kimondására és az igazság közlésének van okos és oktalan módja is.  Nem elég csupán az, hogy ne szóljunk igazságtalanságokat: ezen felül még arra is kell ügyelnünk, hogy szerettel mondjuk ki az igazságot.  Az ügyes szeretet okossággal él, hogy annál több jót mivelhessen. Z. '04-91 R3339:5

Ez imádatot, az isteni jóság és nagyság dicsőitését s megfelelő tiszteletet jelent.  Könyörgésünket az Urhoz intézve, első gondolatunk kell, hogy nem minket illelő önző gondolat, sem pedig a mi szemünkben is értékes idegen érdekek gondolata legyen, hanem Isten légyen az első minden gondolatunkban, célunkban és számitásunkban.  Semmiért sem szabad  könyörögnünk, ami nincs harmoniánkban mennyei Atyánk Nevének tiszteletével; semmit sem szabad kérnünk sem magunknak sem kedveseinknek, aminek kérését az Ur nem föltétlenül helyesli  s el nem rendeli.  A szivnek minden erénye között az Isten iránti tisztelet az, melyet leginkább fenyeget az a veszedelem, hogy kiirtódik a szivből a névleges keresztyének tömegének közepette. Z. '04-118 R3352:2

Helyes dolog, hogy mindig elménk előtt legyen az, hogy ha nem osztjuk meg az Ő poharát, ha nem merülünk el az Ő halálába, nem nyerhetünk részt az Ő dicsőségének Királyságában sem.  Tekintsünk minden más dolgot veszteségnek és salaknak, csakhogy elnyerhessük a szükséges szenvedést.  És amikor megjön az, ne rettegjünk tőle, ne tekintsünk ugy a minket megkisértő tüzes megpróbáltatásokra, mintha valami érthetetlen dolog történnék velünk.  Ellenkezőleg épen erre vagyunk elhivatva, hogy szenvedjünk az Urral s fokozatosan Vele együtt dicsőüljünk meg. Z. '04-138,139 R3362:2,5

A pogányok között a vezetők urak, akik nem szolgálnak másokat, hanem őket szolgálják mások de a Jézus követői között a szabály megforditott:  aki szolgálni akar, azt becsülik a legmagasabbra.  Mekkora szépség rejlik a dolgok isteni rendjében!  Azok, akik jözanul gondolkodnak, milyen mélységesen rokonszenvezhetnek az itt megállapitott elvekkel!  Mennyire okosak ezek az elvek s mennyire ellentétben állanak a világ szellemével!  Valóban az Ur követői a szónak ebben az értelmében különös nép a jócselekedetekre irányuló buzgalma terén – mert egymást szolgálják s jót tesznek mindenkivel, mikor erre alkalom kinálkozik. Z. '04-140 R3363:1

Gyakran csodálkoztunk, hogy hol voltak Péter és János és Jakab, hogy nem látták az Urnak roskasztó terhét s nem siettek segitségére?  Ha hajlandók vagyunk irigyelni Simont azért a kiváltságért, hogy segithetett a Mesternek a kereszt vitelében, gondoljuk meg azt is, hogy az Ur testvérei közül sokan hordanak naponként jelképes kereszteket... A mi kiváltságunk pedig, hogy segitsünk nekik s az Ur hajlandó minden szolgálatot, mit a hüséges követőknek teszünk, ugy tekinteni, mintha a Maga személyének tettük volna... Amiképen a fakereszt nem volt az Urnak legsulyosabb keresztje, azonképen vannak követőinek is olyan keresztjei, amelyeket a világ nem lát, de amelyeket a „testvérek“-nek meg kell érteniök.  „Viseljétek egymás terhét és ugy töltsétek be Krisztus törvényét.“ Z. '04-155 R3369:6

Akárkinek legyen valamely elvégzendő kötelessége, ne féljen és ha azon igyekszünk, hogy kellemetlen feladatokat hajtsunk végre gyendéd módon, igazságosan és szeretettel, senkitől se tartsunk, hanem inkább az Ural féljük s törekedjünk Neki tetszeni.  Hadd vivja a világ a maga harcát; az Ur ugyis felülvizsgálatot gyakorol s az eredmény alkalomadtán dicsőséges lesz.  Mi pedig, kik az uj nemzetséghez tartozunk, az uj Királysághoz, mely nem e világból való, amely nem él testi fegyverekkel, hanem a Lélek kardját használja – hadd vivjuk a jó hit harcát, kapaszkodjunk az elénkbe állitott dicsőséges dolgokba és ne csak magunk álljunk meg heyünkön, hanem támogassunk mindenkit, aki ugyanazon Lélektől fogantatott és tagja ugyanannak a mennyei hadseregnek, hogy megállhasson teljesen Őbenne, aki Feje a Testnek és Kapitánya üdvösségünknek. Z. '04-207,205 R3395:4; R3393:5

Vigasztaló és biztató tanácsa ez az Igének.  Mindazonáltal az Ur népének aszerint, amint Isten családjában való tagságunk és Krisztus iskolájában való gyámolitottságuk esztendei szaporodnak, mind határozottabban meg kell tanulniok, hogy Istent nem arra kell kérniök, hogy  az ők bölcsességük szerint vezesse lörekvésciket; nem azért kell Hozzá folyamodniok, hogy az ők akaratjuk legyen meg a földön, valamint a mennyekben is, hanem inkább megvallván Istennek nagyobb és csekélyebb terheiket, igykezzenek megnyerni maguknak az Ő szeretetét és vonzalmát és mint balzsamot alkalmazzák a maguk szivére igéjének vigasztaló igéreteit, amelyek szerint Isten képes is és hajlandó is az ők javukra hasznositani szenvedéseiket, ha bizalommal és megnyugvással Benne keresik oltalmukat. Z. '04-237 R3409:1

Az Urnak minden megszentelt szolgája áldozatul ajánlotta életét, amikor a Bárány követője lett és ha megszentelésüket állandóan szemük előtt tudnák tartani, készek lennének bármely pillanatban megsemmisiteni önmagukat az Ur kedvéért bármily eszköz segitsegével és bármi módon, amit az Ur gondviselése megenged.  Az Ur Illés osztálybeli megszenteltjeinek meg kell gondolniok, hogy egyetlen hajuk szála sem hullhat ki az Atyta tudta és engedelme nélkül és szivük magatartásának olyannak kell lennie, mint amilyent a mi drága megváltónk – az Illés-test feje – nyilvánitott ki, midőn igy szólott:  A poharat, melyet az Atya öntött számomra, ne igyam-e ki?“  Szivük szava legyen az, amit a költő mond:
    Mióta az Isten vezet,
    Bármi sorsban boldog leszek.
    Z. '04-237 R3408:5

A mi feladatunk az hogy kikeressük a szelideket és szomorkodókat, akik megtudják becsülni a maguk elégtelenségét és gyengeségét és akik menekdékre és szabadulásra várnak.  Feladatunknak egyik része, hogy rátereljük figyelmüket Isten bárányára.  Aki elveszi a világ büneit:  hogy rámutassunk a halál hamuja helyett a feltámadás szépségére és a dicsőségekre, amelyek az Ur igérete szerint lassanként elloglalják a jelen idő nehézkessége, csüggetegsége, szomorusága és háborusága szellemének a helyét.  A mi feladatunk, hogy igy beszéljünk:  „Öröm érkezik reggel“ – hogy segitsünk másokat a felkelésben és egyidejüleg felöltsük a dicséret ruháját és elkezdjünk járni az élet újságában, „új énekkel ajkainkon és Urunk szerető gyöngédségével“. Z. '04-295 R3436:1

Azok, akik az Ur kedvéért, az Igazság ügyéért örömmel szenvedik el a legnagyobb szégyent, a legnagyobb gyalázatot, a legnagyobb megpróbáltatásokat, a legkeményebb üldöztetéseket a jelen életben és ilyképen a Mester és mintakép sorsához igen hasonló sorsban részesülnék, egészen bizonyosan elnyerik jutalmukat az áldozataikban megnyilvánuló hűség foka szerint; amint az apostol mondja:  „Egyik csillag különbözik a másiktól fenségben.“ Z. '01-55 R2762:4

„Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és Mammont.“  Tapasztalat és megfigyelés is megerősitik ezt:  ennélfogva szabályként látjuk, hogy az emberek lelki dolgokban vagy hidegek, vagy melegek... Nekünk „mindenekelőtt (főképen) Isten országát kell keresnünk.“  Ez kell, hogy legyen a mi főcélunk, ez kell, hogy lefoglalja minden időnket, figyelmünket, gondolatunkat, erőnket és rendelkezésre álló befolyásunkat és eszközeinket.  Magától értődik, hogy a jelen életre nézve szükséges dolgok kivételt alkotnak.  Buzgó szeretetünk pedig épen azoknak a dolgoknak az arányában nyilvánul meg, melyeket készséggel vagyunk hajlandók a mennyei dolgok arányában feláldozni. Z. '01-61 R2765:5

Azok, akik megizlelték az Ur kegyelmét, akik eljutottak arra a meggyőződésre, hogy az Ő kegyelme jobb az életnél és ekik örömmel helyeztek oltárára minden földi érdeket, reményt és nagyravágyást – ujjonganak azon, hogy közölhetik másokkal a jóhireket; ujjonganak azon, hogy hirdethetik Annak dicséretét, aki elhivott bennünket a sötétségből az Ő csudálatos világosságára.  A hirdetés sokkal jobb, sem minthogy maguknak tarthatnák.  Nemcsak nem kivánják azt, hogy bért kapjanak a hirdetésért, hanem ellenkezőleg az az óhajtásuk, hogy Isten kegyelmének a hirdetéssel járó élvezése némi áldozatukba kerüljön – háboruság, pénz, a földi barátságok elvesztése hanem elszakitása, a világ és az egyházi szervezetek mogorva tekintete legyen az ár, amit fizetnek érte. Z. '01-246 R2852:4